Ma már az emberek nem készételeket várnak a politikusoktól, hanem azt, hogy világosan, pontosan elmondják a terveiket és hallgassák meg a polgárok szempontjait, érveit is – mondta a Demokratának Pokorni Zoltán. A Hegyvidék polgármesterével a Normafa megújításáról, a budai szuperkórházról, a Fogaskerekű megmentéséről, a csillebérci úttörőtábor visszaszerzéséről, a Testnevelési Egyetem épülő campusáról és arról is beszélgettünk, hogyan zárnák le a Mádl Ferencről elnevezendő közterület kapcsán folyó vitákat.

– Aki mondjuk egy évvel ezelőtt járt utoljára a hegyvidéki polgármesteri hivatalnál, az kellemesen meglepődik: megszépült az önkormányzat előtti tér. Az elmúlt hónapok tapasztalatai mit mutatnak, belakták már a kerületiek?

– Ez, ha úgy tetszik, egy talált tér. Aki alaposabban megnézi a területet, az észrevehette, hogy amikor a 30-as évek végén megépült a hivatal épülete, a tervező kicsit elhúzta a Böszörményi út vonalától. Ezt egybenyitva a Kiss János altábornagy utca egy rövid szakaszával, illetve az önkormányzat mögötti játszótérrel pedig valóban egy kis teret kapunk. Úgy vélem, egy-egy fővárosi kerületnek nem monumentális alkotásokra, hanem elsősorban ilyen kis találkozási pontokra van szüksége a központjában, ahol van kis csobogó, néhány pad, zöldterület, játszótér, s ahol elfér mondjuk a keddi piac, vagy pénteken egy-egy gyermekprogram. Most, hogy tavaly év végén átadtuk a megújított teret, egyre több ilyen kisebb rendezvényt tervezünk ide, s úgy látjuk, ennek az itt élők részéről is nagyon kedvező a fogadtatása. Szerencsére szándékaink találkoztak a Fővárosi Önkormányzat céljaival: ők is úgy gondolták, hogy az átmenő forgalmat vissza kell terelni az Alkotás útra, és ezt a jelek szerint, a Böszörményi út átépítésével, sikerült is elérni a korábban igencsak keskeny villamosperonok és a járda egybenyitásával.


– Az új tér egy közelmúltban nagy vihart kavart vita lezárásában is teret kaphat. Mint ismert, a főváros részéről felmerült, hogy a Hegyalja utat nevezzék át Mádl Ferenc úttá, ám végül, többek között az önök tiltakozására, a javaslat lekerült a napirendről. Milyen megoldást javasolnak?

– Személyesen is nagyon tiszteltem és kedveltem Mádl Ferenc köztársasági elnök urat, de volt bennem egy kellemetlen érzés, amikor meglepetésemre azt olvastam, hogy a Hegyalja út átkeresztelését tervezi két főpolgármester-helyettes. Aggályaimat az I. és XI. kerületi polgármester kollégáim is megerősítették: a jó szándék könnyen visszájára fordulhat, ha több ezer ember életébe avatkozunk ily módon bele. Nem is csak az okmányok cseréjére, a sorban állásra gondolok, hanem arra, hogy a Hegyalja utat több mint száz éve így hívják, az emberek otthonosságtudatához ez hozzátartozik, ők így vannak otthon. Az átnevezésekről ezért csak alapos indokkal, megfontoltan lehet dönteni. Számunkra ugyanakkor megtiszteltetést jelentene, ha nálunk neveznének el egy közterületet az elnök úrról, ezért támogatnánk, ha ez a hivatal előtti megszépült tér az ő nevét viselné. Vagy ha ezt a teret túl kicsinek találják, támogatnánk Buda egyik legforgalmasabb csomópontja, a Budaörsi út–Alkotás út–Hegyalja út találkozásánál található BAH-csomópont tényleges elnevezését is Mádl Ferencről, hiszen a mostani csak a három út kezdőbetűiből alkotott technikai név. Más kérdés, szeretnénk-e azt hallani reggelente a Fővinform híreiben, hogy „dugó van a Mádl Ferenc csomópontnál”, ám amennyiben Mádl Ferenc családjának és a fővárosnak ez megfelelőbb lenne, természetesen ezt is el fogjuk fogadni.


– Visszatérve a hivatal előtti tér megújulásához: úgy tudjuk, további jelentős beruházást is terveznek itt.

– Valóban, az új tér kialakítása és a fölötte levő Margaréta játszótér megújítása után még idén, akár már nyár végén, ősszel szeretnénk elkezdeni a kulturális szalon építését, amely illeszkedne a polgármesteri hivatal modernista, kicsit Bauhaus-jegyeket viselő épületéhez. A kulturális szalon szintén egy talált kincs. Amikor néhány éve a MOM Kulturális Központot felújítottuk, akkor a volt gyerekkönyvtár helyiségében működtek a kisebb-nagyobb szabadidős programok. Ez annyira sikeres volt, hogy a MOM elkészülte után sem zártuk be, hanem továbbra is helyszínt biztosítottunk az egyesületeknek, baráti közösségeknek. Nagyrészt idősebb emberek, de fiatalok, kismamák is találkoznak itt: szinte elképzelni is nehéz, de az év 365 napján több mint ezerháromszáz esemény van itt. Kicsit olyan ez, mint amit azokról a boldog országokról mesélnek, amelyekben az új parkoknál megnézik, hol tapossák ki az ösvényt az emberek, s aztán ott alakítják ki a végleges sétautakat. Mi megnyitottunk egy szabad, nyitott befogadóintézményt, ami mára bőven kinőtte a fizikai kereteit, s a kerületiek bebizonyították, szükségük van egy mostaninál nagyobb, szebb kulturális szalonra. A Törpe utca 2. alatt létesülő épület terveit is a helyiek igényei alapján véglegesítettük, hogy minden tekintetben magukénak érezhessék.


– A közlekedők immár teljes egészében birtokba vehették a Széll Kálmán teret, amelyet a többség nagyon pozitívan fogadott. Az egyik környező kerület polgármestereként elégedett az eredménnyel?

– Önmagában azt nagy bravúrnak tartom, hogy a hatalmas átépítés alatt is folyamatosan biztosítani tudták a buszok, villamosok, gyalogosok és a metró forgalmát. Persze, például fiaim is panaszkodtak, hogy bizonyos időszakokban sokkal többet kellett gyalogolni, deszkalépcsőkön fel- és lemászni, megtalálni a kiutat a gyakran változó kordonlabirintusokból, de ma már azt mondják, megérte, mert sokkal praktikusabb, rendezettebb, szebb teret kaptunk. Ez egy rendkívül forgalmas csomópont, ezért a használhatóságnak kellett az első helyen állnia, az esztétikumnak pedig csak a másodikon a tervezésnél, ám véleményem szerint mindkét szempontból sokat léptünk előre, és jelentősen javult a tér körüli gépkocsis közlekedés is, ahol korábban állandó várakozás és dugók frusztrálták a budaiakat.


– Sokat vártak erre…

– Valóban, még emlékszem arra, amikor a szocialista-liberális kormány idején Nagy Gábor Tamás első és Láng Zsolt második kerületi polgármester barátommal lefestettük a gomba betonoldalát, jelezve, mennyire tűrhetetlen állapotban van a Moszkva tér. Ez majdnem egy évtizeddel ezelőtt volt. A szocialista városvezetés alatt, Kóka Jánostól Horváth Csabáig sokan megígérték a felújítást, de egészen mostanáig ezek az ígéretek beváltatlanok maradtak. Azt hiszem, ha semmi mást nem csinált volna a főváros jelenlegi vezetése, mint hogy törleszti ezt a budaiak felé régóta fennálló tartozást és átépíti a ma már Széll Kálmán nevét viselő teret, már akkor is sikeres lenne, mert több évtizede hitegettek bennünket különböző baloldali politikusok.


– Már vannak, akik kisebb-nagyobb hibákat találtak.

– Azoknak azt mondom, ezeket ki lehet javítani. Okkal lehetünk büszkék erre a fejlesztésre, figyelembe véve a feladat nagyságát.


– A változások még nem érnek véget: szintén lassan tíz éve szeretné elérni Buda lakossága, hogy a Városmajortól ide kerüljön át a Fogaskerekű végállomása. A Széll Kálmán téri vágány már megvan.

– Minden egyes alkalommal megkérdeztem, amikor megmutatták az átépítési terveket, hogy hová fut majd be a meghosszabbított Fogaskerekű. Az 56-os villamos vágánya mellett valóban ott van az ebből a célból épített vágány. Ez azért volt a szívügyem, mert ez az egyetlen esély arra, hogy a Fogas életben maradjon. A mostani végpontokkal, a Körszállótól a Rege parkig nincs annyi utas, hogy a felújítására forrást lehetne nyerni, miközben a vágányok és a lassan fél évszázados szerelvények állapota annyira kritikus, hogy amennyiben nem lesz változás, pár éven belül be kell zárni. 2007-ben a VEKE segítségével készítettünk egy tanulmányt a meghosszabbításról, majd 2013-ban ezt egy még átfogóbb munka követte, amelynek eredményeként a főváros úgy döntött, hogy pénzt biztosít a tervezéshez. A munkát a Főmterv nyerte el, a tervek elkészültek, az engedélyezési folyamat közepén járunk, s jó reményünk van arra, hogy a főváros által az Európai Fejlesztési Banktól felvett hitelkeret egy részét a Fogaskerekű megújítására fordítják. Csupán a Lánchíd és az Alagút felújítása előzi meg a listán, ami jó pozíció, még az idén nyáron megszülethet a döntés. Ez nagyon nagy munka, hiszen nemcsak a vágányokat kell kicserélni és felújítani a megállókat, hanem olyan új, egyedi, kombinált üzemű szerelvényekre is szükség van, amelyek az útvonal nagy részén fogaskerekűként, a Városmajortól a Széll Kálmán térig, illetve a felső gerincen villamosként tudnak működni.


– A nosztalgikus érzéseken túl más szempontok is alátámasztják ezt a beruházást?

– Természetesen. A Fogaskerekű vonala mellett futó hegyi utak nem bírják el a jelenlegi autóforgalmat, így az itt élők számára a mostani állapotokkal szemben jó alternatívát jelentene a hétköznapokban a csendesebb és gyorsabb kötöttpályás közlekedési eszköz, míg hétvégeken a turistaforgalom növekedne meg jelentősen a vonalon, amennyiben a Széll Kálmán tértől el lehetne jutni vele a Normafáig. A helyiek és a kirándulók tehát egy kényelmes, környezetbarát közlekedési eszközt nyernének, míg az autósforgalom csökkenése a térségben mindannyiunk közös érdeke. Bízom benne, hogy 2018–2019-re megvalósul a terv.


– Ha már Normafa: a tavalyi helyi népszavazás után megkezdődött a többlépcsős megújítás. Hol tartanak?

– Először is hadd említsem meg, hogy ez a népszavazás rendkívül örömteli dolog volt. Nem csupán azért, mert a résztvevők meghatározó többsége támogatta a Normafa megújítását, hanem azért is, mert a referendum kapcsán létrejött egy olyan együttgondolkodás, közösségi tervezés, amelynek során korábban elképzelhetetlen számban szólaltak meg szakemberek, civil szervezetek, kerületiek. Biztos vagyok abban, hogy a „több szem többet lát” mondásnak mély és valós értelme van, mert hiába terveztük évekig a megújítást, rengeteget tanultunk ebben az időszakban, és sokkal jobb lett a végleges elképzelés, mint a kiindulópont volt. Részben ennek köszönhető, hogy a népszavazás utáni hónapokban már el tudtuk indítani a terület megújítását, természetesen kellett ehhez a kormány támogatása is, hiszen a kabinet a korábbi határozatában ígérteket példásan tartja. Tavaly elindult a leglátogatottabb rész, a hegygerinc rendbetétele, így a sétaösvény megújítása, az Anna-réti játszótér teljes átépítése és bővítése. Sokan mellékesnek gondolják, pedig nagyon fontos, hogy egy kirándulóhelyen legyenek mellékhelyiségek. Nos, a két régi elhanyagoltat szintén rendbe hoztuk, s két újat is létesítünk a túraútvonal mentén, az Anna-réti játszótérnél, majd a Libegő felső végállomásánál. Ezen túlmenően új padok, új szemetesek, új asztalok, új járdák, új irányító és információs táblák, valamint kültéri sporteszközök jelzik a megújult arculatot. Közben folyamatosan tervezünk: megszülettek azok a tervek is, amelyek a forgalmat nem engedik fel a síház elé, és már az Olimpia Szálló előtt elterelik az Eötvös út új nyomvonalára. Így az autósforgalomtól elzárt területet majd egy kilométerrel meg tudjuk hosszabbítani a legszebb kilátással rendelkező szakaszon. Cél az is, hogy a parkoló és a buszforduló ne a főváros talán legszebb panorámájú teraszát foglalja el, hanem ez is az odalátogatóké legyen. Mindezek engedélyezése most folyik. A Fogaskerekű felső végállomásának helyet adó Eötvös 48. villaépület az újjáépítés után amolyan fogadó, tájékoztató kapu lesz. Nyár végén, ősszel már látható lesz az az 1750 méteres rugalmas felülettel borított futóút is, amely a már meglévő, leaszfaltozott Jánoshegyi útból lemetszve, tehát nem a zöldterület kárára lesz kialakítva. Itt intelligens, a jelenlétet érzékelő világítást is kiépítünk, amely csak akkor működik, ha valaki arra fut. Ez környezetvédelmi szempontból fontos.


– Budapest számos lepusztult műemlékének egyike a zugligeti lóvasút jellegzetes épülete. Ez is megújul?

– Néhány hete jelezték, hogy a több mint két évvel ezelőtt elindított pályázatunk hosszas hibernáció után kiolvadt, és nyert a Norvég Alapnál több mint háromszázmilliós támogatást. Ez a költségek harmada, de további pályázatokat kerestünk, s remélem, még az idén elindulhatnak a munkálatok. Bízom abban, hogy egy év múlva ilyenkor már e szimbolikus épület megújulásáról beszélgethetünk. Összességében elmondhatom, mostanra a Normafával kapcsolatos szabályozási terv letisztult, épp ezért úgy döntöttünk, hogy a 2013-as törvény azon passzusainak visszavonását javasoljuk az Országgyűlésnek, amelyekkel nem kívánunk élni, és ennek megfelelően módosítjuk a saját, helyi szabályozásunkat is.


– Szintén budapesti, illetve mondhatjuk, országos ügy a Testnevelési Egyetem új campusának építése. Milyen álláspontot képvisel a kerület?

– Az egyetem campusának felújítása igencsak esedékes feladat, ráadásul az őszi tűz csak megerősítette ezt az igényt, hiszen az épületekhez évtizedek óta nem nyúlt hozzá senki. Mi hosszú évek óta dédelgettünk egy álmot, s a szocialista kormányok alatt is fenntartottuk azt a pert, amely még az első Orbán-kabinet alatt indult. Ez gyakorlatilag mára ért eredményt: visszaszereztük a csillebérci úttörőtábor területét, talán egyedüliként az úgynevezett spontán privatizációs időszak során elbirtokolt jószágok közül. Azt szerettük volna, s készítettünk is terveket, ha a Testnevelési Egyetem ide­költözik, ezt én ma is jó ötletnek tartom. De tudomásul kell hogy vegyem, mind maga az egyetem, mind a kormány ott kíván fejleszteni, ahol anno, Klebelsberg idején az intézmény létrejött. Az elfoglalt terület persze bővül, a Déli pályaudvar ma már nem használt rendezőterületét és a Sportkórház ingatlanát is bevonják, egyetemi épületek, park, sportpályák kerülnek ide. Nem tagadom, az első elképzelésekkel kapcsolatban voltak vitáink, ráadásul a Csörsz utcában élők is nehezményezték az atlétikai pálya bővülését a Csörsz park kárára. Ám azt gondolom, az egyetem vezetése tiszteletre méltóan kezelte a környéken élők aggodalmait, s mára úgy alakultak át a tervek, hogy az mindenki számára elfogadható lehet. Az erről szóló párbeszéd megnyugtató mederbe került, hiszen az is eldőlt többek közt, hogy a Csörsz park nem veszíthet a mostani méretéből, sőt jelenleg is zajlik az a szavazás, amelynek során a környéken élők véleményét várjuk, hogy milyen szempontok alapján újítsuk meg a parkot. Egy másik nagy egyetemfejlesztés is zajlik egyébként a kerületben, a kormány 2014-es döntése alapján a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem is bővül, az első ütem már el is készült, a második megvalósítása pedig az idén kezdődött.


– Meglehetősen erős lobbizás folyt az új budai szuperkórház kapcsán. Ön Láng Zsolt második kerületi polgármesterrel együtt a Szent János Kórház megújítása mellett tette le a voksát.

– Hírlapi vitának tartom, hogy lesz-e szuperkórház vagy sem, számomra az a fontos, hogy az észak-budai egészségügyi központ minden tekintetben képes legyen az itt élők megfelelő, színvonalas ellátására. Valóban úgy láttuk, hogy a János Kórház és a Kútvölgyi Kórház integrációja és megújítása lenne a megfelelő megoldás, ezeket a kapacitásokat kell összekapcsolni az Onkológiai Intézet és a Szív- és Érgyógyászati Klinika kapacitásaival, s a jelek szerint ezt a kormány is osztja. Ráadásul mindezt a SOTE budai campusának megteremtésével valósítanák meg, ami számunkra, de azt gondolom, országos jelentőségét tekintve is nagy érték. Amit mi ehhez hozzá tudunk adni, az a kerületi háziorvosi és gyermekorvosi rendelők felújítási programja, amelyet a következő három-négy évben tervezünk véghezvinni.


– Menzaprogramot is indítottak. Ennek mi a célja?

– Úgy gondolom, hogy a budapesti önkormányzatok példásan jó gazdái voltak az iskoláknak, ám nem a fenntartással kapcsolatos változások miatt döntöttünk úgy, hogy hozzálátunk a menzák felújításához, hanem azért, mert meggyőződésem, hogy megváltozott a tanulás módja, sokkal fontosabbá váltak a közösségek, lényegesebb a gyerekek közötti csoportok létrehozása, az általuk elvégzett munka bemutatása, ehhez pedig biztosítani kell a megfelelő fizikai teret. Osztom azt a talán Finnországban hallott mondatot, miszerint a „gyerekek nem azért szeretnek iskolába járni, mert jól tanulnak, hanem azért tanulnak jól, mert szeretnek iskolába járni”. Ezért az intézményeket szerethetővé, barátságosabbá kell tenni. A Műegyetem doktori iskolájával, a Moholy Egyetem végzős hallgatóival, az érintett iskolák pedagógusaival és a szülőkkel közösen egyelőre négy iskolát választottunk ki, a Németvölgyit, a Kós Károlyt, a Virányost és a Jókait, ahol egyrészt azt szeretnénk, hogy kulturáltabban, kényelmesebben lehessen étkezni, illetve hogy ezek az ebédlők több célra, foglalkozások, kisebb rendezvények megtartására is alkalmasak legyenek. A program a menza áttervezésével indult, de több helyütt az egész iskola átalakítása lesz az eredmény. Évente egy-két intézményt szeretnénk így rendbe tenni, szépen sorban haladva a kerület iskoláival.


– „Az önkormányzati munkában nem lehet csak nyilatkozgatni, szépeket mondani: egy városban, faluban, kerületben a választók pontosan láthatják, ki mit teljesít és mit nem a vállalásai közül” – mondta lapunknak 2006 szeptemberében, amikor első megválasztását megelőzően úgy fogalmazott, az országos politikai vitákhoz képest a polgármesterség „valóságos tér”. Ma is így gondolja?

– Ez a tíz esztendő abban is megerősített, hogy párbeszéddel, a helyi közösségek véleményének kikérésével lehet olyan jó döntéseket meghozni, amelyeket mindenki magáénak érezhet. Ma már az emberek nem készételeket várnak a politikusoktól, hanem azt, hogy világosan, pontosan elmondják a terveiket és hallgassák meg a polgárok szempontjait, érveit is. Az a jó politika, ami minél inkább két lábbal áll a földön, minél közvetlenebb, nyitottabb a konzultációra. Mi itt, a Hegyvidéken erre törekszünk.

Bándy Péter