Nincs olyan súlyos probléma, aminek ne lenne olyan megoldása, ami könnyű, gyors, olcsó és rossz. Nekünk viszont a jó választ kellene megtalálni, de az nehéz, hosszú ideig tart és nagyon költséges – mondta a Demokratának Bogár László közgazdász, akivel a menekülthullám okairól, a globális folyamatokról és Európa jövőjéről beszélgettünk. 

– Amikor a legutóbb találkoztunk, az ukrán válság okait boncolgattuk. Ma jóval kevesebb szó esik erről a konfliktusról, mert a helyét a menekültáradat vette át. Európa soha nem látott méretű migrációs hullámmal néz szembe, de nem tudjuk, mi történik valójában. Miközben a tévécsatornák ontják a híreket, paradox módon információhiányban szenvedünk, mert arra a kérdésre, hogy mi okozza ezt a minden idők legnagyobb népvándorlását, nem kapunk választ. Mi ennek az oka?

– Szinte minden információ közvetve, a sajtón keresztül jut el hozzánk. A régi korok embere az ismereteit a saját tapasztalataiból szerezte. Ma a globális folyamatokról érkező hírek a hírcsatornákon és az interneten keresztül érkeznek, ám ezek az információk nagyon viszonylagosak és sok esetben manipuláltak is. Ráadásul mindenki azonnal akarja a megoldást. Ám a régi vicc szerint nincs olyan súlyos probléma, aminek ne lenne olyan megoldása, ami könnyű, gyors, olcsó és… és rossz. Nekünk viszont a jó választ kellene megtalálni, de az nehéz, hosszú ideig tart és nagyon költséges.


– Vegyük komolyan sorra a folyamatokat.

– Három rétegben kell megvizsgálnunk az okokat. Az első réteg évszázados léptékekben mérhető, a második egy közelebbi időtávlat, az elmúlt egy-két évtized, a harmadik a jelen, ami a jelenség kvantummechanikai felszíne: az a rendkívül hisztérikus rezgés, ami közvetlenül hat ránk.


– Kezdjük az elsővel, a hosszú távú megközelítéssel. Mekkora időtávlatról van szó?

– Minden értelmesen gondolkodó ember pontosan tudja, hogy az elmúlt ötszáz év a Nyugat felemelkedésének és világuralmának öt évszázada volt. Ám a Nyugatot senki nem kérte föl más kontinensekről, hogy beleavatkozzon az életükbe. A többi kontinens élte volna a maga életét a Nyugat befolyása nélkül is. A Nyugat ezt másképp látta. A „The white man’s burden”, azaz „A fehér ember nagy terhe” kifejezés Kiplingtől ered. Azt a hamis küldetéstudatot fejezi ki, hogy a XIX. század elejétől kezdve a fehér ember mintegy szívességet tesz a világnak, vagyis a „vadembereknek” azzal, hogy elviszi a fejletlen régiókba a civilizáció gyönyörűségeit. Ez azonban nem egyéb, mint egy látszólag szép és megható mese. Valójában szemenszedett hazugság és színjáték, aminek pontosan az ellenkezője az igaz: a fehér ember a más földrészekre rabolni járt. Az iskolában ma is úgy tanítják „a nagy földrajzi fölfedezéseket”, mintha a fehér embert a tudásszomj hajtotta volna át az óceánon, de valójában a hajósokat az arany iránti vágy jobban érdekelte, mint a földrajz. Ez a gátlástalan éhség a többi földrész kirablásához vezetett, méghozzá egyre erőteljesebb mértékben. Az erőforrások kiszívása a mai globális folyamatokra még fokozottabban igaz.


– Az olajra gondol?

– Például az olajra is. Vegyünk egy egyszerű példát. Úgy is lehet almát szedni, hogy óvatosan és gondosan összegyűjtjük a fa gyümölcsét. De nem ez történik.


– Hanem?

– Kiirtják az almafákat buldózerrel, kitépik gyökerestül, hogy minél gyorsabban és minél „hatékonyabban” hozzáférhetővé váljon a gyümölcs.


– A minap jelent meg a Global Footprint Network nevű szervezet legújabb kutatása, ami szerint az emberiség az idén nem egész nyolc hónap alatt felélte a bolygó természetes erőforrásait, kimerítette a Föld biokapacitását, így most már az emberiség igényeinek kielégítésére 1,6 bolygó kellene. Magyarázható-e mindez a demográfiai viszonyok alakulásával, avagy a féktelen pazarlás a főok?

– Mindkettő. Bár az egyes országok közt nagy különbségek vannak. Erdők tűnnek el, csökkennek a vízkészletek, felhalmozódnak az üvegházhatású gázok és a le nem bomló hulladék. A bolygó tartalékainak idő előtti kimerítéséért egyrészt a népesség növekedése, másrészt a fejlődő országok életszínvonalának emelkedése a felelős. A Nyugat a bolygó tartalékainak kifosztását öncélú, kegyetlen módon viszi végbe, a következményekre tekintet nélkül, összeroncsolva ezzel a leginkább sérülékeny finom szerkezeteket, nyomorba döntve a hagyományos viszonyok közt élő népeket.


– Például?

– Fekete-Afrika bizonyult a legsérülékenyebbnek, de Afrika általában a legnagyobb vesztes: ott okozta az emberi beavatkozás a legnagyobb kárt. A mai népvándorlásnak az az alapvető oka, hogy a fehér ember szinte mindent szétroncsolt, ami a harmonikus fejlődést lehetővé tette volna.


– Hogy függ össze mindez az ijesztő demográfiai mutatókkal? Az ENSZ becslései szerint Afrika exponenciális mértékű népességrobbanás előtt áll. Ma egy afrikai nőre 5,5 szülés jut, aminek következtében Afrika lakossága az évszázad végére megháromszorozódik, miközben Európa lakossága drámai mértékben fogy: a századfordulóra a népességnövekedés 97 százalékát a fejlődő országok adják. Épp azok, ahol a legmostohábbak az életkörülmények. Miért születnek többen a nyomorba?

– Ez ma még a zoológusok számára is rejtély. Az állatvilágban épp az ellenkezőjét tapasztaljuk: ahol egy faj számára kedvezőbbek az életfeltételek, az adott faj elszaporodik, ha azonban kedvezőtlenek, az új egyedek száma visszaesik, sőt a faj akár ki is halhat. Az emberiség esetében ennek épp a fordítottját tapasztaljuk.


– Mintha a természet visszaszabályozó mechanizmusa defektet kapott volna.

– Amióta Thomas Malthus tiszteletes 1798-ban közzétette máig vitatott demográfiai értekezését, azóta az emberiség népesedési mutatóit is hajlamosak vagyunk zoológiai megközelítésből vizsgálni. Malthus tanainak az volt a lényege, hogy amikor az ember egy adott területen túlszaporodik, akkor jön az éhínség, kitör a járvány, végül a háború, és ez visszaszabályoz, majd kezdődik az egész elölről.


– Ennek épp az ellenkezőjét tapasztaljuk.

– Nem tudni miért, annak vagyunk a tanúi, hogy Afrikában, ahol már súlyosabb helyzet nem állhatna elő, mert iszonyatos éhínség, járványok és háborúk pusztítanak, a népesség nemhogy csökkenne, hanem épp ellenkezőleg: hatalmas robbanás előtt áll. Ezt a gyógyszerek és védőoltások elterjedésével sem lehet megmagyarázni, mert Afrika esetében nem elsősorban a halálozási arány csökken, hanem a születésszám mutat exponenciális növekedést.


– Mekkorát?

– Egy nő Fekete-Afrikában 7-8 gyereket szült, ez mára 9-10-re nőtt. Ez az, amire sem Malthus tiszteletes, sem más nem gondolt, hogy a nyomorra és éhínségre Fekete-Afrika iszonyatos burjánzással válaszol. Olyan ez, mint egy rákos daganat: minden éhínség, járvány és háború ellenére fékevesztett módon növekszik a népesség úgy, hogy közben még a növekedés üteme is gyorsul. Az ENSZ 2100-ig szóló előrejelzése szerint ma már úgy tűnik, hogy az afrikai népesség még Ázsiáét is meg fogja haladni.


– Mit jelent mindez számokban kifejezve?

– Afrika népessége az évszázad végére négymilliárd fölé növekszik. A kontinensen belül Nigéria esete a legkirívóbb: lakossága a második világháború után körülbelül 38 millió volt. Ma 180 millió, 2100-ra pedig a becslések szerint egymilliárd ember fog élni abban az országban, ahol az Economist cikke szerint 300 milliónál több ember már állóhelyen sem fér el. Tehát körülbelül 600 millió ember be sem fog férni Nigériába. Megpróbál ezért bejutni abba az Európába, aminek a népessége akkorra már 500 millió fő alá csökken.


– A természet irtózik az űrtől…

– Az első kihívás ezért az, hogy ezt a rákos burjánzást valahogy meg kellene állítani, de ez nem fog bekövetkezni egyik napról a másikra, mert a mai helyzet kialakulásáig is ötszáz év telt el.


– A rákot ma még az egyén szintjén sem lehet mindig gyógyítani, mi a garancia arra, hogy egy ehhez hasonló kórtünet globális szinten gyógyítható legyen?

– Az a tény, hogy csak tüneti szintű kezelés folyik, arra utal, hogy nincs az emberiség mentálisan abban az állapotban, hogy szembesüljön ezzel a fenyegetéssel, értelmezze azt és legalább kísérletet tegyen arra, hogy alapvető változásokat hajtson végre.


– Van ugyanakkor ellenpélda is, ahol működik a természetes önszabályozás. Kínában például már megállt a népesség növekedése.

– Megállt, de ennek sem lehet felhőtlenül örülni. Kínában ugyanis katasztrofális visszaesés megy végbe. Negyven évvel ezelőtt egy nő átlagosan hat gyereket hozott a világra, ma pedig a termékenységi ráta 1,5-re esett vissza. Ez azt jelenti, hogy mivel a születéskor várható élettartam nő, másfél gyerekkel jellemezhető az a réteg, amelyik aktív keresőként fejenként hat idős embert lesz kénytelen eltartani. Tény viszont, hogy Kínában felpörgött a gazdaság és javult az életszínvonal. Fekete-Afrikában azonban csak a nyomor fokozódik, miközben az emberiség sorsát igazgató struktúrák nem akarnak szembesülni ezzel a helyzettel.


– Ha már itt tartunk, másodikként az elmúlt tíz-tizenöt évben lezajlott folyamatokat említette. Mi történt a közelmúltban?

– Az elmúlt évtized során szétdúlták és destabilizálták azt az övezetet, amely az Afrikából induló népvándorlást korábban meg tudta fékezni.


– Az arab tavaszra gondol?

– Az Afganisztántól Irakon, Szírián, illetve Líbián át Tunéziáig húzódó sávban olyan országok találhatók, amelyekben korábban kemény diktatúra volt. A nyugatias demokrácia egyébként látjuk, hogy hova vezet ebben a térségben: a teljes káoszhoz. A terrorizmus elleni háború és igen, az arab tavasz nevű beavatkozássorozat széttörte azokat a struktúrákat, amelyek korábban ezt az áradatot visszatartották. Most nemcsak hogy nem tartják vissza, de ők maguk is menekültkibocsátó országokká váltak a permanens polgárháború következtében. A gazdag és virágzó Irak, Szíria és Líbia, mondjuk ki, a diktatúra ellenére vagy éppen azért, rendezett, gazdag és virágzó országok voltak. Ma válságövezetté váltak, és az ember nem tud szabadulni attól a gondolattól, hogy e mögött a jelenség mögött tudatos szándék húzódott meg.


– Mi lehetett e szándék célja?

– Formálisan a diktatúra felszámolása, a szabadság, a demokrácia. Csakhogy a világ birodalomváltás előtt áll. Az elmúlt közel hatszáz év során a világot az atlanti országok irányították, kezdve a portugálokkal, folytatva a spanyolokkal, hollandokkal, franciákkal, angolokkal, amerikaiakkal. A kontinentális Németország és Oroszország viszont csak bukott kísérletet tehetett arra, hogy világbirodalom legyen, az első és a második világháborúban lerombolták egymást. Most is ugyanez a cél: a két nagy kontinentális hatalom, Németország és Oroszország egymásnak ugrasztása, miközben ez a két ország sokkal inkább együttműködésre predesztinált: a kölcsönös előnyökön nyugvó együttműködéssel nem ellenfelei, hanem kiegészítői lehetnének egymásnak. Amerika számára nincs veszélyesebb fenyegetés, mint egy német–orosz–kínai, azaz egy kontinenseken átívelő, eurázsiai együttműködési rendszer, amelyhez Japán, India és az iszlám országok jelentős része is csatlakozhat. Az amerikai birodalom ezzel az eurázsiai együttműködési rendszerrel sem gazdasági, sem pénzügyi, sem hadászati szempontból nem lenne képes felvenni a versenyt, tehát elvesztené globális vezető szerepét.


– Vagyis elképzelhető, hogy Amerika nyitotta ki a migrációs szelepet?

– Ez egyre valószínűbb, mert a hanyatló birodalmakra az „utánam az özönvíz” című hisztérikus viselkedés a jellemző. A fizikai összeomlást általában a morális összeomlás előzi meg…


– Meleg büszkeség napja?

– …Ami most gátlástalanságban, kioktatásban és cinizmusban nyilvánul meg.


– Ejtsünk szót a harmadik szintről, a jelenről is. A legszembetűnőbb az Európai Unió tehetetlensége, az egységes és közös álláspont teljes hiánya. Nincs recept a menekültügy kezelésére. Nem születnek irányelvek arra nézve, hogy kit fogadunk be és kit utasítunk ki, és nem tudjuk, hogy hová küldjük vissza a kitoloncoltakat, mert ahonnan elmenekültek, azok már nem biztonságos országok. Nem tisztázott, hogy ki állja a költségeket, és jól látszik, hogy egyre kevésbé tudnak megbirkózni az egyes országok a tömegesen rájuk zúduló menekültáradat nyomonkövetésével, ellátásával. A kaotikus viszonyok láttán úgy tűnik, a menekültügy logisztikája csődöt mondott. Mi ennek a tehetetlenségnek az oka?

– Elsősorban annak az elbeszélési módnak a teljes hiánya, ami ahhoz kellene, hogy a nevén nevezzük a dolgokat. Európának nincs közös nyelve, hiányzik az az őszinte beszéd, ami egymás kölcsönös megértésének az alapja. Orbán Viktor miniszterelnökségének elmúlt öt éve is ennek a hadakozásnak a jegyében telt. Ha valaki kísérletet tesz arra, hogy nevén nevezze a dolgokat, azonnal óriási botrány kerekedik. Abban a pillanatban, ha egy felelős államférfi arról és úgy kezd el beszélni, ami van, az óriási világbotrány.


– Hova vezet mindez?

– Oda, hogy miközben a retorika szintjén minden ország az együttműködésre törekszik, egyre inkább a saját kezébe veszi az irányítást, és minden emberi közösség önállóan kezd el cselekedni.


– Magyarországnak mi lenne a jó, ha kiutasítanánk a menekülteket, vagy ha befogadnánk és asszimilálnánk őket?

– Valami módon meg kellene próbálni differenciálni. Különbséget kellene tenni egy Szíriában több generáció óta ott élő polgári család, illetve a nyolc gyerekével ide jövő, írástudatlan, kulturálatlan, semmihez nem értő, nem asszimilálható fekete-afrikai között. Ha nem differenciálunk, azzal magunknak és az egész emberi közösségnek is óriási károkat tudunk okozni. Én a magam részéről arra ösztönöznék minden döntéshozót, hogy próbáljunk meg disztingválni, mert a menekülteket nem lehet homogén masszaként kezelni. Különböző sorsú, kultúrájú, adottságú és képzettségű emberekről, családokról van szó.


– A magyarok nagy többsége gyanakvó…

– A gyanakvásnak megvannak a történelmi okai. Egy emberi közösség nagysága viszont épp abban áll, hogy őszintén képes megbeszélni és elemezni a problémát, majd higgadt döntést hozni. Ez részben így is történik, de vannak mindig olyan erők, amelyeknek a pillanatnyi politikai haszonszerzés előbbre való a probléma megoldásánál. Arról is szót kellene ejteni, hogy egyre több dolog utal a hirtelen támadt menekültáradat „csináltságára”.


– Ezt hogy érti? Megrendezte volna valaki ezt a darabot?

– Egyre több információ szól arról, hogy Afganisztánból vagy Szíriából idejutni több mint 15 ezer dollárba kerül. Honnan van a menekülteknek ennyi pénzük? Mitől ennyire jól szervezett az utaztatásuk? Miért viselkednek úgy, mintha épp nyaralnának? Ezek a menekülthullám megrendezettségére utalnak.


– Érdekes gondolat. De nincs rá bizonyíték.

– Két eset lehetséges. Ha valóban most érte el a kritikus határt a több évszázados krízis, ami a fejlődő világ brutális kizsákmányolásának következménye, akkor itt a vég, mert ez a folyamat térben és időben kezelhetetlen lesz. Nem mindegy, hogy egy ártalmatlan krónikus betegségről van szó, vagy egy gyógyíthatatlan daganatról, ami épp most lép a végstádiumába. Ha viszont ezekben az évszázados tendenciákban semmi lényeges nem történt, tehát a folyamatok hiszterizált irányítása tudatos, ha a menekültáradatot készakarva zúdították rá Európára, akkor a folyamat megállítható és visszafordítható. Egy év múlva már többet lehet tudni. Ha a mindent elsöprő apokalipszis kapujában állunk, és egy év múlva már nem pár ezren, hanem pár százezren akarnak bejutni naponta, akkor ez semmilyen módon nem lesz kezelhető. Ha viszont mindez megrendezett színjáték, vagyis „csinálva van”, akkor előbb-utóbb szép csendesen lecseng az egész, hogy átadja a helyét egy újabb cinikusan „megcsinált” sztorinak a címlapon… Javaslom, hogy egy év múlva térjünk vissza rá.

Hernádi Zsuzsa