„További tárgyalás nem szükséges”

Pótnyomozás József Attila halála ügyében 6. A központi MÁV, december 30-i keltezésű, szűkszavú, Balassa aláírású ügylezárása így hangzik a karácsonyi csendőrjelentés hátoldalán: "Tudomásul vettük, részünkről további tárgyalás nem szükséges, az ügyiratot irattárba kell helyezni." Már nyugodtan szilveszterezhettek a MÁV-igazgatóságon: a csendőrök még a gyanúját sem írták le a vasutasvétségnek, hemzsegett az öngyilkosság kifejezés, Csapláros doktor is megállapította a holttestről - melyen kerék nem ment át - hogy öngyilkos volt, a József nővérek nem kérdezősködnek, nem nyomoznak, nem perelnek: "megúsztuk!" - sóhajtottak fel. De lehet, hogy volt házi, iratfelvétel nélküli fegyelmi tárgyalás Nagykanizsán, és nem csak lelkiismeret-furdalás miatt nem ült többé mozdonyra Csordás József mozdonyvezető, mint a nagykanizsaiak mesélték. Ezt a rövid ügylezárási MÁV-iratot Garamvölgyi a könyve 185. oldalán közli fotón, mellette a 184. oldalon a szokványos MÁV-kitöltendő ív "a levél beérkezéséről". Érdekes, hogy mind a szántódi levelek érkezéséről, mind a nyomozási jelentés beérkezéséről való iktatási irat tetején ez áll: "Kártalanítási ügy. Nem selejtezhető!" Tehát, ha mégis indul kártérítési per, ezek dokumentumok? Számítottak a József lányok perére? A MÁV-nál december 30-án lezárult a József Attila-ügy. Egy egyoldalas, kéthasábos, szintén "Kártalanítási ügy" feliratú irat elkerülte Voit Krisztina figyelmét, azt hitte, ez is "levéliktatás", holott levélváltás, kérdés és válasz egy papíron, december 6-ai budapesti és december 8-ai szántódi keltezéssel. Az igazgatóság baloldalt kérdezi, mikor és milyen szám alatt táviratozott az állomásfőnök Budapestre és figyelmezteti egy 1930-as és egy 1933-as rendeletre: a baleset pontos dátumát, az órát és percet is le kell írni, és hogy majd a jelentés írása előtt tanulmányozza át a rendeleteket. Válasz 8-án Szántódról, ugyanazon ív jobboldalán: "Tisztelettel jelentem, hogy a túlhasábi utasításokat tudomásul vettem. A baleset 1937. XII. 3-án 19 óra 35' történt. Az igazgatóságnak 1937. XII. 3-án 22 óra 18' 8h szám alatt tettem távirati jelentést. - AZ ÁLLOMÁSFŐNÖK. (Pecsét.) Miklós Géza sk." Ez a távirat mellesleg csak másnap reggel 7 óra 20-kor lett elküldve "üzlet-táviratlapon", 8-as számmal. Ez a kérdés-felelet levél is külön irat. Garamvölgyi is közli a 186. oldalon a fotóját. De ő egyetlen dokumentum fotója alá nem írja oda, hogy mit ábrázol, és melyik levéltárban, hol található - s ez rendkívül zavaró, ki kell spekulálni a dátumokból, pecsétekből. Ráadásul a két csendőrjelentés fotójánál a 4-én kelt irat 2. oldalát teszi a 26-i jelentés 2. oldalára, holott a másolásnál másképp jönnek ki a bekezdések, így hiányoznak sorok stb. A jegyzeteinél még nagyobb a zűr, hol előre-, hol hátracsúszik egy jegyzetszám, nem lehet megtalálni, hogy melyik szövegrész magyarázata. Szinte használhatatlan. Kár, hogy egy ilyen értékes munkát lektor nélkül, elsietve dob a piacra, a 2. kiadásban sem javítva ki a hibákat, s aláírás nélkül hagyva a dokumentumokat és újságcikk-illusztrációkat. Sokszor nem lehet tudni, melyik újságcikket látjuk. Értékes összefoglalója pontosabb dokumentációt érdemel. Voit a csendőrjelentéshez két darab csatolt "mellékletet" említ: "Az ügyirathoz mint perdöntő bizonyítékot a Kis Újság idézett számát, valamint egy helyszínrajzot csatoltak." Ezért hittem sokáig a Garamvölgyi könyvében (a 215. oldalon) megjelent rajzról (sín, vasúti megálló, az átjáró és "a hulla helye") azt, hogy csendőr rajzolta s ők csatolták a MÁV-nak. Garamvölgyinél nincs alatta magyarázat. (A MÁV kanizsai mérnökének rajza.) A csatolt december 5-i Kis Újság ide vonatkozó része: "Kaposvárról jelentik… tehervonat elé vetette magát. A vonat kerekei darabokra szaggatták, és több mint 15 méteren át magukkal vonszolták. Mire a vonat elhaladt fölötte, a fiatal író már nem élt." A MÁV igazgatóságának szabad volt ezt a hazugságoktól hemzsegő újságcikket mellékelni? A "vonat elé vetette magát" kifejezés miatt? Ez volt az önigazolás? Az Élet és Irodalom két újságírója rosszul emlékezett az újság nevére és 1963-ban Esti Kurirnak írták a mellékletet. Jobban hiszek a pontos irodalomtörténész nőnek, aki hosszan másolta (xerox még nem volt) a MÁV-levéltár iratait. Én ezeket a MÁV-iratokat az Irodalmi Múzeumban nem láthattam, mert kutatásom ideje alatt készült a PIM-dokumentum-könyv, és minden irat "szkennelés" miatt hiányzott a múzeum kézirattárából, csak a számukat (602/1, 2, 3, stb.) és rövid tartalmukat egyeztettem a fiókokban lévő kartotékcédulákról Voit cikkével és Garamvölgyi közléseivel, iratfotóival. De egy újabb MÁV-jelentéssel, mely csak egy csekély példányszámú szakkönyvben jelent meg, hozzá tudok járulni a korabeli iratok, jelentések kiegészítéséhez s akkor "Kész a leltár." Feltétlenül vasúti szakemberekkel is akartam tárgyalni. Például a vonatütköző magasságát megmérni. Először a Nyugati pályaudvar egyik bent álló mozdonya ütközője előtt fényképeztettem le magamat egy ott várakozó férfival, de abból majdnem nagy baj lett. Rögtön jött két fegyveres őr, mit csinálok a sínen, a mozdony előtt? El akarták venni a filmemet, de József Attila-tanulmányomat említve megenyhültek, említették Garamvölgyi könyvét is, meg a Blikk rajzát a balesetről. Az ütközőtányér nekem, aki 163 cm vagyok, mint József Attila volt, mellig ért, tehát otthon megmérve: 100-110 cm magasan lehet, utána a szabadtéri Közlekedési Múzeum vonatütközője alatt bújtam át, s fotóztattam le magam idegenekkel. Előtte otthon kipróbálva könnyen sikerült az ajtófélfához 105 cm magasra ragasztott vonalzó alatt átbújni, csak meg kellett hajolnom és a fejemet kellett lehajtanom. Bemerészkedtem a múzeumba is, és megismerkedtem Soltész József közlekedés-építészmérnökkel, a múzeum vasúti főmuzeológusával, aki rendkívül sokat segített. A 100-110 centire ezt mondta: jó a szemmértékem, 106 és fél centi az európai szabvány, az ütközőtányér közepe enynyire van a földtől. Kaptam azonnal tehervonatrajzokat, pontos adatokkal. Soltész nevetve megjegyezte, hogy az áprilisi Vasárnapi Blikk amerikai, alul fémmel pántolt teherkocsit rajzolt! Rögtön lemásoltatott nekem a saját könyvtárukban egy "Vasúthistória könyvek" sorozatban megjelent könyvből két oldalt, a szárszói bakter aláírását egy rövid jelentésen, mely szerintem december 18-án kelt, s a tákolt "össze-vissza írt jelentés" melléklete volt. A könyv: Lovas Gyula: A bakterház. 2003. (Vasúthistória könyvek). A 113. oldalán olvasható a szárszói bakter (állomáskezelő) jelentése: "Tisztelettel jelentem, hogy f. hó 3-án közlekedő 1284. sz. vonat Balatonszárszó megállóhelyen, az 1963/61. szelvények között halálra gázolta József Attila 32 éves, nőtlen, balatonszárszói lakost, írót. Árukezelés miatt a vonat 19,32 órától 19,35-ig megállt. Mikor a vonat megindult, a sorompó közút felőli oldalán egy férfi átdobta magát a sorompó felett, és az egyik kocsi (127-876. sz. G kocsi) kereke alá feküdt. Látták: Nagy József, Nagy Béla (K. E.: helyesen: László), Huszár Béla 14 éves gyerekek, akik Balatonszárszón, a Posta utcában laknak. - Zábó Károly áll.(omás) kez.(elő)." Ez a bakter mindent aláírt? Szárszón nem volt szakállas sorompó! Nem kellett "átdobnia" magát fölötte. És ő telefonálta 4-én Szántódra: "Átbújt alatta". Vagy el se olvasta - a főnöknek aláírta? Lovas Gyula előtte ezt írta: "Az ott már állomáskezelő kiadóőr azonnal jelentést készített". Lehet, hogy az iraton volt egy 4-i dátum is, ő nem írja, de az csak visszadátumozott irat lehetett, és 18-án íratta vele alá a szántódi állomásfőnök, a maga fedezésére, mert a szavak, tények és hamis tények így szerepelnek két hét múlva az ő jelentésében is! Eltérés: nála kereke alá feküdt, itt: "elé". Nála: 1963-64. sz. szelvények közt, Zábó bakternél: 1963-61. (Ez Lovas elírása lehet, kézírásból, mert két egymást követő szelvényszám a logikus. A 4-est 1-esnek nézte.) A szelvényekről megtudtam, hogy a sínek mellett lévő, országúti kilométerkövekhez hasonló, fehérre meszelt betonoszlopocskák, 100 méterenként elhelyezve, fekete számokkal. Egyik oldalon a páros, a másik oldalon a páratlan számokkal. Így szűkül le a baleset, meghibásodás, akadály, egyéb jelentése alkalmával a helyszín távolsága. De ami az érdekes, a számokat a két világháború közt Zágrábnál kezdték 0-val, és Budapest felé nőtt a szám. Az idős Schrenk László szárszói vasutas mesélte, hogy egyszer Szántódon talált egy régi iratot: "Déli vaspálya Zágrábi Üzletvezetősége." Egy vasútkutató ismerősöm szerint jugoszláv érdekeltséggel épült, és ők nem engedtek két sínpárt, esetleges katonai lerohanás miatt. (Zágráb-Szárszó 196,3 kilométer volt? Ma Budapesttől számozzák. Lefotóztam az egyik szárszóit. A páros oldalon ma 1338-as szám van. Budapest-Szárszó: 134 kilométer. Próbáltam utánanézni ennek a Lovas-féle bakterjelentésnek a MÁV mostani, Ferdinánd híd alatt lévő levéltárában, mert megtudtam, hogy Lovas Gyula közben meghalt. A fiatal levéltáros, Matus László, nem találta: "Lehet, hogy Gyula bácsi hazavitte a könyve írásakor…" Az iratokat átnézve rájöttem, a tabi járásbíróság viselkedése is furcsa. Sehova nem ír sem ő, sem az ügyészség nyomozati lezárásjelentést, holott kellett volna, haláleset történt. A szántódi állomásfőnök rögtön kérte őket, hogy közöljék vele a nyomozás eredményét, de hiába. December 18-i jelentése végén így ír: "A nyomozásra illetékes tabi Kir. Járásbíróságot a nyomozás eredményének közlésére 989/37. XII. 4. sz. alatt, a tanúkihallgatásokról felvett jegyzőkönyvnek, másolatának megküldésére 999/37. XII. 6. sz. alatt megkerestem, választ azonban eddig nem kaptam" - írja 18-án Budapestre. Tehát a körjegyző "kihallgatására" is kíváncsi lett volna, a kiskorú "koronatanúkkal" kapcsolatban! A bíróság is látta, hogy szánalmasan szegény a jegyzőkönyv - egy felsőbb bíróságtól ezért megrovást kapnának, ha írásbeli nyoma lenne! Nem válaszoltak neki, de Miklós Géza állomásfőnök két levele sem található, a december 4-i és a december 6-i, a kérésével - egyetlen levéltárban sem! Ez még inkább gyanússá tette előttem a "nyomozást". De hát, ha valóban "öngyilkos" lett volna, semmi sem indokolná ezt a törvénytelen eljárást! Egyre jobban éreztem, hogy itt valami vasutashibát kennek el, és sulykolják az "öngyilkos lett" gondolatot. Garamvölgyi másképp látja a sietséget és elkenést. Így vélekedik a 120. oldalon: "a későbbi ellentmondásokat és ambivalens véleményeket ezek a dokumentumok alapozták meg, amelyek kétségtelenül a hivatali szervek felületességéből, hanyagságából, és részben politikai, ideológiai elfogultságából fakad(tak)… A hatalom örömmel szabadult meg ettől a kolonctól, mondhatni, sallangmentes eljárással." De ha meg voltak győződve arról, hogy öngyilkos lett, másképp kellett volna reagálniuk. Nagy dobra verni idegbetegségét, orvosi diagnózisokat beszerezni, visszamenőleg idézni verssorait: "Ha kell, embert is ölök" - skizofréniával, eredménytelen szanatóriumi kezeléssel magyarázva a tettét. Mert ez a két variáció - a betegsége és "a politikai üldöztetések" miatti nagyfokú elkeseredése - magyarázhatta kifelé a rendkívül furcsa módon történt "öngyilkosságot". Rá kellett volna kapcsolniuk - a bíróságnak és ügyészségnek - a már szombat kora délután megjelent Esti Kurirra és annak hosszas betegségbeszámolójára, melyet valószínűleg Ignotus Pál írt: "Mindig »bolondosnak«, rossz idegűnek ismerték, hajlott súlyos depressziókra; de másfél évvel ezelőtt olyan súlyosan összeroppant, hogy szakemberek előtt immár nyilvánvalóvá vált: ez nemcsak idegbaj, ez a »paranoid skizofrénia«… kényszerképzetek gyötörték." Ha ezeket feltupírozzák, mert a bizonyíték tökéletes, a szemtanúk megbízhatóan látták, "tanúsítják" az öngyilkosságot, akkor semmiféle nyomozás eltussolásra nem lett volna szükség, hiszen: "Nem politikai ok, hanem skizofrénia!" - de hallgattak, féltek a nyomozati részletektől. Szerintem ez nem "a hatalom sallangmentes eljárása" volt, hanem törvénytelen lépések és hamisítások sorozata! És gyanús a nagy hallgatás! Elmaradt a boncolás, amely rekonstruálhatta volna a baleset mikéntjét. A temetésen a tanúk: öt fiú, a bakter és a málházó segédmunkás ott sem voltak. Vagy ott sem lehettek? A bakter később erre célzott 1972-ben. (folytatjuk)
Szerkesztő: