Megjelent Udo Ulfkotte új kötete, A menekültipar. A Demokrata megkereste a német újságírót és szeretett volna interjút készíteni vele, a szerző azonban elhárította a megkeresést. A rendőrség házkutatást tartott nála, különféle intézmények és hivatalok zaklatják, jogászok hada készül pert indítani ellene A menekültipar miatt. Az interjú azonban nem ezért maradt el, hanem mert Ulfkotte nemrég súlyos szívpanaszokkal kórházba került, ahol meg is operálták.

Aki azt hiszi, hogy Udo Ulfkotte kötete csak egy leleplező mű, az súlyosan téved. A könyvnek ugyanis több jelentésrétege van, s igen fontos tanulságokkal szolgál. A magyar társadalom számára is. Ulfkotte könyve szerint kialakult egy iparág, jelesül a menekültipar Németországban, s a vele szomszédos Ausztriában, de az új iparág ilyen-olyan szintű kezdeményei tulajdonképpen minden migráció által érintett államban fellelhetők.

Az iparág legfontosabb tulajdonsága, hogy jóságot, együttérzést és segítőkészséget színlel, ide illő jelszavakkal és elméletekkel takarózik, valójában viszont hatalmas anyagi hasznot húz a migrációból. Ennek következtében első számú érdeke a migráció fenntartása, s a migránsokat fogadó „willkommenskultur” szélesítése és ráerőltetése az európai államokra, de mindenekelőtt a német és az osztrák társadalomra.

Csak Németországban körülbelül hárommillió embert foglalkoztat a menekültipar, melyben olyan cégek tevékenykednek, amelyek különféle szolgáltatásokat nyújtanak a migránsoknak. Elszállásolják és élelmezik, illetve tanítják és gyógyítják, gyógyíttatják őket, intézik hivatalos kérelmeiket, szabadidős programokat, pszichoterápiás kurzusokat szerveznek nekik és így tovább. Kifogyhatatlanok az ötletekből. Még takarítanak is a migránsok után, elvégre ez is egy szolgáltatás, ezért is pénz lehet kérni…

Kitől? Természetesen az államtól, mert a szolgáltatások számláit az államnak és az önkormányzatoknak, azaz az adófizetőknek nyújtják be a menekültipar cégei.

Ezek a vállalatok sohasem fogynak ki az öltetekből. A legszélsőségesebb példa Bécsből való. Ott az a feladata egy szolgálat tagjainak, hogy felkeressék a parkokban magányosan ücsörgő idős migránsokat és beszélgessenek velük. Hamburgban kiszámították, hogy egy migráns eltartása 2167 euróba kerül a városnak és az államnak havonta. Ekkora fizetésért az első naptól kezdve serényen dolgozna minden spanyol vagy olasz munkanélküli fiatal valamely német cégnél. És nem eltartottja, hanem ellenkezőleg, befizetője lenne a német szociális kasszának. Spanyolországban közel 50, Olaszországban pedig több mint 40 százalékos a képzett fiatalok körében a munkanélküliségi ráta.

Egyébként Ulfkotte könyve szerint hatalmas vállalatok ténykednek a menekültiparban. Az AWO nevű szociális szolgáltatásokra szakosodott német cégnek 145 ezer alkalmazottja van. Összesen kilencszáz német népfőiskola szervez integrációs kurzusokat migránsoknak, és a nagyobb dicsőség kedvéért egyes gyógyszergyárak is bekapcsolódtak az üzletbe.

Milliárdos üzlet

Ulfkotte hosszan sorolja könyvében azoknak a meghatározó német politikusoknak a nevét, akik a szociális szolgáltatásokra szakosodott cégek, illetve szervezetek igazgatótanácsában, felügyelőbizottságában ülnek. Ezért sem születhet olyan döntés a Bundestagban, vagyis a német parlamentben, ami csendesítené a migránsválságot, és gyógyírt hozna. Ehhez itt a menekültiparban túl nagy összegekről van szó, állítja Ulfkotte, az ágazat éves bevétele eléri a 145 milliárd eurót. Nem véletlen, hogy az egyik menekültipari cég vezetője évi 500 ezer eurós fizetést tesz zsebre – megközelítőleg ennyit keres a német kancellár is.

A kialakult rendszer „természetes szövetségese” kezdetektől fogva a megvásárolt német sajtó. De vannak új beszállók is, például a gyógyszeripar. Felmérések szerint közel 500 ezer lehet a hepatitisszel fertőzött migránsok száma. Kezelésükre a Gilead tablettát ajánlja a gyógyszeripar. Egyetlen tabletta 714 euróba, ahogy Ulfkotte írja, egy új iPod árába kerül. A gyógyuláshoz mindennap be kell venni egyet, az előírt kúra nyolcvannégy napig tart… Az annyi mint 59 ezer 976 euró, ami közel 19 millió forint! Ezt kell még beszorozni félmillióval, hogy kiderüljön, micsoda hihetetlen üzlet ez.

Amúgy is gondba került a német egészségügy. Ulfkotte szerint több kórházban is csökkentették a súlyos betegek élelmiszer­adagját, mondván, kell a megtakarított pénz a migránsok ellátására. Egy osztrák településen pedig működő orvosi rendelőből tették ki az orvost és betegeit egyaránt, hogy újonnan érkező migránsokat szállásolhassanak el a helyiségben. (Ausztriában rendőrörsöket, sőt, egy egy egész rendőriskolát is kipakoltak hasonló okból.)

Dühöng a megkülönböztetés. Jóllehet a német alkotmány egyformán tiltja a negatív és a pozitív diszkriminációt, a megkülönböztetést náci hagyatéknak bélyegzi. Csakhogy: nemrég nagy bicikligyűjtési akciót szerveztek az országban. Jöttek is a kerékpárok szépen. Összesen 390 ezer hajléktalant – született németet – tartanak nyilván, közöttük 32 ezer gyereket. Egyetlen bicikli sem jutott azonban ezeknek a gyerekeknek, mindet a migránsok kapták.

A képzett egy százalék

Ulfkotte rámutat arra, hogy a migráció nem a német gazdaság fellendüléséhez vezet, hanem a német államadósság növekedéséhez, és a szociális tartalékok feléléséhez. Ez ma Németföldön a legfontosabb tabu téma, a migránsok által elkövetett bűncselekmények kérdése mellett. A német állam az úgynevezett migránsadó bevezetésén gondolkodik. A vagyonadót már bevezette, az a pénz is a migránsoké lett. Miközben képtelenség bekapcsolni őket a gazdasági életbe. De hát hogyan is lehetne, amikor egy belső kormányzati anyag szerint a Németországba érkező migránsoknak csupán egy százaléka rendelkezik olyan képzettséggel, amellyel beléphetne a német munkaerőpiacra. Már ha egyáltalán hajlandó megtanulni a nyelvet.

David Cameron brit miniszterelnök figyelmeztette először Európát, hogy ami most folyik migráció címen, az nem más mint „segélyturizmus”. Ezt a német illetékesek is tudják. Mint ahogy azt is, hogy a beáramlók jelentős része analfabéta. Ulfkotte leírja, hogy az ENSZ menekült­ügyi szervezete, az UNHCR is megjelent azokban a térségekben, ahonnan a menekültek útnak indulnak Európa felé. És ez a szervezet válogatja, szelektálja őket. Főként a szegények és írástudatlanok startját segíti, mondván saját hazájukban ők a legesélytelenebbek.

Ők mentik majd meg a német jóléti államot, ők termelik majd meg a mai negyvenesek–ötvenesek nyugdíját? Mert a berlini elit ezzel csitítgatja az egyre dühösebb németeket. A ZDF tévécsatorna felmérése szerint a társadalom 83 százaléka támogatja az Orbán-kormány és Magyarország szigorú migránspolitikáját. Az illetékesek villámgyorsan levették ezt az adatot a ZDF honlapjáról. És azzal vádolták a magyar kormányt, hogy ő tüzeli tiltakozásra a németeket, de más nyugati társadalmak tagjait is.

A könyv szerzője, aki első, Megvásárolt újságírók című könyvével élesítette tigriskarmait, most az uralkodó német politikai filozófiában látja a bajt, amely azt vallja, s arra is kényszeríti a németeket, hogy ne várják el a muszlimoktól az alkalmazkodást, ami pedig az integráció előfeltétele lenne, hanem ők alkalmazkodjanak hozzájuk. Már német bérlőket tesznek ki önkormányzati vagy állami lakásukból, napi rutinná vált az idősotthonok hatósági kiürítése azért, hogy helyet csináljanak a migránsoknak. Sőt magánkézben levő szállodákat kényszerítenek nagyobb muszlim csoportok befogadására. Ulfkotte szerint már sokak második lakását, vagy a nyaralóját is elrekvirálták ugyanebből a célból. Még csak elvi, elméleti szinten, de felvetődött a magántulajdon megnyirbálásának, megszüntetésének ötlete is. Ezen éppen a hatalomra jutott nemzetiszocialisták gondolkodtak el legutóbb 1933-ban.

Önmarcangoló társadalom

Idén 3 millió migránst vár Németország, s Merkel szerint nincs felső határ, jöhetnek ennél többen is, a kapu nyitva. A Merkel–Erdogan-paktum, pontosabban a török vízummentesség – ha létrejön egyáltalán – csak tovább növelheti a számot. Sokan úgy vélik, lesz ebből török EU-tagság is, annak ellenére, hogy az ország területének csak három százaléka fekszik Európában. Könnyen meglehet, hogy a törökök minden náluk levő szír migránsnak állampolgárságot adnak majd: így szabadul meg tőlük Ankara, hiszen a szírek ezen az úton akadály nélkül jutnak be Európába.

Ébredezése és tiltakozása ellenére is zavarodottan áll a német társadalom a migráció kérdése előtt. Bűntudatra és önmarcangolásra szocializálták, és úgy érzi, hogy a „menekültek” befogadása feloldozná apáik bűne alól. Érzi azonban a vesztét is, felismerte, miként árulták el a vezetői.

Kik ezek a vezetők? Ulfkotte ezt a vonalat nem lépi át. Kötetének felületesebb olvasói így akár arra a következtetésre is juthatnak, hogy a menekültipar indította el s tartja fenn a napjainkban zajló migrációt. Pedig ez nem igaz. Csak meglovagolja. Hillary Clinton bocsátott előre néhány gondolatot nemrég, úgy téve, mintha már az elnöki székben ülne. Azt mondta, hogy a globalizmus célja mindenütt azonos társadalmi és gazdasági kereteket teremteni a Földön. Ez már nem az a rejtőzködés, amit Merkel folytat. Ez egyenes beszéd. S egyben üzenet is a nemzetek Európájának.

Sinkovics Ferenc