Miért gond támogatni egy kormányt, amelyet a választók nagy többsége szavazott meg, és miért trendi futtatni három főből álló, hülyeségeket beszélő, hülyeségekkel foglalkozó civil szervezeteket? Szerintem az őszinteség, ha élcelődnek is rajta, alapvetően nem lehet nevetséges – mondta a Demokratának Csermely Péter, a Magyar Idők főszerkesztője, akivel kormánypártiságról, tulajdonosi nyomásról és a Napi Gazdaságból közéleti napilappá alakított újság piaci esélyeiről is beszélgettünk.

– Voltak, főként az ellenzéki oldalon, akik élcelődtek azon, hogy az induláskor deklaráltátok: a Magyar Idők konzervatív és kormánypárti napilap. Mit jelent ez a kormánypártiság?

– Azt, hogy ugyanúgy patrióták vagyunk, ugyanúgy hiszünk a polgári Magyarországban, ugyanúgy azt gondoljuk, hogy minden lehetséges tettel és minden percben afelé kell haladni, mint a kormány. Tehát az értékeink közösek. Az, hogy a túloldalon egyesek élcelődnek ezen, közömbös. Más szempontból viszont érdekes, hogy ezzel kezdted a beszélgetést: úgy gondolom, hogy huszonöt évvel a rendszerváltozás után ki lehet mondani, ha egy médium, egy újságíró kormánypárti. Eddig is pontosan tudta mindenki, hogy egy-egy újság, internetes oldal vagy televízió hová húz, de szinte mindenki igyekezett maszkírozni magát. Talán az olvasók is ismerik a viccet, miszerint kétféle újságíró van: a jobboldali és a független. Előbbieket megbélyegezték az utóbbiak, akik megkérdőjelezhetetlennek tartják saját pártatlanságukat. Úgy döntöttünk, ennek vessünk véget. Miért problémás támogatni egy kormányt, amelyet a választók nagy többsége szavazott meg, és miért trendi futtatni három főből álló, hülyeségeket beszélő, hülyeségekkel foglalkozó civil szervezeteket? Szerintem az őszinteség, ha élcelődnek is rajta, alapvetően nem lehet nevetséges.


– Tehát a kormánypártiság nem kézi vezérlést jelent, hanem az értékek vállalását?

– Természetesen. Nem függünk a kormánytól, nem leszünk kritikátlan támogatók, ha hibát észlelünk, ahogy eddig is, megírjuk. De ettől még vállaljuk, hogy az értékeink közösek. Az értékeitől pedig senki nem lehet független, vagy ha valaki így él, annak megvannak a következményei, hallgassunk csak bele az internetes majommédia makogásába. Ilyen az, ha valaki minden értéket megkérdőjelez és elutasít.


– Az olvasási szokások ismeretében van realitása annak, hogy 2015-ben lényegében a nulláról próbál meg valaki felépíteni egy nyomtatott napilapot?

– A nyomtatott sajtót már sokan, sokszor temették, de ettől függetlenül létezik, még ha túlzás is lenne azt mondani, hogy virul. Mégis azt mondom, a helyzetünk nem reménytelen, hiszen ma is toronymagasan a kormánypártok vezetnek a felmérések szerint, és nem titok, hogy bár mindenkit szeretettel látunk a vásárlóink között, leginkább ebben a táborban szeretnénk minél több olvasóhoz eljutni. Azt persze majd a jövő dönti el, hogy közülük hány embert tudunk megnyerni egy print médium számára. Nem titkoljuk azt sem, hogy nagyon számítunk azokra, akik eddig, vagy még ma is, a Magyar Nemzetet olvassák. Az a fajta tulajdonosi nyomás, amely a Magyar Nemzetet érte, az az irányváltoztatás, amelyre a Magyar Nemzetet a tulajdonosa kényszerítette, s ami miatt mi felmondtunk, eljöttünk, és velünk együtt vagy utánunk még közel ötven kolléga, az az olvasókban is hagyott némi nyomot. Közülük sokan talán szívesen olvasnának újra egy olyan lapot, ami az ő értékeiket tükrözi. Erre számítunk tehát, persze tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk.


– Ha már szóba hoztad a válás körülményeit: annak idején számos összeesküvés-elmélet látott napvilágot. Például, hogy mennyire volt ez előre megtervezett lépés? Vagyis tarthatatlannak láttátok a helyzetet a Magyar Nemzetnél és a Hír TV-nél, felmondtatok és utána kezdtetek gondolkodni a hogyan továbbról, vagy már megvoltak az új lap tervei, amikor eljöttetek a másik médiacsoporttól?

– Nem tervezhettünk meg előre semmit, hiszen a tulajdonosi fordulat egyik percről a másikra történt. A tulajdonos február ötödikén este tudatta az elképzeléseit, amit másnap délelőtt megerősített telefonon. Liszkay Gábor ekkor vezetői értekezletet hívott össze, amelyen elmondta, hogy mik az elvárások, majd azt is hozzátette, hogy ezeket viszont ő nem tudja vállalni, ezért lemond. Ekkor egymásra néztünk, és mindannyian a távozás mellett döntöttünk. Ha előre megterveztük volna ezt a lépést, akkor nem kellett volna hónapokat várni arra, hogy ez az újság megszülessen, és lehet, hogy nem is ebben a formában valósult volna meg. De mint látjuk, hónapok kellettek hozzá, hiszen a felmondásunk utáni hetekben állítottuk össze ezt a projektet.


– Azok, akik korábban a Magyar Nemzetet olvasták, és most megveszik a Magyar Időket, hány ismerős névvel találkozhatnak?

– Tény, hogy vannak olyan kollégák, akik velünk maradtak a Napi Gazdaság csapatából, illetve új kollégákat is igazoltunk különböző helyekről, ugyanakkor a szerkesztőség gerincét egykori Magyar Nemzet-es munkatársak adják, így sok ismerős név lehet. Bízom benne természetesen, hogy akiket eddig nem ismertek, azoknak az írásait is hamar megkedvelik majd az olvasók.


– A nyomtatott sajtó még él, ugyanakkor nagyon sokan elsősorban az internetről tájékozódnak. Mekkora hangsúlyt fektettek az online megjelenésre?

– Saját internetes oldal nélkül ma már egyetlen médium sem élhet meg, természetesen nekünk is van honlapunk, amely szintén megújult, igazodva a nyomtatott laphoz. Abba a versenybe egyelőre nem tudunk belemenni, hogy valódi hírportál legyen, a saját cikkeinket, információinkat tesszük fel. Emellett például hozzánk igazolt az egykori Célpont csapatának több tagja, ők C-Pont néven dolgoznak, s az általuk forgatott anyagok is a honlapunkra kerülnek fel.


– Van-e célkitűzés a példányszámra vonatkozóan?

– A célkitűzés az, hogy radikálisan növekednünk kell. Az elmúlt hónapokban nyilvánvalóan semmi értelme nem volt értelme reklámra, bármilyen eladást növelő tevékenységre pénzt és időt fordítani, mert tudtuk, hogy megváltozik a nevünk, így csak zavart okoztunk volna a fejekben. Mostantól természetesen törekszünk arra, hogy minél többen megismerjék, felfedezzék a Magyar Időket. Nem titok, a példányszám, amelyről indultunk, nagyon alacsony volt, ami nem minősítés, hiszen a Napi Gazdaság egy szaklap volt. Hogy hová kell eljutunk, hány ezer, hány tízezer példányt kell eladnunk, nincs meghatározva.


– Az elmúlt hónapok belpolitikai és külpolitikai eseményei, például a migrációs válság miatt némileg feledésbe merült a sajtón belüli háborúskodás, így a távozásotok körüli felhajtás is. Hogy látod, most már lezárul ez a konfliktus, és beáll a „normál állapot”?

– Hadd mondjak kicsit ellent: mi nem háborúztunk senkivel, és nem is fogunk. Egy médiumnál természetszerűleg a tulajdonos akarata érvényesül. Ha valaki nem ért egyet az irányvonallal, az távozik, mint ahogy mi is tettük, aki pedig egyetért azzal, vagy legalábbis el tudja fogadni, az marad. Persze fel lehet vetni, hogy miután mi eljöttünk, többtucatnyi kolléga követett bennünket. De ez mindenkinek a saját döntése volt. Kit tudtam volna arra kényszeríteni, hogy felmondjon, aki maradni akart? Senkit. A Magyar Nemzet a napilappiacon versenytársunk lett, mint ahogy minden más nyomtatott lap is. De ahogy az elmúlt hónapokban, úgy a következő időszakban sem fogunk rosszat írni a lapról, a tulajdonosáról és főleg nem a volt kollégákról. Nem háborúzunk tehát, nem másokkal foglalkozunk, hanem azzal, hogy minél jobb újságot készítsünk.

Bándy Péter