Megegyezésre képtelen, civakodó uniós vezetők, a peremvidék elkeseredett küzdelme a követelődző, törvényeket negligáló bevándorló tömegekkel – minden együtt áll egy zs kategóriás amerikai katasztrófafilmhez. Dr. Boros Imre közgazdásszal arról beszélgettünk, mi történik velünk.

– Vannak, akik azt mondják, az USA eresztette ránk ezt a népvándorlást. Mások úgy vélik, az indította el, hogy a németeknek olcsó munkaerőre van szükségük, csak éppen kezelhetetlenné vált a helyzet. Megint mások úgy látják, egy humanitárius katasztrófa tanúi vagyunk.

– A megértéshez mindenképpen tágítanunk kell a kört. Azt tudni kell, hogy a világ óriási átalakulásban van. A második világháború után kialakult, évtizedeken át működő világgazdasági, pénzügyi, politikai rendszer 1973-tól kezdve fokozatosan felszámolódott, elemeire hullott. Ennek a következményeit tapasztalhatjuk meg mindabban, amit mostanában látunk.


– A kínai történészek azt mondják, csak napjainkban kezd rálátásunk lenni arra, milyen folyamatokat indított el a francia forradalom 1789-ben. Nekünk is ennyi időt kell várnunk, hogy megtudjuk, mi az, aminek tanúi vagyunk?

– Úgy gondolom, nekünk is érdemes visszafelé tekintenünk az időben. Konkrétan arról van szó, hogy a második világháború után egyetlen ország maradt partiképes, az USA. A győztes és a vesztes országok egyaránt az ő kultúráját, mint ideális demokráciamodellt óhajtották átvenni. Másrészt rákényszerült a világ, hogy igénybe vegye az USA gazdasági erejét. Cserében el kellett fogadni a dollárt világpénzként. Csakhogy annak értékét nem nemzetközi intézmények vagy államok garantálják. A dollár magánpénz, kibocsátója az USA jegybankjának szerepét betöltő FED (Federal Reserved Bank), amelyről nem lehet tudni, milyen tulajdonosi szerkezet áll a hátterében. Lehet ezt összeesküvés-elméletnek tekinteni, de én inkább gyakorlatnak mondanám.


– Ezzel a világ végleg lemondott arról, hogy a pénz értékét az aranyhoz kösse?

– Az a világgazdasági rendszer, amelyik az aranyhoz kötötte a nemzetközi pénzkibocsátást, 1914-ben megbukott. Az azt megelőző közel fél évszázad szolíd, de folyamatos fejlődést és jólétet biztosított az érintett országcsoportoknak. Ez valakiknek nem tetszett, valószínűleg ugyanazoknak, akik a mostani pénzrendszert üzemeltetik, és belezuhintották a világot a háborúba. A két világháború közötti időszak valójában intermezzónak tekinthető, pénzügyileg annyi történt, hogy létrejött a font-, frank-, dollárövezet. Egyes hatalmak pedig, mert unták a rendszert, saját hatáskörbe vonták a pénzkibocsátást: a Harmadik Birodalom, Olaszország, Oroszország. Több-kevesebb sikert el is értek.


– Elég messze vezet a polkorrekt beszédtől, ha mindezt végiggondoljuk.

– No azért maradt némi nosztalgia az aranyfedezet iránt, a FED megígérte, hogy a központi bankok számára továbbra is lehetővé teszi az átváltást. Aki ezt az ígéretet komolyan vette, mint Charles De Gaulle, azt lesöpörték a színről. Ez a rendszer egészen addig működött, amíg ki nem derült, nemcsak nem tudnak, de nem is akarnak aranyfedezetet nyújtani. 1968-ban bevezették a kettős aranyárat, vagyis a piaci árat felszabadították, 1973. augusztusában pedig Nixon felmondta a dollár fix árfolyamát, és máig tartó „ideiglenes” jelleggel felmondta a dollár aranyra váltásának kötelezettségét. Leplezetlenné vált, hogy a pénzügyi rendszernek semmi köze az aranyfedezethez. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy az USA a kiadásainak jelentős részét abból fedezi, hogy a világ elfogadja az ő pénzét, amit nyomtak is nagy tömegben, rendesen. Hamarosan az is egyértelmű lett, hogy vagy a gazdasági fejlődést fedezi a világ, vagy az amerikai terjeszkedést.


– Hogy jön a képbe az euró?

– Európa tett egy sikertelen próbálkozást, hogy saját valutát teremtsen. Ennek kudarca akkor lepleződött le, amikor 2008-ban kitört a gazdasági válság, és az amerikai bankok áttolták a rossz hiteleket az európai bankokba, amelyek emiatt csődközeli helyzetbe jutottak. Ám nem az Európai Központi Bank mentette meg a pénzintézeteket, hanem az amerikai bankok úgy, hogy a dollárt átváltották euróra. Mindez rávilágított, hogy az eurót nem lehet önálló pénznek tekinteni, az Európai Központi Bankot éppen úgy New York Cityből irányítják, mint akármi mást. Emellett tudni kell, hogy az uniós pénz kibocsátása fölött nem érvényesül sem nemzeti, sem nemzetek feletti kontroll, ugyanúgy, mint a dollárnyomtatás fölött sem. Csakhogy időközben változott a világ. Felnőtt egy-két nagyobb hatalom, a Föld lakosságának 40 százalékát, vagyis közel hárommilliárd embert képviselő Kína, India, Brazília, Oroszország, vagyis a BRICS-országok, és még páran. Ezek elkezdték kerülgetni a dollárt, mint a forró kását. Nem azért, hogy fújják és megegyék, inkább azért, nehogy megégesse a szájukat. Nem akartak már dollárt felhalmozni, hiszen nem tudnak vele mit kezdeni. Arra vetemedtek, hogy egyebek mellett saját fejlesztési bankot hozzanak létre, és egymás között nem akaródzik nekik dollárral kereskedni. Ebben a helyzetben az USA hozzálátott, hogy világosan behatárolja az impérium határait.


– Vagyis az USA-nak köszönhetjük, hogy az arab tavasz káosza átcsapott Európára?

– Világosan látni kell, hogy az USA a gazdaállat szerepét tölti be a háttérben lévő pénzhatalmi rendszer arctalan osztagai számára. A rendszer pénzügyi centruma a FED, másik pillére pedig az amerikai hadsereg, a szárazföldi és a légierő, valamint a haditengerészet. E hadsereg fenntartására az Egyesült Államok hivatalosan 600 milliárd dollárt költ évente. A valós összegről azonban nincsenek pontos adatok, hiszen a Pentagon könyveit 16 éve nem auditálta senki. E rendszer időnként persze összeütközésbe kerül az amerikai nemzeti érdekekkel is. Gondoljunk csak az ObamaCare programra. Ennek keretében egy 30 milliárd dolláros pénzcsomag ment volna az amerikai nép egészségére. Ezt nem lehetett megengedni. Az amerikai költségvetésbe csomagolt pénzhatalmi erők ezt a kongresszus megvásárolt tagjai révén meg tudták akadályozni.


– Ez azt mutatja meg, mire számíthatunk a Birodalomtól.

– A birodalmi érdekkör behatárolásának kiváló eszköze az EU és az USA között kötendő szabad kereskedelmi megállapodásnak mondott egyezmény (TTIP), s ennek ázsiai pandanja, amelyeknek semmi közük a kereskedelemhez, 95 százalékban az eljárásrendbeli kérdéseket szabályozzák, például a termékforgalmazás területén. Ennél is nagyobb horderejű, hogy a nemzeti kormányok helyett a nagyvállalatok kezébe adnák a kormányrudat azzal, hogy a nemzeti jogrendeket megkerülve, választott bíróságok hatáskörébe utalnák a kormányok és a nemzetközi nagyvállalatok közötti vitákat. Mondván: fizessen az, aki nem akarja beengedni a területére például a génmódosított élelmiszereket. Az európai elitek nagy részét egyszerűen megvásárolták ennek az ügynek. Emellett csábító az is, hogy az európai cégek akadálytalanul bejuthatnak az amerikai piacra.


– És a migráció?

– Ez a világhatalom rászokott arra, hogy a világon mindenütt letermeli az olcsó munkaerőben rejlő lehetőségeket. Most azonban elkerítik előle ezt. A megoldás: a termelést be kell hozni a birodalom határai közé, és versenyképessé kell tenni. A technológiai fejlettség adott, rövid távon a költségek lefaragása nem várható e területen. Vagyis a béreket kell leszorítani. Ennek két módja van. Az egyik, hogy az unión belüli déli országokat és a később csatlakozott országcsoportokat le kell butítani, nyomorba kell dönteni. Erre az egyik legjobb példa Görögország, amely úgy zuhan lefelé, mint egy darab kő. Hasonló sorsot szántak Portugáliának, Spanyolországnak és nekünk is. Mi megállítottuk a zuhanást, ezért nagy a méreg, és Orbán Viktor ezért nem lesz soha úriember a szemükben. Ebbe a képbe kiválóan beleillik a migrációs hullám. Beáramlik egy csomó ember, akik kevés pénzért is hajlandóak dolgozni, így elindulnak lefelé a bérek a centrumországokban is.


– De hiszen már az lenyomhatná a béreket, ha beengednék a munkaerőpiacra a ma munka nélkül tengődő fiatalokat!

– Az ifjúsági munkanélküliség valóban óriási a tagországokban. Görögországban 60, Spanyolországban 50 százalékos. De még a centrumországokban is legfeljebb minden negyedik pályakezdő talál munkát magának. Csakhogy egy spanyol fiatal azt mondhatja, miért ennyiért dolgozzak, amikor az apám kétszer ennyit kapott ugyanezért a munkáért. De ha beemigráltatunk nagy tömegű embert, akkor ez fel sem merül, hiszen a bevándorlók fillérekért is elvállalják ugyanazt a melót. Ráadásul úgy képzelték, hogy a centrum­országok a tömegből kimazsolázzák a képzett munkaerőt, a többit pedig szétosztják a periféria államainak. Vesződjenek velük ők! Ennek a megoldásnak ráadásul megvan az a nagy előnye, hogy ezekben az országokban olyan mértékben megnőnek a szociális kiadások, ami beindít egy újabb eladósodási hullámot. Akkor lehet majd mondani, hogy az anyjuk kiskésit, ezek már megint nem tudják az úri módit, szorítsunk rajtuk, s akkor majd elfogadják a mi játékszabályainkat.


– A migrációs hullám nyomán felcsapó viták és vádaskodások azt mutatják, a tagországok érdekei is gyakran ütköznek egymással. Ez nem fékezi ezt a folyamatot?

– Érdemes megvizsgálni, hogyan viselkednek például a németek. A folyamatok haszonélvezője a német nagyipar, nem véletlenül szólalnak meg a nagyvállalatok vezérei, hogy milyen sok migránsnak tudnak munkát adni. És nem véletlenül verik a mellüket a telefontársaságok, hogy majd ők biztosítják az ingyen wifit a menekülőknek, hogy tudjanak tájékozódni és kapcsolatot tartani egymással. Ám a német nép a háta közepére sem kívánja az amerikai módit és a muszlim szomszédokat.


– A politikusok ezt nem látják?

– Az uniós politikai elit harmadszorra választott arcátlanul nagy többséggel, luxemburgi elnököt az EU Bizottság élére. Miért? Mert Luxemburg révén iparszerűen emelhetik ki a pénzt a tagországokból és máshonnan. Ne szépítsük: Luxemburg egy pénzmosoda.


– De mintha mindannyian egy szürrealista darabban szerepelnénk: Európa-szerte tömegek tüntetnek a bevándorlók befogadásáért.

– Az embereket könnyű megbolondítani. 1914-ben minden európai nagyvárosban hatalmas népünnepélyekkel ünnepelték a háború kitörését. A mostani jelenségek azért tűnnek annyira irracionálisnak, mert az emberek érzik, hogy fontos dolgok maradnak rejtve előttük. Néhány dolog persze kiderül. Német nyelvterületen már napvilágot láttak olyan, titkosszolgálati értesülésekre alapozott cikkek, amelyek szerint amerikai alapítványok pénzelik azokat a civil szervezeteket, amelyeknek az a feladatuk, hogy hálózatokat építve gondoskodjanak a migránsok ellátásáról, szállításáról, fizetik az embercsempészeket, szervezetté teszik a beutaztatást. Miközben magunkra szabadítunk óriási, ellenőrizetlen tömegeket arra hivatkozva, hogy Görögország, amely óriási haderővel rendelkezik, nem védi a határait.


– A helyzet óráról órára változik. Meg lehet jósolni ebben a helyzetben, mi várható? Hiszen már az is felmerült, hogy az uniós tagországok orosz közreműködéssel rendet tesznek például Szíriában…

– Ez óriási világpolitikai áttörést hozhatna. Ennek ellenére én nem mernék jóslásokba bocsátkozni. Annyi bizonyos, hogy bár óriásiak az ellentétek a szükséges és a tényleg megtett uniós lépések között, mi eleget akarunk tenni a schengeni előírásoknak. A határok védelmét szolgáló javaslatokkal kell előállnunk, ezt megtettük. A nagy kérdés most az, hogy a pénzhatalmi világrend hogyan tudja a teret saját érdekei szerint lehatárolni; milyen akadályokkal találja szembe magát, és milyen lehetőségek nyílnak arra, hogy felépítse a körvonalazott világrendet. Ma egyetlen dolog látszik bizonyosnak: óriási változások viharában élünk.

Nagy Ida