– Az m2 az új kulturális koncepció szerint az első közszolgálati gyermek- és ifjúsági adó lesz. Mikorra várható a tényleges átalakulás?

– A tervek szerint ősszel, de legkésőbb 2012 januárjában indul majd el. Azonban szeretnénk már addig is néhány mozzanatot megmutatni abból, hogyan képzeljük el a műsorokat. Tervezünk tematikus napokat, valamint tavasztól a majdani struktúrát előrevetítő tematikus sávokat is.

– Mivel hazai gyártású, új rajzfilmek főként a nagy állami megrendelések hiánya miatt nemigen készülnek, mivel töltik ki a műsoridőt?

– Nyilván az archívumból is kell dolgoznunk. Egyrészt azért, mert nagy nézői igény van rá, másrészt azért, mert annyi pénzünk biztosan nem lesz, hogy a teljes adásidőt vadonatúj műsorokkal fedjük le. De az is biztos: újra szeretnénk magyar animációt; magunk mögött hagyva azt a méltatlan helyzetet, ami mára kialakult. Sajnos továbbra is minden pénzkérdés. Egyelőre remélni tudom, hogy a lehetőségeink csak kismértékben szabnak határt a vágyainknak. A másik fontos szempont a fokozatosság. És az erőkoncentráció is: inkább kevesebb újat, de igényesen, mint rengeteg ócskát.

– Az igényesség az egyik kulcsszó, de tudnak-e versenyezni a már meglévő gyerekcsatornákkal?

– Az a dolgunk, hogy vonzó választási lehetőséget biztosítsunk. Senki ne várja, hogy egy hónap alatt megverjük a kereskedelmi csatornákat. Egyébként a közszolgálatnak nem is ez a feladata szerintem. Arra vállalkozhatunk, hogy gyerek- és családbarát műsorokkal, közösségi akciókkal, internetes és valós helyszíneken zajló megmozdulásokkal kiegészített, élvezhető, hiteles műsorfolyamot készítsünk. A mindennapok terén pedig sávokban gondolkodunk, az alapján, hogy mikor melyik korosztály van általában otthon, mikor ki néz televíziót. Szeretnénk tervezhető, kiszámítható, megbízhatóan állandó sávokat kialakítani. Lesz ezek között kora reggeli „hagyd aludni apáékat” sáv, aztán délelőtt az otthon lévő anyákat, apákat, netán kicsi vagy beteg gyerekeket megszólító „anyasáv”, benne mondókával, főzési tippekkel, hétvégi ajánlóval. Délután a „párnasávot”, vagyis az ebéd utáni alvást követheti az egyre idősebb fiataloknak szóló műsorok sorozata. Az este „álomötlet” munkacímen fut, később pedig a felső tagozatos, gimnazista korosztálynak szóló műsorok, filmek, koncertek következnének.

– A kamaszokra a zenecsatornákon kívül eddig szinte egyetlen adó sem épített, évtizedek óta alig forgatnak például ifjúsági filmsorozatokat. Önök terveznek hasonlót?

– Mindenképpen. Alapanyag van bőven, hiszen az elmúlt évtizedekben jelentkező író- és költőgeneráció maradandó alkotásokat adott a fiatalok kezébe. De a törekvéseink nem csupán arra vonatkoznak, hogy mit láthatnak majd a nézők a képernyőn…

– Hanem?

– A csatornának csak egyik felülete lesz a televízió képernyője. Ahhoz, hogy közösséget tudjunk teremteni, hogy be tudjuk vonni a nézőket, nagymértékben akarunk építeni az internetes közösségi lehetőségekre. Ennek még csak előszele a www.m2intendans.blog.hu oldal, ahova én magam is várom az ötleteket. Interaktív műsorfolyamot szeretnénk, amelyet magáénak érezhet és valamelyest alakíthat a néző – vagy inkább résztvevő – is.

– A köztelevízió háza tájáról ugyanakkor mostanában nem túl optimista hírek érkeznek, legalábbis a gazdasági ügyeket tekintve. Honnan lesz minderre pénz?

– A Magyar Televíziónak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal együttműködésben kell kialakítania a költségvetését. Mi az új rendszerben megrendelők vagyunk, az alap pedig teljesíti a megrendeléseket. Most készül minden csatorna koncepciója, azután derül ki, ki mennyiből gazdálkodhat.

– Ennek mértéke tehát még nem biztos, az viszont igen, hogy az ön egyik tanácsadója Lackfi János lesz. Kiket tervez még a csapatba?

– Pszichológust, szociológust, pedagógust. Gyerekek között mozgó, az ő nyelvükön értő, ugyanakkor televíziós fejjel gondolkodni tudó szakembereket.

– Az m1-nél továbbra is vezeti majd a reggeli műsort, itt az új csatorna, miközben otthon négy gyermek várja. Elég lesz mindehhez a nap huszonnégy órája?

– A nap mindig is huszonnégy órából plusz az éjszakából áll… Szerencsére kiváló munkatársakkal dolgozom együtt; Osztás Erika és Seres Tamás remek televíziósok, akik nagyon értik a gyerekek- fi atalok igényeit is. Nem beszélve a feleségemről, aki helytáll, ha nem vagyok otthon. De az is igaz, hogy az óvoda-iskola végére mindennap igyekszem velük lenni. A hétvége pedig továbbra is szent és sérthetetlen.

Farkas Anita

* * *

Süveges Gergő

újságíró, televíziós műsorvezető

1976-ban született Budapesten.

Tanulmányai: Az ELTE BTK magyar nyelv és irodalom, majd a magyar mint idegen nyelv tanári szakán végzett. Később a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán folytatott tanulmányokat.

1998-2000 között a Duna Televízió Élő egyház című katolikus híradóját vezette, majd a Figyelj! című ifjúsági magazinműsor műsorvezetője volt.

2001 óta dolgozik a Magyar Televíziónál mint a Híradó műsorvezetője.

Dolgozott többek közt a Napkelte, az Önök kérjék, Önök kérik és a Nagy Könyv műsorvezetőjeként is, jelenleg a Ma reggelben látható.

Rendszeresen publikál az Új Ember című hetilapban, az Új Ember Magazinban, a Képmás Családmagazinban, a Keresztény Élet című hetilapban, az Embertárs című folyóiratban és a Magyar Televízió weboldalán.

Felesége gyógypedagógus, négy gyermekük van.