Szánthó Miklós elmondta, az Alapjogokért Központ „szembesítő kampánya” során feltárták például, hogy az elmúlt tíz évben a baloldal kommunikációs stratégiájának lényege az volt, hogy a „Fidesznek van szüksége a nácik szavazatára, de ennek a baloldalnak, például a Demokratikus Koalíciónak, Vadai Ágnesnek nincs szükségük a nácik szavazatára”.

Hirdetés

Hozzátette, ez a „politikai alapállás” volt jellemző egészen 2017-2018-ig a Jobbik részéről is, amelynek politikusai „súlyos” antikommunista és antiszemita kijelentéseket tettek.

Mára azonban – mondta Szánthó Miklós – ez jelentőségét veszítette, úgy tűnik, hogy a baloldal befogadta a Jobbikot, s „valójában az elvtelenség lett a habarcsa az ellenzéki együttműködésnek”.

Az igazgató úgy fogalmazott, egy „szivárványos ördögkoalíció” született az ellenzéki összefogással.

Korábban írtuk

Kampányukkal arra akarnak rámutatni, hogy milyen álságos a baloldal, hiszen soha nem is akart fellépni az igazi fasizmussal szemben, hanem csak „riogatni” akart a fasizmus rémével – tette hozzá.

Szánthó Miklós szerint érdekes helyzet állna elő, ha Jakab Péter, a Jobbik elnöke vezetné „Gyurcsány Ferenc listáját”, hiszen Jakab aktívan részt vett abban a korszakban, amikor a Jobbik még valóban antiszemita párt volt.

Az igazgató a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, az ellenzéki összefogásnak ára van, hiszen így minden erkölcsi alapjukat elveszítik arra, hogy kioktassanak bárkit bármiről.