Pótnyomozás József Attila halála ügyében 3.

Voit Krisztina 1960-as MÁV-jelentés közléseit itt csak röviden felsorolom és idézek belőlük. Először leszögezi: „A költő halála, annak közvetlen indítékai, a körülmények verisztikus (naturalista) ismertetése ellenére is homályban marad. A kérdőjel az újabb adatok felfedése ellenére is kérdőjel marad.”

Először egy korabeli újságokból ismert – ismertetett – csendőrtáviratot közöl, amely azóta sem került elő, de szövege újságokban jelent meg, a kaposvári MTI-tudósító leírása nyomán: „1937. december 4-én délelőtt a balatonszárszói csendőrőrs a kaposvári ügyészségnek táviratban jelenti: hogy 3-án este fél nyolckor az 1284. számú tehervonat halálra gázolta József Attila költőt. A baleset oka: öngyilkosság.” – Tehát a csendőrség már öngyilkosságot táviratozott.

Felsorolja a korabeli újságok képtelen felnagyításait. Általában ezt írják: a vonat elé vetette magát. De három újság: az Esti Kurír (amelynek Ignotus a munkatársa volt), a Népszava (ahol Mónus Illés a barátja volt és ahol versei is meg szoktak jelenni) és az Újság (ahol jó barátja, Németh Andor írta le ezt a képtelenséget) így kommentálja az eseményeket: „hirtelen nekirohant” – mármint a vonatnak. A Jolánnal való szombat reggeli telefonbeszélgetésből tudhatta meg például Németh Andor vagy Ignotus, hogy a homloka jobb oldala betört, és kitört a nyakcsigolyája, ebből „kombinálta össze” ezt valaki, és ment a telefonértesítés a barátok közt, a budapesti szerkesztőségekben: fejjel nekirohant a vonatnak!

Kaposváron is érdeklődött Voit Krisztina 1958-ban, a megyei bírósági és ügyészségi levéltárakban – de nem tudták, hova kerültek a csendőriratok és a halottszemle (már a Munkásmozgalmi Intézetben voltak). Ezt közölték: „nincsenek a birtokunkban.”

Ezen a táviraton kívül 6 iratot közöl az irodalomtörténész-nő a MÁV levéltárából, amelyek 1958. májusában még a kezében voltak:

1. (1937. december 13.) A budapesti MÁV-főnökség írja a szárszói csendőrőrs parancsnokságának. Az irat külsejére írt szöveg igen fontos: „Köztudomású, hogy József Attila öngyilkossági szándékkal feküdt a vonat alá. – Államérdek. Díjátalányozva.” A levél rövid: „T. felkérjük, hogy a fenti halálos elgázolásra vonatkozó csendőrségi nyomozás eredményét hivatalos használatra velünk közölni szíveskedjék.” – Garamvölgyi félreérti a felzetre a MÁV-írógép betűivel írt „köztudomású, hogy…” szöveget, és úgy véli, ez a csendőrség ráírása. Nem! A MÁV-főigazgatóságé! Ez is bizonyítja, hogy nekik volt fontos, hogy az ügy „ad acta” legyen téve, ne folytassák a nyomozást! Valószínűsíti a vasutasvétket, gondatlanságot! S annak eltakarását. És Garamvölgyi félreérti: szerinte a csendőrség írta Szántódra (l: 139.o.).

2. 1937. december 18. Szántód – Az állomásfőnök (t. i. Szárszó csak megállóhely volt akkor, bakterházzal, és a 6 km-re Pest felé eső szántódi állomásfőnökséghez tartozott) jelentése két hét múlva a budapesti MÁV-főigazgatóságnak. 14 napig várta t. i. a tabi járásbíróság válaszát, de mivel választ nem kapott – ezért a köteles, főnökségnek szóló jelentés 14 napos határidejekor, 18-án írja meg – szerintem a csendőrjelentésből kiszivárgó hírekből, a baktertől és a nagykanizsai állomásfőnök jelentéséből „puskázva”, a neveket 3 helyen is elírva, meg a szárszói baktertól hallott halálos sérüléseket hibásan leírva (jobb kar helyet balt írva – ezt a bakter a 70-es években is bal karnak mondta) öszszefoltozott, utólagos jelentését. És Szántódon akkor valószínűleg „szakállas sorompó” volt, ami alatt nem lehet átbújni, mert minden szemtanúval ellentétben ezt írta: „átdobta magát a sorompórúd fölött”. (A szakállas sorompón először vaspántok lógtak, sűrűn, szakállszerűen, aztán alul összepántolták, s mint egy háló ereszkedett le, a rúddal együtt.) Már elfelejtette az állomásfőnök a 4-ei táviratát: „a sorompó alatt átbújt”. Akkor a bakter tekerős telefonján átbújást jelentett Szántódra a főnökének. És mivel a bakterrel beszélhette meg a holttest helyét és sérüléseit, az pedig a balesetből semmit nem látott, mivel a túlsó oldalon volt, s mire átért, addigra a kocsi alól már kihúzták a költő holttestét a déli oldalra, ezért így írta le: „A test a pálya baloldalán feküdt” (nagykanizsai menetirány lévén.) És ezt a toldott-foldott, hibás utólagos jelentést idézik, mint a bibliát.

3. 1937. december 4. Nagykanizsa – Az állomásfőnök jelentése Budapestre. A teljes személyzet és a vonat honállomása is Kanizsa volt, ezért kellett Budapestre jelentenie. A gázolást még elég objektíven írja le: „az állomásból való kihaladáskor egy embert elgázolt”. Aztán a 3 kiskorú – nevüket is jól írja le, holott a csendőr 15-20 perc múlva jött, s akkor nekik már 19 óra 56 perckor indulni kellett, mert jött az esti 8-as gyors, és akkor csak egy sínpár volt Szárszón – bemondása alapján írja le, hogy: „a 15. -16. kocsijai közé vetette magát.” (Tehát nem befeküdt.) Valószínűnek tartom, hogy 4-én, szombat délelőtt nagy telefonálgatás lehetett a csendőrséggel, egyeztették a kisfiúk nevét, mielőtt leírta a jelentést.

4. 1937. december 4. Szántód – távirat a budapesti MÁV-igazgatóságnak. Voit negyedikként közli a legkorábbi, december 4-ei táviratot, reggel 7 óra 20 perckor adják fel – a Garamvölgyinél látható eredeti fénymásolata szerint. (Itt: „sorompó alatt átbújt”). Voit a végén félreolvas egy szót: „további jelentés” , ami helyesen: távirati jelentés (az ügyészségnek).

5. Ez a legérdekesebb, és ezt szó szerint közlöm, mivel azóta eltűnt, és Garamvölgyi sem közli: (talán 1937. december 4.) „Nagykanizsai fűtőházfőnök (Arató): Üzletvezetőség. IV. Bp. – Tisztelettel jelentjük, hogy az 1937. XII. 3-i 1284. számú vonat Balatonszárszó megállóhelyen indulás után egy embert elgázolt. A mozdonyvezető eseménykönyvi jelentésének kivonata az alábbi:

Tisztelettel jelentem, hogy a mai napon közlekedő 1284. számú vonatnál azt a rendelést kaptam, hogy Balatonszárszón kirakás céljából meg kell állni. A kirakás és menesztés után szabályszerű féket ereszd meg jelzést adtam és elindultam. Egy pár méteres mozgás után észrevettem, hogy a vonatot leintik. Féket húzd meg jelzést adtam és megálltam. Hátramentem megnézni az okot, s akkor értesültem, hogy egy gyengeelméjű költő a lassú mozgásban lévő kocsik közé bújt, öngyilkossági szándékkal. Az elgázolt költő neve József Attila. 40 éves. (K. E.: 32 volt.) Huszár Béla, Nagy József és Nagy László 13-15 éves gyerekek, kik a helyszínen tartózkodtak, látták, hogy nevezett nem véletlenül, hanem szándékosan került a vonat alá. A csendőrség a nevezettek vallomását nem méltatta. 24 perc tartózkodás után a menetet Szemes állomás intézkedésére folytattuk. – (Időjárás: eső, szél.)”

Úgy látszik, Kanizsára már megjött az ausztriai eső. Szárszón 6 fok Celsiust és csendes, borult időjárást írtak. Hát ez a jelentés eltűnt… Sehol nem található. Nem regisztrálta a Petőfi Irodalmi Múzeum. Szerintem Szántó Judit, József Attila volt élettársa széttépte, amikor átvette a múzeum József Attila-részlegének a vezetését Rákosi alatt. Ő sok neki nem tetsző iratot megsemmisített. A „menesztésnél” nem írja, hogy lámpa- és kürtjelet kapott-e az induláskor a baktertól, illetve a vonatvezetőtől, pedig mindkettő kötelező! Nagyon magyarázza a gyengeelméjűséget – és szándékosságot. Mosakszik.

6. Utolsó irat, amit Voit látott és közölt: a MÁV felkérésére (december 13-án, l.: 1. sz.) a szárszói csendőrőrs küldött Pestre december 26-án egy jelentést. Ez szó szerinti másolata a december 4-én a tabi járásbíróságnak küldött csendőr nyomozati jelentésnek. Csak nem Orbán Attila csendőrőrs parancsnok írta alá (karácsonyi szabadságon volt), hanem Kassai Károly törzsőrmester. (Az eredeti, december 4-ei, Tabról felkerülvén, a Politikatörténeti Intézet Levéltárában van.) Leírja, hogy 19 óra 50 perckor értesítette őket az állomáskezelő az esetről egy küldönccel, hogy egy ismeretlen ember a 19 óra 36 perckor áthaladó tehervonat alá vetette magát. A járőr öt „egyént” kérdezett ki. a) Nagy László, 15 éves, b) József nevű öccsével a sorompónál álltak, amikor egy férfi futva jött a mozgásba lendült vonathoz, a sorompó alatt átbújt, és leguggolva egy kocsi alá vetette magát. Ők kiabáltak, a vonatot megállították, a vonatkísérők a vonat alól kivették a már halott férfit. Öccse, József, 13 éves, ugyanúgy adta elő. c) Bóza János pályamunkás éppen szolgálatba jött, de 40 méterre volt. Lármát hallott, odafutott. Tehát semmit sem láthatott. Holott később Fodor Andrásnak másképp mesélte. d) Zábó Károly állomáskezelő a túloldalon árukezeléssel volt elfoglalva. A vonat elindult, az ellenkező oldalon lármát hallott, leállította. Aztán tudta meg, mi történt. e) Dr. Makai Ödönné József Etel, akinek már idéztem „vallomását”. Szerintem a csendőr azért ment el hozzájuk szombat délelőtt, hogy puhatolózzon, elhitték-e az öngyilkosságot. És a költő idegbetegségére terelte a szót. (Balogh László szerint is szinte szuggerálta az öngyilkosságot, holott Eta hangsúlyozta, hogy nyugodtan megvolt nála, s elment sétálni.)

Voit közlése után 3 évvel, 1963. november 30-án érdekes cikk jelent meg az Élet és Irodalomban „Előkerültek a szárszói dokumentumok” címmel és „MÁV jegyzőkönyvek József Attila öngyilkosságáról” alcímmel – két interjú. A MÁV pénzügyi előadója, Lázár Károly nyilatkozza, hogy selejtezték a MÁV irattárát, s közben kezébe akadt egy átkötött akta, rajta József Attila neve. Az egyik a két héttel későbbi, december 18-i szántódi összevissza információkból szerzett, sorompó átugrásról szóló, és hibás nevektől hemzsegő állomásfőnöki jelentés, a másik a karácsonykor keltezett, másolatban leírt hosszú csendőrjelentés. Nem hiszem, hogy selejtezni akarták.

Egy Keleti pályaudvari főkalauzzal, Karsai Imrével is csinál az egyik újságíró interjút, aki azt állítja 26 év után, hogy ő volt annak a vonatnak a vezetője, amelyik elütötte József Attilát. A nagykanizsai állomásfőnök jelentésében Csordás József volt a mozdonyvezető és a vonatvezető Pálmai Károly. Karsai Imre abban a jelentésben ügyeletes altiszt. A szántódi, összekutyult jelentésben Miklós Géza állomásfőnök ezt is összevonja és Bolla Jenő vasúti altiszttel együtt a fékezők közé sorolja. Ez jelent meg az Élet és Irodalomban, hogy ő fékező volt, és előre megmondták neki, hogy ez áll a régi iraton. Tévesnek mondja. Szerintem a vonatvezető mellett lehetett, de elöl, mert ezt nyilatkozza: „Indulás… Alig, hogy mozdult a vonat, egy embert láttam a kocsik felé szaladni. Úgy véltem, hogy felugrik, majd leugrik, azaz átlép a vonaton. (K. E.: ez tehervonat volt) Aztán kiabálást hallottam: »Hogy álljon… hogy álljon!« Mire meghúztam a jelzőzsineget (akkor még jelzőzsineggel közlekedtek a vonatok.) (K. E.: A jelzőzsineggel rövid és hoszszú, ti-tá gőzsíp-jeleket lehet adni, indulásra, fékezésre, stb. – és a mozdonyvezető és fékezők használták.) Megálltunk. Hátramentem…”

Érdekes, hogy Garamvölgyi az ÉS zárójelbe tett megjegyzését: „(a jelentésben tévesen szerepel, hogy Karsai fékező)” itt saját kezdőbetűivel látja el, valamint a zárójeles jelzőzsinegszöveget is, holott 1963-ban azok az újságíró megjegyzései voltak.

Ezután 3 évvel, 1969-ben jött dr. Varga Ervin szakcikke, a kétkedéssel. „A véletlen baleset verziója Varga Ervin nyomán a hetvenes években aztán több publikációban is felbukkant” – írja Murányi Gábor irodalomtörténész a HVG 2000. május 6-i számában, Garamvölgyi nyilatkozatait támadva készülő könyvéről. A cikk címe: „József Attila (ismét) megkérdőjelezett öngyilkossága. – Íme, hát meglelték…”

Nem ismerem a 70-es évekből, csak Fodor András rövid mondatát az 1971-ben megjelent könyvéből: „Szólj költemény”, a nővérek, falusiak és hivatalos közegek ellentmondó állításairól, amit már idéztem. Bizonyára e sok „publikáció” (napilap, képes hetilap) valamelyikét olvasta 1972-ben Garamvölgyi kamasz korában, s felpiszkálta a kíváncsiságát.

(folytatjuk)