Svédország behódolt

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Korábban a svédek a bevándorlás okozta problémákat nem érezték, nem is látták a hétköznapjaikban. Csak a dezintegrált külvárosok léteztek, ahonnan a svédek már régen kiköltöztek. Mára viszont már a többségi társadalom egy része fokozatosan szorul ki azokból az állami szolgáltatásokból, amit az állam ő adóikból épített fel. Egyértelműen elbillent az integráció egyensúlya, ezt a túlzott előzékenységet nyugodtan nevezhetjük behódolásnak is – mondta a Demokratának Sántha Hanga, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója, aki a svéd igazságügyi minisztérium alkalmazottjaként a svédországi muszlim közösségek kapcsolattartója volt.

Sántha Hanga

A Migrációkutató Intézet vezető kutatója

  • 1985-ben született Zilahon.
  • 1989-ben családjával Svédországban telepedett le.
  • 2009-ben a Stockholmi Egyetemen (Stockholms Universitet) végzett jogot.
  • 2008-ban Svájcban, a Fribourgi Egyetemen (Université de Fribourg) egyéves nemzetközi közjogi mesterképzésen vett részt. Jogi tanulmányaival párhuzamosan politológiát és biztonságpolitikát hallgatott a szintén svédországi Honvédelmi Főiskolán (Försvarshögskolan).
  • 2008-ban végezte szakmai gyakorlatát Svédország állandó ENSZ-képviseletén New Yorkban.
  • 2010–2014-ig a svéd igazságügyi minisztériumban, 2011-ben a Miniszterelnökségen, 2014-ben az Országos Rendőr-főkapitányságon dolgozott. Szabadidejében humanitárius jogi kiképzőként végzett önkéntes munkát a Vöröskeresztnél, valamint két évig volt elnöke a Jogászok Nemzetközi Bizottsága svéd részlegének. Ez utóbbi keretén belül több alkalommal volt emberi jogi megfigyelő Nyugat-Szaharában és Marokkóban.
  • 2015 januárja óta Budapesten él. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója. Jelenleg elsősorban a migráció biztonságpolitikai vetületeinek kutatásával foglalkozik.

– A lakosság nagyságához viszonyítva Svédország fogadja be a legtöbb menekültet Európában. Milyen történelmi, politikai, kulturális magyarázat van erre?

– A bevándorlás a második világháború után kezdődött, amikor a svéd társadalomnak a munkaerőhiány miatt szüksége volt bevándorlókra. Elsősorban európai vendégmunkásokat igyekeztek toborozni. Ekkor érkeztek az első magyar migránsok is Svédországba, akik a mezőgazdaságban helyezkedtek el. A hatvanas évek elején a szociáldemokrata politikusok a menekültek szélesebb körű befogadása mellett szálltak síkra. 1975-ben, Olof Palme miniszterelnöksége alatt fektették le a ma is érvényben lévő bevándorláspolitika alapelveit: szolidaritás, emberiesség, bőkezűség. Ma ugyanezek a szociáldemokraták vannak hatalmon, koalícióban azzal a zöld párttal, amelyik svéd politológusok szerint is az egyik legbevándorlóbarátabb pártnak számít Európában. Bár Svédország befogadóképessége a határán van, a fenti ideológiák miatt a kormánypártnak nagyon nehéz visszavonulót fújnia bevándorlásügyben.


– Már a hetvenes években is voltak közel-keleti bevándorlók?

– Akkor még nem. Az első nagyobb méretű menekültáradat a nyolcvanas években indult meg. Chiléből, Irakból és Iránból érkeztek az ottani fegyveres konfliktusok és politikai, vallási vagy etnikai üldöztetések elől menekülők. A balkáni háború következményeként a kilencvenes évek elején rekordot döntött a Svédországban menedéket kérők száma, majd a szomáliaiak és az irakiak száma lett a legmagasabb a befogadást igénylők közül. A bevándorlók csoportja egyre homogénebb lett: nemcsak vendégmunkások vagy egyetemi végzettségűek jöttek, hanem alulfejlett társadalmakból és bukott államokból érkeztek javarészt analfabéták, és olyanok is, akiket súlyos háborús traumák értek. A befogadásért felelős önkormányzatok nem ismerték fel, hogy ezeknek az embernek más igényeik vannak, hogy sokkal több szakemberre, sokkal hosszabb időre és több távlati intézkedésre van szükség, hogy integrálni lehessen őket.


– Hogyan működik a svéd menekült­ügyi rendszer?

– A menekültügy és a bevándorláspolitika irányelveit a kormány határozza meg, a letelepedési engedélyekért a bevándorlási hivatal a felelős. Minden más az önkormányzatok feladata: az iskoláztatás, a nyelvtanulás, az egészségügy, az elszállásolás. Svédországban nincs kötelező kvótarendszer, amelynek alapján az önkormányzatok között elosztanák a letelepedési engedéllyel rendelkezőket. Mindemellett nincs joga az önkormányzatoknak elutasítani a kihelyezésre váró menedékkérőket sem. Így az összesen 290 önkormányzat közül vannak olyanok, ahol szinte több a bevándorló, mint a svéd, és vannak olyanok – általában a gazdagabbak –, amelyek elzárkóznak a befogadás elől, amennyire csak lehet. A már letelepedési engedéllyel rendelkezők elhelyezését viszont elutasíthatják az önkormányzatok, de egy mostani törvényjavaslat szerint, ami július elsejétől lépne hatályba, kötelező lenne ezeknek az embereknek is a befogadása, ami várhatóan még jobban ki fogja élezni az önkormányzatok közti aránytalan befogadással kapcsolatos konfliktusokat. Az önkormányzatok már tavaly felhívták a kormány figyelmét, hogy nem tudnak tovább garanciát vállalni a migránsok elszállásolásáért. Mivel lakás- és szálláshiány lépett fel, egyes magánszemélyek és cégek magas áron adják bérbe az ingatlanokat a bevándorlási hivatalnak, amely kénytelen belemenni az üzletbe, adófizetői pénzeket költve erre.


– Milyen juttatásokat kap egy bevándorló a svéd államtól?

– A napi költőpénz mennyisége életkortól, családi felállástól, illetve az adott szállás étkezési lehetőségeitől függ. Például egy felnőtt ember olyan szálláson, ahol nincs étkezési lehetőség, 71 SEK-et kap naponta, ami 2400 forint, egy 17 éven aluli 50 SEK-et, azaz 1700 forintot. Sürgős esetekben megilleti őket az ingyenes egészségügyi ellátás, a fogászat, a gyerekek járhatnak iskolába. Nyelvet is tanulhatnak térítésmentesen, de ez nem kötelező. Az önkormányzatok elvileg szét kell válasszák a nyelvtanulókat képesség és iskolázottsági háttér szerint, de a menedékkérők nagy száma miatt erre egyre kevésbé van kapacitás és szakember. Több helyen alakult ki olyan abszurd helyzet, hogy például egy iráni szívsebész szomáliai írástudatlanokkal került egy csoportba..


– Mi a svéd integrációs politika alapelve?

– Ezt is a hetvenes években fektették le: az illetőnek be kell illeszkednie, el kell fogadnia a svéd társadalmi normákat, de joga van ápolni, megtartani a saját kulturális örökségét. Ezért a svéd állam a mai napig garantálja, hogy a bevándorlók gyerekei anyanyelvi oktatásban részesülnek. Amikor ezeket az alapelveket lefektették, nem hitték volna, hogy harminc évvel később sok svéd külvárosban is ugyanaz lesz, ami már akkor látható volt a francia, német, brit bevándorlótöbbségű, dezintegrált külvárosokban.


– Ön szerint mi hiányzik a sikeres integrációhoz?

– Egy dán pszichológus készített egy érdekes felmérést bebörtönzött muszlimokról. A muszlim kultúrákban az emberek külső tényezőknek vetik alá a viselkedésüket: hogy mit mond egy imám, vagy az adott közösségben milyenek a hagyományok. Az európai viselkedést ezzel ellentétben kizárólag belső erők határozzák meg: lelkiismeret és a bűntudat. Belülről fakad a normatív magatartásunk. A pszichológus arra jutott, hogy a vizsgált muszlim hátterű bűnözőkből teljes mértékben hiányzott a bűntudat és a lelkiismeret. Ez is mutatja, hogy az eredményes integrációhoz hosszú távú viselkedésterápia is szükségeltetik, pszichológusok bevonásával, akiknek segítségével megváltoztatnánk az évszázadok óta berögzült viselkedéseket.


– Svédországban is léteznek no-go zónák, ahová fehér embernek nem ajánlatos belépni?

– Svédország rendőrfőkapitánya jelentett meg erről egy tanulmányt, amely szerint az ország ötvenöt pontján vannak no-go zónák. Ezekben a városrészekben állandóak a rendbontások, az állami intézmények, a hatóságok nem működnek, a rendőrségnek nincs hatásköre, mert szervezett bűnbandák irányítanak. A postások, mentősök, tűzoltók állandó fenyegetéseknek vannak kitéve, nem is nagyon merik oda betenni a lábukat. Több helyen az utcákat erkölcsrendészek felügyelik, akik rászólnak a nőkre, miért nem viselnek fejkendőt, vagy miért túl rövid a szoknyájuk. Emellett a Svéd Szociális Igazgatóság tavaly januárban megjelent tanulmánya arra is rávilágított, hogy becsléseik szerint húszezer olyan lány van Svédországban, aki ki van téve a nemi csonkítás veszélyének. Sok muszlim hátterű szülő nem engedi, hogy a kislányuk részt vegyen az iskolai testnevelésórán vagy az úszótanfolyamon. Több uszoda ezért külön úszásórát vezetett be a férfiaknak és a nőknek. Egyértelműen elbillent az integráció egyensúlya, ezt a túlzott előzékenységet nyugodtan nevezhetjük behódolásnak is.


– Az integrációs minisztérium nem gondolkodik azon, hogy a no-go zónákban élő embereket valahogyan integrálni kellene?

– Az Integrációs Minisztériumban nagy a félelem e témát illetően. 2010-ben az igazságügyi minisztériumban dolgoztam, azon az osztályon, amely korábban az integrációs minisztériumhoz tartozott és a svédországi szélsőséges iszlamista mozgalmak kutatásával foglalkozott. Az integrációs minisztérium rendelt egy tanulmányt a Honvédelmi Főiskolától a külvárosok radikalizálódásáról. A miniszter alig akarta átvenni a tanulmányt, mert az arra világított rá, amit senki nem akart tudomásul venni, hogy a külvárosokban nagyon komoly iszlamista radikalizálódás és toborzás folyik. A média rasszizmussal illette a minisztériumot, pedig az integrációs miniszter egy fekete, kongói hölgy volt, aki tízéves korában érkezett Svédországba.


– Mit kell tudni a magyar sajtóban csak bevándorlásellenesként emlegetett Svéd Demokratákról?

– A kilencvenes évek elején alapították olyan személyek, akik korábban egyértelműen szélsőjobboldali pártokhoz tartoztak. Ezért van némi igazságalapja, amikor a svédek rasszistának nevezik a pártot, noha azóta eltelt huszonöt év és számos változáson ment keresztül a párt ideológiája. A programjuk mindig is az volt, hogy az európaival nem egyező, távoli kultúrkörökből érkező emberek számát csökkenteni kell. A svéd bevándorláspolitika ennek pont az ellentettje. A többi pártot sokáig egyfajta érintkezési fóbia jellemezte, féltek a Svéd Demokratákkal való vitától és hogy őket is rasszistának minősítik, ha felvetik a nagyméretű bevándorlással kapcsolatos tényleges problémákat. Az is megtörtént, hogy a pártelnökök kimentek egy élő tévéadás vitájáról, mert a Svéd Demokraták mellett kellett állniuk. Ha a politikusok úgy viselkednek, mint az óvodások, akkor mit várjunk el a társadalomtól? Érdekesség, hogy a Svéd Demokraták Facebook-oldalán az utóbbi időben sok bevándorló, aki még nem is tud helyesen svédül, azt írja, hogy a Svéd Demokraták az egyetlen politikai erő, amely tisztában van a tömeges bevándorlás negatív következményeivel, ezért szimpatizálnak vele.


– Hatvanöt év után újra bevezették a határellenőrzést a dánsvéd határon. Mit jelent ez pontosan?

– Ezt nemcsak a Svéd Demokraták, hanem a korábbi legnagyobb kormányzópárt, a Mérsékelt Párt is támogatja. Ők ősz óta mondják, hogy a kormánynak valamilyen drasztikust intézkedést kellene bevezetni az ellenőrizetlen bevándorlás csökkentésének érdekében. A svéd–dán határon januártól lépett hatályba az ideiglenes határellenőrzés, ami azt jelenti, hogy azt, aki nem rendelkezik útlevéllel, vagy egyéb beutazásra jogosító okmánnyal, vissza kell fordítani. Ez vonatkozik a kompokra, a vonatokra, a buszokra, és a felelősség ezek üzemeltetőit terheli. Ebből már számos gyakorlati nehézség és többletköltség keletkezett: a gazdagabb cégek külső segítséget hívtak az útlevél-ellenőrzésekhez, de a kisebb cégeknek ez nagy terhet jelent. Már az első nap után tapasztalható volt a határellenőrzés eredménye: a Svédországba érkezők száma több százzal csökkent. Működik a dominóhatás is: a dán miniszterelnök is bejelentette aznap, nem akarja, hogy Dánia a menekültek új célországa legyen, ezért bevezetik a határ­ellenőrzést a dán–német határon. Viszont ez csak szúrópróbaszerűen tud működni, mert nem tudják olyan hermetikusan lezárni a határt, mint a svédek. A svéd híradó megkérdezte a svéd–dán határon ingázókat az intézkedésről. Kiderült, hogy a dánok teljes mértékben támogatják az intézkedést, a svédek pedig ellenezték, mondván, hogy sérülnek a migránsok személyiségi jogai. Ez is jól mutatja, hogy a svédek nem éltek még olyan világban, ahol bármi is veszélyeztette volna az egzisztenciájukat, és ami ezért motiválná az efféle intézkedéseket.


– Várható további szigorítás?

– Azóta már szigorítottak a menekült­ügyi intézkedéseken is. 2013 szeptembere óta olyan szabályozás volt érvényben, hogy a Bevándorlási Hivatal automatikusan végleges letelepedési engedélyt adott annak, aki szírnek vallotta magát. A kormánypártok megegyeztek az ellenzékkel az ideiglenes letelepedési engedély bevezetéséről, amit háromévente vizsgál felül a Bevándorlási Hivatal. Szigorítottak a családegyesítéssel kapcsolatos törvényeken is, az csak a férjre, a feleségre és a gyermekekre érvényes.


– Van-e adat arra vonatkozóan, hogy a bevándorlók hány százaléka tud integrálódni?

– Már a kilencvenes években is voltak olyan tanulmányok, amelyekben leírta az akkori integrációs hivatal, hogy a háborús övezetből érkezők nagyon nehezen integrálódnak. A svéd statisztikai hivatal 2014-re vonatkozó adatai szerint körülbelül tíz év kell ahhoz, hogy egy menekült munkába álljon, akkor is csupán a menekültek kétharmada tud.


– Svédország az ENSZ statisztikája szerint az erőszakos nemi bűncselekmények terén világviszonylatban a második helyen áll. Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy a svéd jogszabályok tágabban értelmezik a nemi erőszak fogalmát. Mi az igazság az erőszakos nemi bűncselekmények terén?

– 2005-ben és 2013-ban kibővítették a szexuális bűncselekményekről szóló paragrafust, ami után megnőtt a feljelentési hajlandóság is. Egy 2014-ben készült, szexuális bűncselekményekről is szóló statisztika szerint a lakosság egy százalékának volt már része szexuális bántalmazásban. Több mint húszezer feljelentést kapott a rendőrség, amelynek egyharmada szexuális erőszak volt. Korábban a bűnmegelőzéssel foglalkozó hatóság vezetett statisztikát az elkövetők etnikai hátteréről, ami azóta már nem nyilvános, noha már néhány évvel ezelőtt megállapították, hogy igen nagy az elkövetők között a külföldiek aránya. Kriminológusok is végeztek felméréseket, és megállapították, hogy a szexuális bűncselekményeket elkövetők nagy része észak-afrikai, illetve iraki. Egyértelműen benne van a svédek tudatában, hogy a szexuális bűncselekmények elkövetőinek nagy hányada olyan országokból származik, ahol a nők nem élveznek olyan erős jogokat, mint az európai társadalmakban.


– Svédországban is robbant a kölni bomba: kiderült, hogy két zenei fesztiválon ugyanolyan zaklatások történtek, mint Kölnben szilveszterkor. Ez hogyan érintette a svédeket?

– Ugyanúgy megrázta őket, ahogy a németeket. A svéd rendőrség nemcsak azt hallgatta el, hogy tömegesen fordultak elő ilyen zaklatások, hanem az elkövetők hátterét is. Visszakerestem, mit nyilatkozott a rendőrség a fesztiválok után: kijelentették, hogy minden a legnagyobb rendben zajlott, noha mindkét alkalommal több mint kétszáz feljelentés érkezett, és a sértettek ugyanazokat a történeteket mondták, mint a kölniek. Érdekes, hogy ezt a botrányt a legnagyobb liberális napilap szellőztette meg, amelyet egyébként nagyon súlyos kritika ért azzal kapcsolatban, hogy szinte az abszurditásig védik a svéd kormány bevándorláspolitikáját. A svéd rendőrség azzal védekezett, hogy van egy belső irányelvük, amely szerint nem szabad etnikai profilokat felállítani. Féltek attól is, hogy rasszistának bélyegzik őket és nem szerették volna a Svéd Demokraták malmára hajtani a vizet.


– Előfordultak-e menekültszállások elleni támadások?

– Németország után Svédországban fordul elő a legtöbb ilyen atrocitás. Tudtommal menekültekre még nem támadtak, de sok menekültszállást gyújtottak már fel, ezért a bevándorlási hivatal titokban tartja a menekültszállások címét. A rendőrség nem tudja megvédeni az összes menekültszállást, így a bevándorlási hivatal kénytelen egy biztonsági céggel szerződni. Számtalanszor fordult elő nemi erőszak a menekültszállásokon, és több olyan eset is volt, hogy szunnita menedékkérők támadtak keresztény menedékkérőkre. Nincs már kapacitása az önkormányzatoknak szétválasztani a bevándorlókat vagy alapos kockázati felmérést készíteni, hogy milyen hátterű embereket lehet összezsúfolni. Szerintem a bőkezű befogadási politikának minimum ott kellene határt szabni, hogy csak annyi embert fogadjon be egy társadalom, amennyinek képes emberhez méltó életet biztosítani.


– Van Svédországban terrorveszély?

– Svédországban ötös fokozatú skálát használnak a terrorfenyegetettségre. 2010-ben emelték hármasra, majd a párizsi merényletek után négyesre, ami példátlan a svéd történelemben. Ekkor a Svéd Nemzetvédelmi Szakszolgálat információt kapott, hogy a Svédországba érkezett menedékkérők között van olyan személy, aki súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Egy menekültszálláson fogták el az illetőt, de kiderült, hogy nem volt kapcsolata terroristaszervezetekkel. Mindemellett a belső elhárítás már évek óta próbálja a politikusok figyelmét felhívni, hogy nagy veszélyt jelent a külvárosokban történő radikalizálódás. Pár éve a szomáliai Al-Shabaab toborzási irodát működtetett Stockholmban, de az al-Kaida és az Iszlám Állam is megvetette már a lábát. A szakszolgálatok évek óta hangsúlyozzák a megelőzés fontosságát.


– A svéd igazságügyi minisztériumban is dolgozott, ahol ezt a prevenciós stratégiát dolgozták ki. Mi volt a feladata?

– A stratégia a korai megelőzésre alapozott, hogy a rendvédelmi szervek mellett minél több kulcsfontosságú szereplő tudjon bekapcsolódni ebbe a munkába. Én a stratégia kidolgozásában és végrehajtásában vettem részt, feladatom többek között a muszlim közösségekkel való kapcsolattartás volt, továbbá a kulcsszereplők bevonása a megelőzési munkába. Mivel általában sebezhető egyénekről van szó, akik vagy karizmatikus vezérelmék, vagy egyedül, egy képernyő mögött radikalizálódnak, szükség van azokra a szakemberekre, akik a hétköznapi munkájukban találkozhatnak ilyen sebezhető egyénekkel. A tapasztalat azt mutatja, hogy sok esetben a véletlenen múlik, hogy milyen csoporthoz csapódnak ezek a sebezhető, hovatartozást nem találó egyének – legyen az drogkereskedelem, szervezett bűnözés vagy egy radikális iszlamista csoport. Ezért a megelőzéshez szükség van a tanárok, a szociális munkások, az egészségügyi dolgozók megfigyeléseire. Az eddigi európai merénylők közül is többen érintkeztek számos ilyen társadalmi szereplővel. Például az egyik londoni 2005-ös merénylő keze sebes volt az otthoni bombagyártási kísérletekből fakadóan. Többen is látták a szokatlan sebeket, de senki nem kérdezett rá, se a tanár, se a szociális munkás nem értesítette a rendőrséget.


– A svéd sajtó mennyit tudósított a bevándorlás negatív következményeiről?

– Mindeddig nagyon keveset. Egy svédet rábírni arra, hogy a bevándorlásról mondja el az őszinte véleményét, nemes és nehéz kihívás. Egy svéd szociálantropológus írt pont erről egy tanulmányt: hogy a hetvenes évektől hogyan használták a svéd politikusok a multikulturalizmus fogalmát, és mivel a politikusok annak csak a jó oldalait hangoztatták, az lett az eredmény, hogy minden bevándorlással kapcsolatos kritikát következetesen kiszorítottak. Ezért félnek a svédek, hogy bármi rosszat mondjanak, noha már a kilencvenes évek eleje óta tapasztalhatóak a bevándorlás okozta problémák.


– Ön szerint mennyire szabad a svéd sajtó?

– Nekem az tapasztalatom, hogy a legnagyobb napilapokban is komoly véleménycenzúra van. Viszont ma már olyan komoly következményei vannak a bevándorlásnak, hogy kénytelenek róla beszélni. Korábban, amikor még nem érkeztek évente 163 ezren, mint tavaly, a svédek a bevándorlás okozta problémákat nem érezték, nem is látták a hétköznapjaikban. Csak a dezintegrált külvárosok léteztek, ahonnan a svédek már régen kiköltöztek. Mára viszont a többségi társadalom egy része fokozatosan szorul ki azokból az állami szolgáltatásokból, amelyeket az állam az ő adóikból épített fel. A szociáldemokrata kormányzás alatt ötven-hatvan százalékos adókat fizettek az egészségügyért, és most egyes esetekben a menedékkérők elsőbbséget élveznek. Ez a többségi társadalom további radikalizálódásához fog vezetni, és félő, hogy ezáltal súlyosabb bevándorlásellenes eseményeknek lehetünk tanúi.

Lass Gábor