Jelenlegi hely

A koronázási domb

A nemzetközi szertartások idővel „elmagyarosodtak” és hazánkban sajátságos koronázási szertartás alakult ki. Ennek egyik oka a Magyar Szent Korona sajátságos szerepe: beavató korona, amit egyszer tettek az uralkodó király fejére. Ebből alakult ki a Szent Korona-tan, ami nagy jelentőséggel bírt királyaink koronázásakor, mert képviseli a folyamatosságot, az egységet, a jogot és az egész országot. A koronázás egyik eleme, hogy az olajjal felkent király Szent István palástjában, kezében a Szent István-i karddal, lóval vágtatott fel a koronázási dombra, ahol a kardot kirántva hüvelyéből a négy égtáj felé suhintva jelezte, hogy megvédi az országot a minden irányból érkező ellenséggel szemben. Ugyancsak magyar, hogy a koronát az esztergomi érsek és a nádor teszi fel az uralkodó fejére. A koronázások helyszíne többször változott a történelem folyamán; első, államalapító királyunkat Esztergomban koronázták meg, ezután a koronázó város egészen 1527-ig Székesfehérvár volt, majd több helyszín után Pozsony, ahol 1563 és 1820 között kilenc király fejére tették a magyar koronát. (Elsőként 1563-ban I. Miksának, utolsóként 1830-ban V. Ferdinándnak), közben I. Ferenc a budavári Magdolna- (Helyőrségi-) templomban koronáztatott meg. Mivel 1625-ben Pozsonyban pestisjárvány volt, ezért abban az évben III. Ferdinándot Sopronban avatták magyar királlyá. Az utolsó két királyt – I. Ferenc Józsefet és IV. Károlyt Budán, a Nagyboldogasszony-templomban koronázták. Egyedülálló mozzanat a szertartás rendjében a királydomb építése és jelentősége. Erről a sajátos szokásról viszonylag keveset tudunk. Legtöbben csak annyit jegyeztek meg róla, hogy 1987. augusztus 20-án a városligeti „királydombon” mutatták be az „István, a király” című rockoperát, pedig az nem is koronázási domb volt, csupán 1896-ban a millenniumra készülve hordták össze az ország 63 vármegyéjének és 6 megyei jogú városának a földjéből. A koronázási dombok a történelem viharainak áldozatául estek. Elpusztult a Székesfehérvár szélén álló királydomb. A pozsonyi a városfalakon kívüli Lőrinc és Halász kapu között állt, majd a Duna mellé került, ahol a Duna szabályozásakor lerombolták. I. Ferenc koronázási dombja a mai Corvin-tér helyén volt. Ferenc József fejére 1867. június 9-én tették a Magyar Szent Koronát. A koronázási domb a mai Roosevelt tér közepén volt, egészen két évvel ezelőttig. Erről az aktusról írta a korabeli újság: „A királydomb földje szent. Nem egyszerűen akárhonnan összehordott halom az csak. Az ország minden megyéje megküldi saját földjéből hozzá a maga részét: a haza ez kicsinyben. S van-e megye, melynek valamely történeti nevezetességű pontja nem volna, melyet magas dicsőség vagy nemzeti gyász emlékei ne szentelnének? Melyeket vér nem öntözött, vagy mely történetünk valamely nevezetes forduló pontjának nem lett volna tanúja?… Minden megye a történeti emlékű helyekről veszi a földet a királydombhoz. Egész történelmünk könyve az, viszontagságaink, dicsőségünk és gyászunk emlékoszlopa”… Az utolsó királykoronázás 1916. december 30-án volt a budavári Nagyboldogasszony-templomban: IV. Károlyt koronázták magyar királlyá. A koronázási domb a mai Szent György téren állt; tervezésével Kós Károlyt bízták meg. Móricz Zsigmond erről A koronázó domb földje című írásában így emlékezett meg. „Jó, komoly, öreg göröngyök voltak együtt az ország minden tájáról. Volt itt diluviális rög, amely már egészen sárga volt és acélszürke a vénségtől, s hatszázezer esztendő viharzott el feje fölött… Ezek az öregek nagyon háttérbe voltak szorítva; rossz világot élünk…” Ezt a királydombot is eldózerolták a második világháború után, nehogy valami látható ereklye megmaradjon történelmünkből. A királydomb mint a koronázási szertartás sajátosan magyar kelléke éppúgy történelmünk része, mint a sok-sok rög, amelyből fölépítették. Hankó Ildikó