Nem lopni kell, hanem dolgozni

– Még februárban, a német Der Tagesspiegel című lapban jelent meg Tarr Béla filmrendező elhíresült interjúja, aki a jelenlegi magyar kormányt és kultúrpolitikát nem túl fényes összefüggésekben tüntette fel. Sokan mégsem az ő, a hazai művészi lét szabadságát megkérdőjelező állításain háborodtak fel, hanem az ön nyilvánosan megfogalmazott reakcióján. Nem bánta meg? – Egyáltalán nem. Úgy éreztem, a nemzetközi és az itthoni közvéleménynek is egyaránt tudnia kell, hogy Tarr Béla hiába nagy művész, azért nem képviseli a teljes hazai filmes szakmát. Sajnálom, hogy az álláspontom nyílt kifejtése miatt A torinói ló című film forgalmazásáról végül le kellett mondanunk, mert az alkotók kezdeményezték a köztünk lévő szerződés felbontását. Igaz, addig sem adtak semmilyen alapanyagot, így eleve meg sem tudtunk volna jelenni vele. Azt azonban mindenképpen furcsállom, hogy bár a Tagesspiegel később velem is készített egy interjút, azt semmilyen módon nem jelentették meg, szemben az ellenkező oldal véleményével. Ez az egész ügy jó példa rá, hogy Németországban, Franciaországban milyen módon állnak hozzá Magyarországhoz és a magyarországi, általuk „Kulturkampf”-nak nevezett, soha nem is létezett dologhoz. – Ha nem is helyes az egyoldalú kép kialakítása, de politikai hovatartozástól függetlenül is sokak szerint éppen a kultúrpolitika a jelenlegi vezetés egyik leggyengébb láncszeme. Ilyen szempontból jogosak a háborgó hangok? – Azzal egyetértek, hogy vannak problémák, de ezek semmiképpen nem azonosak a nemzetközi sajtóban megjelent hírekkel. Azokban leginkább arról van szó, hogy nálunk víz alá nyomják a szegény, liberális művészeket. Ehhez képest Heller Ágnes nemrégiben kapott a könyvére állami támogatást, a POSZT-on Alföldi Róbert díjakat nyert: így ez nyilvánvalóan nem lehet igaz. Ennek ellenére külföldön most már szinte egy ördögi Magyarország képe jelenik meg, ami minden magyarnak sértő lehet: egyrészt, akik világnézetileg közel állnak a mostani állami vezetéshez, azokat bosszanthatják a konstans módon visszatérő csúsztatások, másrészt, aki nem is áll közel, vagy szerencséjére immunis a politikára, annak is van egy általános hozzáállása, hogy azért a hazámról csak ne írjanak már le mindenféle szemenszedett hazugságot. – Lopni, csalni, hazudni: egyesek évtizedek óta ebből élnek. 2009-ben még a MOKÉP is a tönk szélén állt, 103 milliós veszteséggel, miközben az előző vezetés például hetvenmilliót fizetett a raktárban lévő kópiák állapotának, jogi státuszának felmérésére. – Amit mellesleg a Magyar Nemzeti Filmarchívum húszmillióért szakszerűen elvégzett volna, csak hát nem írtak ki közbeszerzést. Megdöbbentő volt szembesülnöm azzal, hogy az elődeim még a látszatra sem ügyeltek ilyen dolgok végrehajtásakor, az egész leleplezetlenül arról szólt, hogy a 2010-es kormányváltás előtt minél gyorsabban végrehajthassák ezeket a műveleteket. Én egy antikommunista családban nőttem fel, és többször hallottam édesapámtól, nagyapámtól, hogy „fiam, ezek lopnak, vigyázni kell velük”. Akkor gyakran csak legyintettem, hogy azért ennél én már korszerűbben gondolkozom, és nyilván nem lehet általánosítani. De amikor az ember belekerül ilyen szituációkba, például egy hasonló cég élén, megdöbben, hogy a nagyapáknak és az apáknak sokszor nagyon is igaza van. – Ennek tükrében különösen nagy eredmény, hogy a tavalyi évet már szerény anyagi sikerrel zárták. Hogyan tudták ezt elérni? – A MOKÉP-et egyes vélemények szerint 1952-ben, mások szerint még 1948-ban alapították, tehát gyakorlatilag a legrégebbi filmes cég Magyarországon. Ezzel együtt ez a tavalyi év volt a legnehezebb a vállalat történetében, a legradikálisabb változás most zajlott, egy már-már halott dologból kellett valamilyen eredményt kihozni. Volt jó néhány lelkileg megterhelő és fájdalmas pillanat is az átalakítás során, embereket kellett például elküldenünk, és persze meg kellett szüntetnünk az összes felesleges szerződést. A siker receptjét viszont nagyon egyszerűen össze lehet foglalni: nem kell lopni, és sokat kell dolgozni. – Miközben az internetes letöltések korában nincs könnyű dolga egy filmforgalmazó cégnek. Ez ellen lehet versenyezni? – Egyelőre a MOKÉP-nek van egy nagy versenyelőnye: bizton állíthatom, hogy a mi filmválogatással foglalkozó kollégáink a legjobbak a szakmában. De persze attól még nekünk is foglalkoznunk kell a piaci változásokkal, így elindultunk a legális letöltések irányába, idén megjelentünk ezen a piacon is. Mégsem gondolom, hogy ez lehet a jövő, hiszen amikor valaki előtt ott van a választás, hogy ingyen, illetve pénzért töltse le ugyanazt, sajnos nem az utóbbit fogja választani. Jól példázza ezt a legális zeneletöltéssel foglalkozó vállalatok összeomlása a magyar piacon. Szerencsés volna, ha a probléma kezelésével az erre hivatott forgalmazói egyesületek, tömörülések is foglalkoznának, mert sajnos most nem látom, hogy ezekben ilyen jellegű komoly műhelymunka folyna. Másrészt folyamatosan tudatosítani kellene az emberekkel, hogy a letöltés az tulajdonképpen lopás. De azt is meg kell érteni, hogy egy átlagos mozivetítés ma már nem elég, eseményeket, többletértéket kell köré szervezni. – Például? – Meghívni akár a rendezőt, színészeket, tematikus rendezvényeket szervezni, s így bevonzani a látogatókat. A cél az lenne, hogy maga a mozi alakuljon át egy közösségi térré. Egy-két fővárosi filmszínház már elindult efelé, de jó volna a vidékre is figyelni, ahelyett hogy bezárják a vetítőhelyeket. Olyan létesítmények kellenének, ahova nemcsak a filmért, hanem mondjuk egy jó kávéért is érdemes betérni, ahol van egy olyan közeg, például filmőrültek, akik közé jó beülni. – Ezzel szemben, a budapesti Toldit, a Cirkót vagy a Művészt leszámítva mindenütt a hiper-szuper plázamozik dominálnak. – Az egy kézben lévő plázamozik világa egészen más piac, ezek nem kulturális terek, hanem pénztermelő vállalkozások és szórakoztató egységek, így nincs is értelme ilyen jellegű közösségi térré válniuk. Nekünk, akik elsősorban szerzői filmekkel foglalkozunk, nem is rájuk, hanem a saját piacunk alakulására kell koncentrálnunk. Jó volna ugyanis, ha a fent említett helyeken kívül lenne olyan is, ahol nem ez a kozmopolita világ jelenik meg, hanem nemzeti értékek is helyet kapnak. – Ha már nemzeti érték, mit szól a Szőcs Géza államtitkár által hazánkba álmodott nemzetközi filmfesztivál tervéhez? – Azt gondolom, hogy ennek még jövő szeptemberben sem lehet itt az ideje. Azt a tervet meg végképp nem tudom értelmezni, hogy mindezt a Balatonnál rendeznék meg, azon egyszerű oknál fogva, hogy nincsenek vetítőhelyek. Egy fesztivál úgy néz ki, hogy beülök egy filmre, aztán átülök egy másikra, ide-oda vándorlok a mozik közt. Ezt még a fővárosban is nehézkes volna megvalósítani, az meg végképp nem valószínű, hogy Keszthelyről, mondjuk, Balatonfüredre olyan könnyen át tudok utazni. Ráadásul éppen a tervezett szeptemberi időszakban rendeznek meg néhány másik nagy presztízsű, komoly múlttal rendelkező fesztivált is szerte a világban, és nem vagyok meggyőződve róla, hogy ha van egy egységnyi pénze a forgalmazónak, egy újságírónak, egy filmmániásnak, egy producernek vagy különböző egyéb filmipari embereknek, Budapestet vagy a Balatont fogják választani, szemben, mondjuk, Torontóval. Nyilván, mint filmes szakember, örülnénk, ha egy ilyen nagy esemény létrejönne nálunk, de ennek rövid távon egyelőre nem látom realitását. – És annak, hogy a hazai filmek nézőszáma – és nem csak a közönségfilmeké – gyarapodni fog? – Először meg kell várni, hogy ebben az új rendszerben is készüljenek filmek, és majd akkor lehet lemérni a magyar film értékét. Az igaz, hogy az utóbbi időben is született jó pár köldöknézős alkotás, majd csodálkoztunk, hogy nem jönnek a nézők. Ilyen filmekre nem is fognak. El kell készülniük a nagyon igényes, nemzetközi mércével mérve is nagy művészeink készítette igényes közönségfilmeknek, amikkel vissza lehet csábítani a nézőket a moziba. Ennek a hagyománya az úgynevezett crossover mozi révén most kezd megteremtődni a nemzetközi szakmában, itt az ideje, hogy Magyarországon is elinduljunk ezen az úton. – Akkor ne is legyen több szerzői vagy művészfilm? – Természetesen nem erről van szó. Legyenek ilyenek is, menjenek fesztiválokra, ahol valószínűleg meg is fogják nézni őket. A lényeg, hogy ezeket is olyanok készítsék el, akik nemzetközi porondon is megállják a helyüket, nem azok, akiket a korábbi rendszer preferált. – Andy Vajna szerint a jó film kulcsa a forgatókönyv. Egyetért ezzel? – Mindenképpen. A most felálló Magyar Nemzeti Filmalap legfőbb prioritásként például éppen a forgatókönyvírást kívánja középpontba állítani. Az elmúlt filmtámogatási rendszer egyik legnagyobb problémája ugyanis az volt, hogy nem fordított elég figyelmet a jó forgatókönyvek elkészülésére. Ehelyett az volt a fontos, hogy a film minél előbb, minél gyorsabban elkészüljön, hogy ki fogja megnézni, milyen művészi értékkel bír, már nem érdekelt senkit. Egyszerűen fogalmazva a magyar film elvesztette a kapcsot a realitással, már nem rólunk szólt, nem tudtuk magunkat felismerni a vásznon. Helyette egy elképzelt Magyarországon játszódó, virtuális valami jelent meg, miközben a nemzet mentális egészsége érdekében nagyon fontosak lennének azok az alkotások, amelyek a mi korunkról és a mi problémáinkról beszélnek. – Ezek forgalmazását, még ha igen kevés anyagi haszonnal is járna, a MOKÉP vállalná? – Persze. Egy-egy film kiválasztásakor egyébként nem elsősorban az anyagi haszon reménye, hanem kizárólag esztétikai megfontolások vezetik a kollégáimat. Nekünk ugyanis nemzeti intézményként az a feladatunk, hogy az általunk fontosnak tartott, különös tekintettel a mások által fel nem vállalt, de nemzeti kincsnek tekinthető alkotások forgalmazását, kiadását megtegyük. – Például? – Ilyen megfontolásból forgalmaztuk többek közt Pozsgay Zsolt Szeretlek Faust című Mindszenty-filmjét, melyet más nem szeretett volna bemutatni, de témája miatt nekünk igenis fontos volt, hogy minél több nézőhöz eljusson. És ugyanígy nem vállalta senki A misszióért annak idején Oscar-díjra jelölt, és a Gyilkos mezőkért három Oscart is bezsebelő Roland Joffé új filmjének mozis bemutatását sem, ami az Opus Dei alapítójáról, Szent Josemaría-ról szól, nem éppen a Dan Brown-féle megközelítésben, hanem valós tények alapján. De kiadtunk olyan alkotásokat is DVD-n, amit mások nem akartak vagy nem mertek, például a Biszku-üggyel foglalkozó Bűn és büntetlenséget, illetve ugyanezen a vonalon haladva Vitézy László Biszku és a többiek című sorozatát. Ezekből persze nem számítunk óriási bevételekre, ám az üzleti modellünk különben is pofonegyszerű: a kommersz filmjeink profitjából finanszírozzuk a kevesebb anyagi sikerrel kecsegtető, ám általunk értékesnek tartott egyéb filmeket. – A tavalyi évben így sikeresen rendbe is hozták a büdzsét. Idén mik a fő tervek? – Minden valószínűség szerint be fogjuk mutatni Jankovics Marcelltől Az ember tragédiáját, ami, az általam eddig látott egy-két jelenet alapján bizton állíthatom, hogy korszakos mű lesz, megint egy olyan alkotás, amit büszkén feltehetünk a polcra. A másik örömteli hír, hogy még ebben az évben megkezdjük a forgalmazást a határon kívüli magyarlakta településeken, egyelőre csak próbaképpen, szűk választékkal, öt magyar filmmel. Először Erdélyben próbálkozunk, aztán szép lassan szeretnénk tovább is terjeszkedni. Nagyon fontos ugyanis számunkra, hogy a magyar filmek ne ilyen-olyan kalózkópiákon jussanak a jelenlegi határokon kívüli területekre, hanem rendes, igényes kiadványként, megfelelő minőségben. Hitem szerint a magyar kultúrpolitika egyik fő célja kell hogy legyen ezen elszakított területek békés kulturális inváziója. Persze, ahogy előre sejthető volt, a bürokrácia nem nekünk dolgozik, de annyi öröm van abban, hogy minden magyarhoz elérhetünk ezekkel az értékes, hazai alkotásokkal, hogy ez sem jelenthet komoly akadályt. Farkas Anita
Gulyás Balázs Az állami tulajdonú Mokép-Pannónia kft. igazgatója 1977-ben született Győrött. Elvégezte a Szolnoki Főiskola közgazdász szakát, majd a Budapesti Kommunikációs és Üzleti főiskolán szerzett üzleti kommunikátor diplomát. Jelenleg az Elte jogi karán folytat tanulmányokat. Tíz éve foglalkozik kulturális menedzsmenttel, azon belül is elsősorban filmforgalmazással, több száz magyar és főleg európai film magyarországi bemutatója kötődik a nevéhez. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége tiszteletbeli tagjának választotta, különböző katolikus ifjúsági csoportok tagja, a Nemzeti Kultúráért Egyesület filmterjesztési kollégiumának alelnöke. Tárcákat, publicisztikákat ír, hobbija a történelem.