A balliberális sajtó azóta is kínlódik, miként tudja a feketét fehérnek, a fehéret pedig feketének beállítani. Végre szinte kézzel tapinthatóan láthatóvá vált a két ember igazi kvalitásai közötti jelentős, sőt igen jelentős különbség: az egyik egy magakellető szószátyár ficsúr olyan ígéretekkel házalva, amit legjobban talán Kassák Lajosnak Egy történelmi nap címmel ismert, remekbe szabott verse ír le a repülőgépen megérkezett gazdag kucséberről, aki az összegyűlteknek tartott beszédében ígér, mindent ígér, a kolbászból font kerítéstől a mindenki kamrájában lógó sódarig, miközben a gyerekek a türelmetlenségtől bevizelnek, majd a csalódott tömeg egymást taposva menekül saját nyomorult valóságába.

Másik oldalon viszont hallhattak egy jó humorú, tényekről és adatokról beszélő államférfit, aki ugyanakkor – nagyon helyesen – annyi engedményt tett a populizmusnak, hogy "hantaméterekről" is beszélt. Ez végre már a normális politikai élet, amikor az ellenzék válaszol a kormánypártra. De ez csak egy alkalom volt, még ha nem is könnyen felejthető.

Azt viszont nehezen értem, hogy ezzel párhuzamosan miért nem folyik szintén "normális" ellenzéki politizálás pártján belül máshol is?

Nyilván tudja, hogy Gyurcsány rasszista, mélyen sértő és vádló kijelentése miatt ("arab terroristáknak" nevezett szaudi sportembereket, akik barátságos mérkőzést játszottak magyar sportolókkal) a szaudi nagykövetet hazarendelték, ahogyan a diplomácia nyelvén oly finoman fogalmaznak, "konzultációra". Ön tudja jól, hogy Gyurcsány kijelentése páratlan károkat okozott nemcsak a kétoldalú magyar-szaudi, de a magyar-arab kapcsolatokban is. Azt is tudja, hogy Szaúd-Arábia az Egyesült Államok egyik legfontosabb stratégiai partnere és hogy Gyurcsány kijelentése repedést okozott Washingtonnak a nemzetközi terrorizmus ellen vezetett globális harcában.

A másik oldal – az MSZP és az SZDSZ – közben önöket még fiktív, vagyis az ő maguk által kitalált és önökre kent aljasságai miatt is felelősségre vonja a parlamentben.

Árulja el a Demokrata olvasóinak, hogy Gyurcsány rasszista, a magyar nemzeti érdekeket súlyosan sértő kijelentései miért nem "értek" meg önöknek legalább egy napirend előtt felszólalást? És azt is árulja el, hogy melyik országban nem használta volna fel a miniszterelnöknek az ilyen megjegyzését az ellenzéke?

Ha nincs kedve válaszolni (nyilván nincs), ne válaszoljon. De próbálja megérteni, hogy az események átalvásával depolitizálja saját támogatóit, noha 2006-ban minden szavazatra szükségük lesz.

* * *

Kovács Zoltán

főszerkesztő

Élet és Irodalom

I. rész

Mottó:

"…mindig lehet olyan bírót találni, aki fontosabbnak tartja az igazságszolgáltatás és a saját anyagi helyzetét, illetve a kormányzati igényeknek történő megfelelést annál, mintsem, hogy az előtte fekvő ügyben jogszerű ítéletet hozzon".

Kunos Péter, exbankár, hajdani elítélt.

(E mottónak az alábbi cikkhez természetesen semmi köze sincs.)

Kovács!

Amikor Brüsszelben ki tudja hányadszor ítélik el a magyar államháztartási deficit kirívóan magas arányát, amikor az Orbán-kormány idejéhez képest az újonnan csatlakozó nemzetekkel összehasonlítva a vezetők közül az utolsó közé csúsztunk le, amikor a K+H-botrány tízezredrésze is elsodorhatott volna egy civilizált országban működő kormányt, amikor óránként derülnek ki a korlátlan étvágyú koalíciós pártok harácsolásáról adatok, amikor a sajtószabadságot oly mértékben korlátozzák, hogy Gyurcsány rasszista kijelentését ("arab terroristák") a közszolgálati televízió ölebeinek nem engedték megismételni, amikor a gazdák kétségbeesettségüket az országútra viszik, amikor az ország adósságállományának szédítő ütemű növekedését csak azért nem lehet nagyobb méretű kijelzőkön látni közterületeken, mert azt a bűnözéssel intim kapcsolatban lévő kormány megbízottjai pillanatokon belül ellopják, akkor te, agyontámogatott lapod igencsak jól táplált cselédje miről írsz az Élet című rovatban?

Hogy a bíróság szerint nem tulajdonítható Vásárhelyi Máriának az a kijelentés, amelyet egy holland újságírónőnek, Runa Hellingának elmondott, s aki évekkel ezelőtt ez alapján megírta a Trouw nevű holland lapban: a Napi Magyarország vezércikke arra buzdított, hogy egy médiaszociológus bőréből csináljanak lámpaernyőt.

Két dolog viaskodott bennem, hogy erre válaszoljak vagy sem. Egyrészt az unalom. Ki a fenét érdekelnek már mintegy öt éve történt ilyen ügyek? Másrészt most már tényleg itt az ideje, hogy ha ti ki tudja hányadszor foglalkoztok vele, felfrissítsem az eseményeket. Az utóbbi vágy győzött.

Cikked egyébként ezzel a mondattal fejezed be. "A cikksorozat értelmi szerzője és mozdonya momentán a Nemzetet tudósítja Brüsszelből".

Akkor tehát lássuk.

2000. március 1-jén Runa Hellinga, Hollandia sok-sok Budapesten ténykedő egyik újságírónője (és akkor ingatlanügynöke) azzal a nem mindennapi "ténnyel" lepte meg olvasóit, hogy a Napi Magyarországban egy évvel korábban (!) egy szerkesztőségi vezércikkben ezt írták: "egy bizonyos baloldali médiaszociológusnak a bőréből lámpaernyőt kell készíteni".

A holland lapban megjelent cikket észrevenni és szemlézni merészeltem. Az olvasók és a Napi Magyarország az olvasottakon ugyancsak felháborodott, hiszen ilyen senki nem írt. Ezért a lap – mármint a Napi Magyarország – mint az 2000. március 20-i számában olvasható – utánament a dolgoknak. Megkereste Runa Hellingát, aki arra a kérdésre, hogy hol olvasta e sorokat, annyit válaszolt, hogy Vásárhelyi Máriától hallotta. A Napi Magyarország – ellentétben a te lapodnál megszokott "tényfeltárási" módszerektől – megkérdezte Vásárhelyi Máriát is, aki azt mondta, hogy ő csupán O. Kovács Attila, az akkor már elhunyt főszerkesztő-helyettes egy korábbi cikkére utalt, amelyben ez áll: "…Ha az én tesóm játszotta volna át Máté Lászlóval közösen a Vasárnapi Híreket a VICO-birodalomba, akkor nem lennék úgynevezett független médiaszakértő, s nem írnék az Élet és Irodalomba kolumnákat e témáról, arra gondolnék, bárkitől hihető az, amit én írok, de tőlem nem, pontosan az apukám és a tesóm miatt, őszintén szólva lesülne a bőr a pofámról. Csakhogy a krokodilbőr bírja a kiképzést. Cipőt csinálnak belőle".

A cikk Vásárhelyi Máriát név szerint említi.

A Napi Magyarország Egy holland újságcikk háttere címen közölt írása ezután visszatér Runa Hellingára, aki "egyébként bocsánatot is kért, amikor megkérdeztük, miért nem ellenőrizte a Vásárhelyi Máriától kapott információt. Mint mondta, huzamosabb ideje dolgozik hazánkban: férjével együtt üzemeltetnek egy kft.-t, amely ingatlanközvetítéssel és kereskedelemmel foglalkozik Magyarországon. Az internetet is felhasználva cserháti falvakban épült házakat és kerteket árul külföldieknek, kizárólag euróért és dollárért egy három éve átvett és azóta Budapestről Legéndre áttelepült kft. nevében. Az Antracit Kft. német, angol és holland nyelvű internetes honlapján egyébként külön felhívják a figyelmet a külföldiek földvásárlására vonatkozó magyar jogszabályokra, és megtalálható egy, már-már sértően leegyszerűsítő országismertető is Magyarországról. Ez azonban valószínűleg nem hátráltatja újságírói tevékenységét, hiszen – mint mondta – a munka nagy része férjére marad. Így maradéktalanul elláthatja tudósítói posztjából adódó kötelezettségeit, sőt még arra is marad ideje, hogy a külföldi tudósítók magyarországi ügyeit intézze: a hölgy ugyanis a Hungarian International Press Association (HIPA) elnöke. A szervezet a Magyarországra akkreditált külföldi tudósítók munkáját segíti.

A HIPA titkárától, Lapos Ágnestől kapott információ szerint tevékenységük elsősorban tolmácskeresést, valamint havi egyszeri sajtóreggelik szervezését jelenti. Ezen összejövetelekre neves közéleti személyiségeket hívnak meg, itt hallotta Hellinga Vásárhelyi Máriától a fent említett »idézetet«." (Tehát azt, hogy a Napi Magyarországban megjelentek szerint egy médiaszociológusnő bőréből lámpaernyőt kellene készíteni – A szerk.)

Eddig az idézet. És ezekről a HIPA sajtóreggelikről akkor egy kis kitérő.

Szinte pontosan egy évvel ezelőtt Bencsik András és én is meghívást kaptunk egy ilyen HIPA-reggelire. De ellentétben a Vásárhelyi-féle reggelivel, az általunk mondottakat az Astoriában jelenlévő, igen nagy számú újságíró egyetlen szóval nem idézte. Sőt, András annak a megdöbbentő jelenetnek is szem- és fültanúja volt – természetesen az ott lévő "újságírókkal" együtt -, hogy egyetlen, ismétlem, egyetlen újságíró nem jelentkezett arra a rendkívüli ajánlatomra, hogy ha nekünk nem hiszik el, milyen mértékben politizálódott át a magyar jogszolgáltatás, ezüsttálcán kínálom fel nekik a Legfelsőbb Bíróság egyik tagját, aki egy bizalmas sajtóbeszélgetésen mindezt elmondja, adatokkal és nevekkel. A hivatásuktól és természetüktől fogva kötelezően kíváncsinak lenni kényszerülő újságírók mélyen rámeredtek kávéscsészéjükre. Nos, ez a banda irkálja Magyarországról cikkeit rólunk és tőlünk.

Ehhez még annyit, hogy a Trouw-ban azóta sem jelent meg egyetlen helyesbítés sem arról, hogy a Napi Magyarország nem írt arról, hogy egy médiaszociológusnő bőréből lámpaernyőt lehetne készíteni.

És te, Kovács, most azt írod, hogy a leírtak miatt én lettem az általad a lapodban megjelölt "cikksorozat értelmi szerzője és mozdonya". (Egyébként meg kell mondani, sok minden voltam már a ti oldalatokon, de mozdony még nem.)

Hogy egyébként Vásárhelyi Mária ennek az országnak az egyik, minden aspektusát tekintve, legviszolyogtatóbb polgára (bocsánat a "polgár" szóért), ahhoz nem hiszem, hogy sok kétség férne.

A Magyar Nemzet január 29-i számában akadt meg legújabban rajta a szemem, amely cikknek ez volt a címe: "Vásárhelyi Mária: Jézus is szociálliberális volt". Kész szerencse, hogy nem "centrumpárti". Igaz, hogy ők hivatalosan nem tagjai annak a koalíciónak, amely a "szociálliberalizmus" eszméit maguknak vallják.

Hogy Vásárhelyi e koalíció fejéről mit gondol, azért nem tudjuk, mert hallgat róla. Például arról, hogy magára vette-e szeretett miniszterelnökének javaslatát az öregecskedő feleségekről és vannak-e tervei új tűzhelynézőbe indulni, amely mellett további tíz évet öregecskedhet. De azt sem tudjuk, miként reagált ugyane miniszterelnöknek nemzetközi botrányt okozó, rasszista kijelentésére az "arab terroristákról", hiszen, mint oly közismert Vásárhelyiről, nála a rasszizmus elítélése eddig élete nagy narratívája és központi kérdése.

(folyt. a jövő héten)