{mosimage}

Nem mindennapi adok-kapok után lezárult egy több hónapos csata. Továbbra is Schmitt Pál a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke. A szervezet amúgy sem unalmas közgyûlésén még egy számítógépes hiba is fokozta az izgalmakat; a rosszul mûködô szavazógépnek köszönhetôen egy darabig úgy tûnt, a végén a lázadókat vezetô Gyárfás Tamás tábora nevet. De a technika csalt: kiderült, a küldöttek közül ugyanannyian akarják az elnök maradását, mint a távozását, a döntetlen pedig az olimpiai bajnok vívónak volt jó.

Idén nyárig úgy tûnt, Schmitt Pál kis túlzással addig maradhat a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, ameddig csak akar. Tavaly májusban például úgy választották meg egymás után ötödik olimpiai ciklusára is a MOB elsô emberének, hogy kihívója sem volt. Akkor még a baloldali nézeteket valló tagok sem láttak semmi kivetnivalót abban, hogy európai parlamenti képviselô és a Fidesz alelnöke is… 2005 decemberében egy alapszabály-módosítási javaslat kapcsán merült fel elôször, hogy a Fideszben viselt poszt és a MOB-elnökség összeférhetetlen, ám a burkoltan Schmitt eltávolítására tett kísérlet viszonylag gyorsan hamvába holt. Egészen idén nyárig viszonylagos béke honolt a bizottságban, mígnem júliusban két MOB-tag, Vass Károly és Gyenesei István is azt nyilatkozta, hogy az elnöknek távoznia kell, mert posztja nem egyeztethetô össze a Fideszben betöltött pozíciójával. Néhány nappal késôbb pedig arról szóltak a hírek, hogy a 165 MOB-tagból 102-en írták alá azt a levelet, amelyben kifejtik, a jövôben párt elnöke, alelnöke vagy fôtitkára ne lehessen az olimpiai bizottság elnöke vagy fôtitkára. Bár a levelet a mai napig sem látta senki, ettôl kezdve elindult a suttogó propaganda: dûlôre kell vinni a dolgot. A lázadók élére az ellentábor vezére, a NapTV producere, továbbá az Úszószövetség elnöke, valamint a 2012-es magyar-horvát labdarúgó Eb-pályázatot elôkészítô bizottság vezetôje, a szorgos Gyárfás Tamás állt, aki, amint legfôbb politikai példaképe, Gyurcsány Ferenc is biztatta volt, alaposan belehúzott… Hosszas és nyílt vita következett, ahol a Schmitt Pál távozását akarók kezdetben nagyon magabiztosak voltak. Elôször azonnali közgyûlést követeltek, amely nyílván Schmitt leváltásával végzôdött volna, majd az elnöknek „elegáns távozást” biztosítandó azt javasolták, a decemberi rendes közgyûlésig Schmitt Pál „gondolkodjon el a jövôjérôl”. Az egyre erôteljesebb támadások azonban balul ütöttek ki. Mind többeket sarkalltak arra, hogy kiálljanak az elnök mellett. Érdekes módon, miközben az élsportolók egész sora biztosította támogatásáról az elnököt – szeptember elejéig 97 olimpiai és világbajnoki aranyérmes, illetve helyezett állt ki Schmitt mellett -, a sportfunkcionáriusok egy része, akik között igen sok baloldali kötôdésû tag is található, az elnök ellen fordult. A bajnokok látványos kiállása már korábban elbizonytalanította a MOB-elnöki posztért sürgölôdô Gyárfás Tamást, aki közleményt adott ki, amelyben látszólag visszakozott: „Szembesülnöm kellett azzal, hogy a magyar sport számos nagy egyénisége nem akarja a változást. Ha a MOB (…) érdekeit az szolgálja, hogy a jelen állapotokat konzerváljuk, tudomásul veszem” – írta taktikusan Gyárfás. De ez csak a felszín volt. A mélyben gôzerôvel folyt a konspiráció az elnök megbuktatására és Gyárfás felemelésére. Ezt alátámasztja az is, hogy eközben a MOB-tagok több mint egyharmada kezdeményezte a rendkívüli közgyûlés összehívását. Erre az ülésre került sor múlt pénteken. Az egyetlen napirendi pont a Schmitt Pál jövôjérôl szóló szavazás, vagyis a remélt buktatás volt. Az ülés elején Schmitt Pál tartott beszámolót elmúlt 16 éves tevékenységérôl, majd beszéde végén felajánlotta lemondását. Ezután jöhettek volna azok, akik távozását szorgalmazták, csakhogy a változtatni szándékozók egyikében sem volt bátorság ahhoz, hogy felálljon és érvekkel támassza alá véleményét. Így aztán következett a voksolás. A szavazógép szerint 66-an szavaztak az elnök ellen, 61-en mellette, hárman tartózkodtak, Schmittet, úgy tûnt, leváltották… Ám több küldött jelezte, nem mûködött a szavazógépe, kaotikussá vált a helyzet, így a hagyományos, papíron történô voksolásra került sor. Érdemes volt a csalfa technikát kiiktatni, mert az igenek éppen úgy 69 szavazott kaptak mint a nemek. Hárman tartózkodtak. Eszerint Schmitt Pál maradt az elnök. – A szavazás során úgy izgultam, mint egy versenyen. Megmérettem magam, a voksolás pedig megerôsített tisztségemben, aminek nagyon örülök, s készen állok arra, hogy a pekingi olimpiáig folytassam a munkát – mondta a Demokratának Schmitt Pál. – A mai ülés ugyanakkor megmutatta azt is, hogy csak akkor erôsíthetjük meg a MOB érdekérvényesítési képességét és csak akkor végezhetjük igazán eredményesen a munkánkat, ha összefogunk. Én mindenesetre összefogást hirdetek, remélem, az eredmény láttán senki nem mond le az elnökség tagjai közül, hiszen az a közös feladatunk, hogy megszüntessük az olimpiai bizottság megosztottságát. Bízom benne, hogy az egység megteremtésében azok is a segítségemre lesznek, akik úgy látták, távoznom kellene – tette hozzá a MOB elnöke. Schmitt Pálnak nehéz dolga lesz az elkövetkezendô hónapokban. Az elmozdítására tett kísérlet ugyanis egy folyamat része volt. A balliberális hatalom a saját emberét látná szívesen az olimpiai bizottság élén, mivel a nemzetközi sportrendezvényekben óriási üzlet van. A fák azonban nem nônek az égig: hiába szervezkedtek a balliberális oldal emberei, hiába kampányolt egységesen a kormánypárti média Schmitt Pál ellen és Gyárfás Tamás mellett, a vezetô sportolók határozott és bátor ellenállása visszaverte a mohó pénzügyi és politikai lobbit. A józan ész elsô nagy diadalát aratta a kapzsiság fölött. Bándy Péter