1914. január eleje – a budai Margit rakparton két arra hajtó kocsis a Dunába dobott utazókosárra lesz figyelmes, benne a kávéházi kasszírnőből gazdag szeretővé felkapaszkodott, Budapest-szerte hírhedt Mágnás Elza hullájával. A szenzációs esetnek, valamint Elza és Schmidt Miksa kapcsolatának állít emléket a Kiscelli Múzeum Holttest az utazókosárban, A Mágnás Elza-rejtély című kiállítása.


„Megható volt, kérem, a temetés, mint egy szentimentális tucatregény utolsó fejezete, cifra, mint a konyhaedények alá csipkézett színes papiros, és fényes, egzotikus, könnyekkel és misztikummal teljes. Nézzétek: ilyen a tót mennyország.” Így zárta beszámolóját egy bizonyos Kosztolányi Dezső nevű hírlapíró A Hét című lapban 1914. január 18-án. A hosszú, a korabeli pesti nép, férfi és nő lélektanát is felvillantó beszámoló nem véletlenül kapott ekkora helyet az újságban, Mágnás Elza meggyilkolásánál ugyanis nem volt akkoriban nagyobb szenzáció a fővárosban – sőt, azon túl sem. És nem csak a pazar szertartást megtervező és celebráló gazdag szerető iránti kíváncsiság miatt: Elza egyszerre volt irigyelt példakép és gyűlölt céda, aki a gondos polgári, háziasszonyi erények mellett az okos nők éppen csak kezdődő forradalmát csúfolta meg azzal, hogy csupán a kisugárzásának, a fizikai adottságaink köszönhetően fényes karriert futott be. Mert, pestiesen szólva, az azért nem semmi, hogy ez az 1880-as években egy kis felvidéki faluban, Pecsenyicén született leányzó, Turcsányi Emília milyen pimaszul és egyszersmind magától értődően használta ki mindezeket, hogy aztán a felhalmozott kincsei és a státusza iránti irigység kevercse miatt „törölközővel az arcán, megfojtva heverve a padlón” végezze.

Regényre kívánkozó történet ez, benne a szükséges kellékekkel: a századforduló utáni évtizedben egyetlen nagy mulatónegyeddé változó buja-fülledt Pesttel, egy olthatatlan vonzalomra lobbanó, perverznek és különcnek suttogott gazdag férfival és a kávéházi kasszírnőből elegáns dámává változó femme fatale-lal. Naná, hogy a gazdag bútorgyáros Schmidt Miksa és szeretője különös viszonya, majd tragédiája még évtizedekig foglalkoztatta a fővárosi közönséget, különösen az eseményekhez több szállal is kapcsolódó óbudai lakosokat. És hogy ez az édesbús szerelem továbbra se kopjon ki az emlékezetből, arról a Kiscelli Múzeum június végén megnyílt tárlata – Holttest az utazókosárban, A Mágnás Elza-rejtély – gondoskodik, megvilágítva a szenzációs, éppen ezért alaposan dokumentált eset sajtó-, irodalom-, bűnügy- és helytörténeti aspektusait, bepillantást engedve a századforduló női szerepekbe, majd a gyilkosság kapcsán azok megkérdőjelezésébe is. A helyszín persze nem véletlen: Schmidt Miksa volt akkoriban a kiscelli kastély tulajdonosa, a korabeli városi legenda szerint a hétköznapokban szerénynek és igénytelennek ismert bútorgyáros, a „mágnások lakberendezője” itt tartotta hétvégi orgiáit is…

Készen van a jó lövész

– A komoly építészeti beruházással kialakított, teljesen új kiállítóérben berendezett tárlat négy részre oszlik. Mivel az egész történet inkább erősen szövegterhelt, ami kevés, szorosan az esethez tartozó eredeti tárgy fennmaradt, az mind itt látható – ezt már Perényi Roland kurátor, a Kiscelli Múzeum igazgatója mondja el, akinek nem titkolt reménye, hogy a kiállítás hatására előkerülhet még néhány. Amióta megnyitottak, folyamatosan kapnak ugyanis új információkat, főleg az idősebb óbudai lakosoktól, akiknek a tudatában még ma is abszolút él Mágnás Elza különböző verziókban fennmaradt története. Olyannyira, hogy már a tárlatra készülvén feladott hirdetésükre is többen jelentkeztek, volt aki Elza síremléke körül játszott gyermekkorában, és olyan is, aki személyesen ismerte a börtönbüntetése után magát jó darabig Óbudán meghúzó Guszti bácsit, azaz a nő egyik gyilkosát, Nick Gusztávot.

Mielőtt azonban benyitnánk ebbe az újonnan kialakított kiállítótérbe, nemcsak Elza élettörténetét ismerhetjük meg – hogyan vált „Mocskos” Elzából módos férfiak, majd egyedül Schmidt által kitartott „Mágnás” Elzává, hogyan nyűgözte le első látásra Pálffy gróf palotájában a gazdag bútorgyárost, hol lakott később a gyilkosság színhelyévé vált Bem rakparton –, a szervezők kis rést nyitnak a századfordulós hangulatba is.

Amit a már említett kettős morál irányított, azaz hogy miközben a nőtől azt várták el, hogy legyen jó feleség, jó anya, vezesse a háztartás, tudjon beszélgetni egy-két nyelven, olvasson könyveket, a polgár és arisztokrata urak minden szívfájdalom és titkolózás nélkül igénybe vették a korszakban nagyon is virágzó prostitúciót.

Másfelől ebben az időszakban valamennyire mégiscsak beindult a női eman­cipáció, a nők érettségizhettek, egyetemre mehettek, kezdtek kialakulni a kimondottan női foglalkozások – tanítónő, telefonos kisasszony stb. –, ám a mosogatónő, pincérnő, kávéházi kasszírnő, de a színésznő is még sokáig gyanúsan erkölcstelen, ledér fogalomnak számított. Mindezt jól mutatja az a falon lógó, a Fővárosi Képtár gyűjteményéből származó lőtábla is, amire egy öltönyös urat és egy ledér hölgyet festettek, a célpontban a pontos lövésre szétrobbanó pezsgősüveggel. Hozzá pedig a frivolan kétértelmű német felirat: „Egy jó szem és egy nyugodt kéz, és készen van a jó lövész.”

Nő a víz alatt

Ezután Scmidt Miksa óriásira nagyított portréja mellett jutunk a belső részbe, az eredetileg kolostornak készült épület egykori templomterébe. És hogy semmi nincs véletlen: az eredetinek meghagyott XIX. századi ajtótokról egy régi leltár alapján menet közben kiderült, hogy pontosan ezen a helyen volt a bútorgyáros hálószobája. Az apró helyiségben már magáról a gyilkosságról van szó: egy nő sziluettje a víz alatt, az eredetihez hasonlatos – az sajnos a második világháborút követően eltűnt a rendőrség bűnügyi múzeumából – szennyeskosár, a megtalálást bemutató Kis Ujság címlap-illusztrációi, illetve egy interaktív térkép az esetről szóló eddig ismert sajtómegjelenésekről Európától Ausztrálián át a New York Times-ig.

Ahogyan Perényi Roland mondja, egyébként rendőrség-történeti szempontból is fontos volt ez a Mágnás Elza-eset: a bűnüldöző szervek ekkor kérték ugyanis először a nyilvánosság segítségét egy hulla azonosításához, aminek érdekében minden újságban megjelent a helyszíni fotó, sőt még a Szent János-kórház hullaházában is közszemlére tették a holttestet. Végül aztán meg is lett az eredmény: Elza takarítónője felismerte az áldozatot, majd napokon belül fény derült a gyilkosok személyére is.

Eszerint Elza házvezetőnője, bizonyos Kóbori Rózsi és annak szeretője, Nick Gusztáv követték el a rablógyilkosságot, majd, ahogyan azt valószínűleg újságírói túlzások állították, a „Fantomas harmadik részében” látott jelenet alapján begyömöszölték a testet egy szennyeskosárba, és az egészet a Dunába dobták. És bár a motívum egyértelműen rablógyilkosság – a rengeteg ékszerről és a Schmidttől kapott igen bőkezű apanázsról az egész pletykás Budapest tudott –, nem elképzelhetetlen, hogy a maga is gazdag férjre vágyó, értelmi szerzőnek tartott Kóbori Rózsiban az irigység és féltékenység is erősen munkálkodhatott.

Esküvő helyett

A szenzációéhes pesti közönség persze gondoskodott arról is, hogy a történetnek még a gyilkosok leleplezésével se legyen vége. Ezt igyekszik felvillantani a tárlat temetést bemutató része az északi toronyszobában, ahol a lány és a koporsó modellje mellett Schmidt a ravatalon fekvő Elzáról készített eredeti grafikája is látható. Hogy mekkora volt a tömeghisztéria és az érdeklődés 1914. január 16-án, azt szintén a sajtóból tudjuk: egyes hírek szerint százezren kísérték a nő koporsóját a János-kórház ravatalozójától az óbudai temetőig, mások harmincezer, de legszűkebben is nyolc-tízezer emberről beszéltek.

Nincs ugyanis új a nap alatt, az akkoriban kialakult bulvárlapok ugyanolyan tematikával dolgoztak, mint ma: a lényeg a szenzáció volt, a túlzás, természetesen még Elza anyja is Az Estből értesült arról, hogy megölték a lányát… Így persze óriási dobásnak számított az is, hogy Schmidt valahogy ki tudta járni, hogy szeretőjét a Bécsi út és Vörösvári út sarkán már 1910-ben felszámolt temetőbe vihesse – a legenda szerint azért, hogy a kastélyból egy távcsővel mindig ráláthasson a neki emeltetett impozáns síremlékre.

De nem csupán a síremlék volt ilyen grandiózus, a férfi által gondosan megkomponált esemény mintha egy megkésett esküvő lett volna: Elza fehér ruhában, ahogyan egyébként szeretője azt életében is mindig megkövetelte tőle, alpakka koporsóban feküdt. A ceremóniára teljes egészében kivonult a Magyar Királyi Operaház kórusa, amit aztán később egy képviselő parlamenti interpellációjában igencsak nehezményezett…

Perecárus, fűtő, Mikulás

És hogy mi történt a szereplőkkel ezután? Három évvel később a bútorgyáros feleségül vett egy Weisz Lili nevű nőt, aki aztán Velencében öngyilkos lett – talán nem bírta elviselni Schmidt fura, bizarr szokásait, például hogy a nászútjuk alatt Ausztriában kénytelen volt a férfi szüleinek a halotti koszorúja alatt aludni. Vagy azt az Elza emlékére Kiscellben berendezett kis kápolnát, amelynek két eredeti darabja, egy XVIII. századi ezüstkehely és egy paténa most az emlékhely eredeti helyszínén, a földszinten látható.

Kóbori Rózsi a húszas években halt meg a márianosztrai börtönben csontszúban, előtte azonban még késsel megfenyegetett egy apácát, az óbudai születésű Nick Gusztáv – akinek eredeti fogolytörzskönyve szintén megtekinthető – azonban egészen az 1960-as évek végéig, 70-es évek elejéig húzta. 1929-ben, tizenöt év után engedték ki a börtönből, a szakemberek szemtanúk beszámolói és egyéb információmorzsák révén igyekeztek rekonstruálni későbbi sorsát. Az például biztosan tudható, hogy megkereste az egykori híres bűnügyi riportert, Tarján Vilmost, aki a harmincas években már a New York Kávéház bérlője lett, és az „őket összekötő régi emlékekre” hivatkozva mindig kapott egy tál ingyenételt, ha arra járt. Arra vonatkozóan is vannak adatok, hogy Nick a II. világháborús ostrom során Óbudán húzta meg magát egy Mókus utcai házban, ahol a nővére házmester volt, később pedig szintén ezen a környéken, a Laktanya utcában lakott: egy visszaemlékező szerint hosszú ősz szakálla miatt évekig ő volt a környékbeli Mikulás. Más városi legendák pedig számon tartják, hogy előbb a Péterfy-kórház gyerekosztályán próbált perecet árulni, majd az Élelmiszer-ipari dolgozók Szakszervezetének akkori titkára, a szintén pék Marosán György szerzett neki fűtői állást. Akárhogy is, tette egész életére bélyeget sütött rá, nagyon rossz körülmények közt tengődött, majd lelte halálát egy érdi szociális otthonban.

És hogy Mágnás Elza története még mindig izgatja az emberek fantáziáját, mutatja, hogy hamarosan a mozikba kerül A berni követ alkotóinak új játékfilmje, a Félvilág, amelynek a Kóbori Rózsi és Elza közti bizarr lélektani viszony áll a középpontjában. Közben Perényi Roland várostörténeti sétákat tervez a kapcsolódó helyszíneken, már működik a Mágnás Elza-esethez kapcsolódó dokumentumokat egybegyűjtő, folyamatosan bővülő internetes oldal (utazokosar.blogspot.hu), illetve megjelent egy kötet is, benne négy, az eseményeket különböző tudománytörténeti irányból feldolgozó tanulmánnyal, a korabeli forrásokkal, Kosztolányi, Krúdy, Márai vonatkozó írásaival. És Bédy-Schwimmer Rózsa, a hazai feminizmus ősanyja egy cikkével, amiben az „az érvényesülni akaró okos nők” reménytelen törekvéseit állítja szembe a „testükkel sokkal többre jutó cédákkal”. Ez a probléma pedig talán még a XXI. században sem teljesen ismeretlen.

Farkas Anita