A fővárosi XX. kerület Duna-partja a 20-as, 30-as években igazi vízi paradicsom volt, a 2000-es évekre azonban Budapest szégyenfoltja lett. Évtizedekig senkit nem érdekelt, hogy a területen található értékes természeti kincsek és történelmi épületek az idő martalékává válnak. A főváros támogatásának köszönhetően a területen jelenleg építési munkálatok zajlanak, ami azt jelenti, hogy Budapest hamarosan újabb, a Római-parthoz hasonló ékkővel gazdagodhat. A Demokrata utánajárt, milyen volt az élet egykor a pesterzsébeti Duna-parton és milyen lesz, ha újjávarázsolják.

Pesterzsébetet még megyei jogú városként 1950-ben csatolták Budapesthez. Minden bizonnyal ez az egyetlen fővárosi kerület, amelynek dunai partszakasza és mélyből feltörő termál, illetve ásványvize a kihasználatlanság miatt egyáltalán nem él a köztudatban. Azt még kevesebben tudják, hogy nem volt ez mindig így. Dr. Réfi Oszkó Magdolna levéltári munkatárs hosszú ideig kutatta az erzsébeti Duna-part történetét, munkája eredményeképp sok érdekes információt tudhatunk meg a helyszínről.

Az árvíz elleni védelem elősegítése és a hajózási feltételek javítása érdekében az 1800-as évek második felében szükségessé vált a Duna szabályozása. Ennek során alakították ki a folyó Pesterzsébet nyugati oldalán húzódó holtágát is. A helyszín a 20-as évek közepétől egészen az államosítások időszakáig igazi vízi paradicsom volt, egy-egy nyári hétvégén ezreket vonzott strandolási és sportolási lehetőséget nyújtva a városlakók számára.

A másfél kilométer hosszú, állami tulajdonban lévő folyópart alsó szakaszát az evezős sportok szerelmesei élvezhették, köszönhetően Somody Ödön lokálpatrióta asztalosmesternek, aki meglátva a hely adta lehetőségeket, az 1920-as évek közepén pályázatot nyújtott be a városi tanácshoz, majd engedélyt kapott egy vízi sportközpont kialakítására. Az 1926-ban megkezdődött munkálatok során épültek fel azok a csónakházak, amelyeket ma is láthatunk a helyszínen. Az épületek vörösfenyőből készültek, tetejüket kátránnyal borították, és döngölt, homokkal felszórt padlózatuk volt. Erre a kialakításra azért volt szükség, hogy a garázsok levegője párás maradjon, és így az ott tárolt csónakok ne száradjanak ki. A hangárokból kétszárnyú kapuk nyíltak a vízpart felé, a hajókat ezeken keresztül, sínen tolható, négykerekű kocsik segítségével szállították a vízhez.

Az 1940-es évekig a közel másfél hektárnyi területen folyamatos fejlesztéseket hajtottak végre: csónaképítő üzem, gondnoklakás és egy parti ház is épült őrök részére, irodát, éttermet, büfét, kilátóteraszt, lakó- és öltözőfülkéket alakítottak ki, és zuhanyozási lehetőséget is biztosítottak a vendégek számára. Az épületek között húzódó ösvényeket a trianoni békediktátum által elszakított országrészek városairól nevezték el.

1936-ig összesen öt garázs épült a helyszínen, ezek mintegy nyolcszáz csónak tárolását tették lehetővé. Akik igénybe vették a szolgáltatást, bérelhettek hétvégi kabint is. Egy korabeli lap újságírója szerint kiváló lehetőség volt ez olyan tisztviselők és családjaik számára, akik nem engedhették meg maguknak, hogy vidéken nyaraljanak.

A „Somody” – ahogy szűkebb körben emlegették a telepet – a 30-as években a társasági élet jelentős helyszíne volt. Sport­egyesületek és cserkészcsapatok tagjai is gyakran jártak ide, és versenyeket is rendeztek a helyszínen. A komplexum látogatottságát növelték a közelben létesített teniszcsarnokok, de még inkább a partszakasz felső szakaszán, vitéz Földváry János által 1933-ban megnyitott gyógyfürdő, a hajdan híres Jódos-Sós Gyógyfürdő. Ez volt a főváros egyetlen fürdője, amelynek vize a jódos, brómos gyógyvizek csoportjába tartozott. A létesítmény két saját, fúrt kúttal rendelkezett, az egyikből 43 fokos termálvíz, a másikból 15 fokos ásványvíz tört föl. Utóbbit fogyasztás céljából palackozva árusították is, a fürdőzéshez pedig két darab, Truman mozdonyról származó kazán segítségével melegítették fel. A pesterzsébeti fürdőben működött egyes információk szerint Európa első hullámmedencéje, amit vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó adriai jachtjának első géptisztje tervezett és készített.

A fürdő közvetlen közelében egy Duna-parti strand is létesült, csaknem háromszáz méter hosszan húzódó, lassan mélyülő homokos mederrel, több tucat öltözőkabinnal. Akkoriban ez volt Dél-Pest legszebb természetes fürdőhelye, ami az evezőstelephez és a gyógyfürdőhöz hasonlóan ezreket vonzott.

A második világháború során bár bombatámadás egyik létesítményt sem érte, fénykoruk mégis múlni kezdett. A Duna-parti lidót felszámolták, ugyanis az iparosodás és a hajóforgalom növekedése következtében a Duna vize alkalmatlanná vált fürdőzésre és úszásra. Somody Ödön evezőstelepét 1949-ben államosították, az ötletgazda többé a lábát sem tehette a csónakházak övezte területre. A kommunizmus ideje alatt a helyszín népszerűsége a civil lakosság körében visszaesett, az egykor tündöklő vízi paradicsom szinte a feledés homályába merült. Ma is csak néhány törzsvendég jár oda horgászni, pihenni, a terület lepusztult épületeit pedig sport­egyesületek veszik igénybe.

A gyógyfürdő, ami ugyancsak a kollektivizálás áldozatául esett, tovább működött a háború után, ám állapota a rendszerváltás idejére meglehetősen leromlott. Több felújításon is átesett, legutóbb a 2000-es évek elején, de működése már rendkívül veszteséges volt, így strandját 2001-ben, fedett fürdőjét pedig 2005-ben bezárták. Az épület azóta is üresen áll, a talajban lévő értékes víz pedig a Dunába ömlik.

Ma a helyi védettséget élvező, ám elhanyagolt partszakasz látványát mindössze egy épület, a családi tulajdonban lévő, 2011-ben épült, négycsillagos Duna Garden hotel töri meg. A tulajdonosok az egykor itt álló csónakház motívumait megtartva, a faanyagot jellemzően visszaépítve alakították ki az épületet, amelynek területét harminc évre bérbe vették az önkormányzattól. Mivel a beruházók elkötelezettek amellett, hogy a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ágon újjáéledjen a folyami hajózás, saját kikötőt is építettek.

A szálloda igényes arculatától eltekintve a pesterzsébeti Duna-part egészen mostanáig múltjához méltatlan állapotban fogadta az odalátogatókat. Ám úgy néz ki, a jövőben – ha lassan is, de biztosan – sikerül begyógyítani a főváros e régóta sajgó sebét.

– A Fővárosi Önkormányzat 2013-ban hirdette meg a TÉR-KÖZ elnevezésű városrehabilitációs pályázatot, amelyen kerületünk sikerrel szerepelt: húszszázalékos önrész biztosítása mellett 220 millió forintot nyertünk el a Hullám Csónakházak területének, épületeinek rehabilitálására, fejlesztésére. Ez az összeg a projekt első ütemének megvalósítására elég, amelynek során felújítják többek között a helyszínen található három csónakház egyikét is – mondja a Demokratának Juhász Lajosné, a kerület fideszes alpolgármestere. Hozzáteszi, a munkálatokkal várhatóan júniusra készülnek el, az egész telek megújulásának időpontja viszont attól függ, hogy az önkormányzatnak sikerül-e uniós pályázatok révén további támogatásokhoz jutnia.

Az átalakítás terveit készítő BLOKK építész műhely képviselői elmondták, céljuk egy olyan közösségi központ kiépítése, ami új színt hoz Budapest életébe. A kulturális- és sportcentrum kialakításával egy modern komplexummal szeretnék gazdagítani a fővárost, megőrizve a helyszín eredeti arculatát.

– Az átépítés alatt álló, csaknem százéves csónakház új funkciót kap: csarnokrészében éttermet, különtermeket, fedett teraszokat, a Duna felé néző, téglából készült házrészben bérelhető kabinokat alakítunk ki. A csónakház az eredeti szerkezetek felújításával a korszerű, új rendeltetéshez képest mértéktartóan átalakul. Az épület alapkövét tavaly októberben helyeztük el a folyóparton, ami hamarosan rendezett sétánnyá válhat – mondja az alpolgármester asszony. Hozzáteszi, a másik két csónakházat jelenleg is hajók tárolására használják, és ez a jövőben is így lesz. Juhász Lajosné kiemelte, kabinbérlésre a munkálatok alatt és után is bárkinek lehetősége van.

Jó hír, hogy az evezőstelep mellett a gyógyfürdő felújítására is reális esély látható. A Budapest Gyógyfürdői- és Hévizei Zrt. ötéves fejlesztési tervei között szerepel a létesítmény teljes körű renoválása. A társaság lapunkhoz küldött közleményében azt írták, a fürdő várhatóan 2019-ben nyitja meg újból kapuit. Tavaly szeptemberben Tarlós István főpolgármester is beszélt erről sajtótájékoztató keretében. Az eseményen elhangzott, másfél milliárd forintot szánnak erre a célra. Ha a beruházások megvalósulnak, a pesterzsébeti Duna-part újra megtelhet élettel, ezzel pedig méltóképp adózhatnánk azok emléke előtt, akik a századforduló idején mertek nagyot álmodni.

Szencz Dóra