Frissítve: hétfő, 2010, január 18 - 11:53
HUSZÁRKONYHA - Betlehemi húsos rétes
Bizonyos körök mindent megtesznek, hogy a karácsony eredeti tartalmát elveszítse. Mintha azt szeretnék, hogy az kizárólag és elsősorban a pénzről vagy a kötelező ajándékozásról szóljon. A végeláthatatlan vásárlásokról, a bosszankodásokról, a kikerülhetetlen dugókról, a stresszes rohangálásokról, esetleg a tömegmozgásokban rosszul lett vagy balesetet szenvedett áldozatokról. Híradásaikban és beszámolóikban ezek jelentik a tartalmat. Kétségtelen, hogy a felsorolt jelenségek sokaknál e jeles ünnep velejárói, de azért a karácsonyt még nem sikerült tönkretenni, s úgy néz ki, hogy nem is sikerül. A keresztény világ Jézus születését ünnepli ilyenkor, annak minden szertartásos, ünnepélyes, meghitt, szeretettel teli és semmilyen más ünnephez nem fogható lelkiségével. Ünnepek jönnek, ünnepek mennek, de a karácsony áldott és örök.Mintegy 40 dkg káposztát felaprózunk, s belőle párolt káposztát készítünk hagyományosan. Közben 40 dkg sertéscombot megmosunk, lehártyázunk, majd apróra felkockázunk. Felkockázunk 20 dkg füstölt szalonnát is, és serpenyőben kisütjük. Megfonnyasztunk benne 4 fej felaprózott vöröshagymát. Meghintjük 2 ek pirospaprikával és sóval. Rátesszük a húst, a félig kész párolt káposztát, majd kicsivel később adunk hozzá 20 dkg szeletelt gombát. Ha megfőtt, liszttel behabarunk 2 dl tejszínt és 4 dl tejfölt. Beleöntjük, s még kiforraljuk. Az elkészült ételnek kenhetőnek kell lennie! Két csomag réteslapot ügyesen kihajtogatunk és megkenünk langyosra melegített olajjal. A húsos tölteléket a réteslapra helyezzük, és óvatosan feltekerjük. A tetejét vajjal kenjük, és 180 fokra előmelegített sütőben aranysárgára sütjük. Ha kihűlt, rézsútosan felszeleteljük. Paprikamártással vagy jó állagú tejföllel tálaljuk.

