Közeleg a határidő: június 30-ig tételesen el kell számolnia az új vagyonkezelőnek a kormányzati negyedre fordított kiadásokkal. Közben a projektiroda korábbi vezetője, Görözdi György bejelentette, távozik. A Demokrata az idei első számában összeállítást közölt, amelyben ismert számok és becsült értékek alapján meghatároztuk, hogy mitől menekült meg az ország a kormányzatinegyed-beruházás akkor még csak sejthető leállítása kapcsán. Ha megvalósul, akár a háromezermilliárd forintot is elérhette volna a projekt teljes költsége a kapcsolódó közlekedési és egyéb infrastrukturális beruházások miatt.

Felszedett sínek, gödrök, lebontott akkumulátorjavító, eladott MÁV-telek. Ennyi látszik a Gyurcsány-kormány presztízsberuházásából, abból a tervből, amelyet alig egy éve még a takarékoskodás és a hatékonyság szimbólumaként emlegettek. A kormány eredeti számításai szerint a kormánynegyed tervezett épületeinek fenntartási költsége kisebb lett volna, mint a jelenlegi minisztériumi épületek üzemeltetésének költségei. Azonban óriási hibát követtek el: nem számoltak azzal, hogy a kiszemelt terület eleve alkalmatlan, közlekedési szempontból az objektum szinte megközelíthetetlen. Hamar kiderült, hogy a negyed miatt a fél várost át kellene építeni. A kártyavár hamar összedőlt. Néhány hónap alatt maga alá temette a koalíciót is: a projektet mind élesebben ellenző szabad demokraták a romok alatt hagyták az immár kisebbségben kormányzó, meggyengült partnerüket. Horn Gábor még decemberben utalt arra, hogy nem szívesen kerülgetne egy újabb kisiklott beruházást jelképező gödröt. Már akkor tudott valamit? Felszedett síneken kívül ugyan mi maradt a negyedből? Kifizetetlen számlák, lejárt követelések… Vajon mennyibe került az adófizetőknek a semmi? A meg nem valósult, ám megtervezett és félig előkészített projekt? Mekkora összegekről jöhetnek még számlák? Nos, ez az, amit még mindig nem lehet pontosan tudni. Aki viszont pontosan tudhatja, június 30-a előtt nem szeretne erről nyilatkozni. Azt követően pedig valószínűleg már hiába keressük, ugyanis távozik. Görözdi Györgyről van szó, a kormánynegyed projektiroda korábbi vezetőjéről, aki egy februári kormányhatározatra hivatkozik: a pénzügyminiszternek június 30-ig tételesen el kell számolnia a Kormányzati Negyed Projekt előkészítésére fordított pénzzel, év végéig pedig javaslatot kell tennie a terület hasznosítására. Konkrétan a pénzügyminiszternek a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő útján kell elszámolnia, a tételes kimutatásokat viszont az MNV egyik kft.-je végzi, amelynek ügyvezetője a korábbi projektiroda vezetője, Görözdi György.

Milyen kft.? Nem tévedés? Nem lesz kormánynegyed, hivatalosan is felfüggesztik a beruházást, majd néhány héttel később megalakul egy úgynevezett Kormányzati Negyed Projekt Kft. Hihetetlen? Pedig pontosan ez történt. A projektiroda nem zárt be, csak átalakult.

Idén január 30-án jegyezte be a cégbíróság a KoNeP Kormányzati Negyed Projekt Kft.-t. Azt követően, hogy a projektet gyakorlatilag már lefújták. Azért kellett egy társaságot létrehozni, hogy kifizesse a számlákat? A társaság megalapítását még a múlt év decemberében kérte az ÁPV Zrt., amelynek jogutódja az ÁPV megszűnését követően a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. lett. Az új kormánynegyed-projekt cég, a KoNep Kft. 3 millió forintos jegyzett tőkével alakult, kizárólagos tulajdonosa az új vagyonkezelő, ügyvezetője pedig a korábbi projektiroda vezetője, Görözdi György. A január végén alapított társaságnak kezdetben öt munkatársa volt.

– Ma már egy sincs – tájékoztatta a Demokratát a távozó ügyvezető, aki munkatársait követve ugyancsak elhagyni készül a süllyedő hajót…

Olyannyira, hogy a céget először nem is találtuk. Noha a Pozsonyi út 56. szám alá van bejelentve, a volt Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) és az új vagyonkezelő székházába, a telefonközpontos először nem is értette, hogy kit kérünk.

– KoNeP Kft.? Kormányzati Negyed? Ilyen itt nincs – szögezi le.

Igaza van. Kormányzati negyed tényleg nincs. Mi viszont változatlanul a Pozsonyi út 56. alá bejegyzett KoNeP Kft.-t keressük.

– Igen, igen, emlékszem – kutat a gondolatai között. – Igen… annak idején volt itt egy név megadva. Várjon csak. Görözdi. Görözdi György. Ez az. Ne haragudjon, egy kicsit összezavarodtam – teszi hozzá. Végül talál egy mobilszámot.

Görözdi György lapunk kérdésére megerősítette, hogy igazak a sajtóhírek: valóban lemondott ügyvezető igazgatói tisztségéről, és közös megegyezéssel távozni készül. Ha ő is elmegy, ki fog elszámolni? Vagy marad addig, amíg a tételes elszámolások meg nem történnek? És ami a legfontosabb: vajon mennyi az annyi? Görözdi úr azonban óvatos. Konkrét összeget nem árul el, csak a tavaly kifizetett tételekre vonatkozóan.

– 650 millió forintba került a tavalyi évben a kormányzati negyed projektjének előkészítése. Ez az összeg nem sokban tér el a kormányszóvivői iroda közlésétől, amely szerint tavaly a kormánynegyed előkészítése összesen 632 millió forintba került. De mi a helyzet az idén beérkező számlákkal? Görözdi úr az idei tételekre vonatkozó adatokkal június 30-a előtt nem szolgál.

Száraz Gábor, az új vagyonkezelő szóvivője azonban még több mint 200 millióval megtoldja a tavalyi summát.

– A KoNeP Kft. tulajdonosi jogait gyakorló MNV Zrt. az év első negyedében kifizetett további 211 millió forintot a projekttel kapcsolatos, ugyancsak tavaly kiállított számlákra – tudtuk meg az MNV Zrt. szóvivőjétől. De ezzel még mindig nincs vége. A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács május 21-i ülésén arról döntött, hogy megemelik a KoNeP Kft. törzstőkéjét, mégpedig 90 millió forinttal. A tőkeemelésre azért volt szükség, hogy a cég rendezhesse a projekttel kapcsolatos korábbi számlákat. De mire elég a 90 millió forint? Görözdi György leköszönő ügyvezető a Demokratának annyit elárult, hogy legfeljebb a már lejárt követelések rendezésére. A még le nem járt számlák kifizetésére tehát már ebből sem futja? Sajtóhírek arról szólnak, hogy a negyed tervezésére kiírt pályázaton nyertes építészcsapat mind ez idáig csak a 20 millió forintos fődíjat kapta meg, az egyes hírek szerinti 2,4 milliárd forintos tervezési díjat viszont még nem fizették ki nekik…

A kormánynegyeddel kapcsolatos legnagyobb tételt azonban a Nyugati pályaudvar melletti MÁV-telek megvásárlása jelentette. Bruttó 8,52 milliárd forintért került az állam tulajdonába, amelyből valamivel több mint egymilliárdot még csak idén kap meg a MÁV. Vajon ez is a kft.-t terheli? Akkor egész biztosan nem lesz elég a 90 millió… Mi jön ezután? Újabb tőkeemelés? Minden bizonnyal. Végül is mennyi az annyi? És ki fog fizetni? Erre nyilván azok is kíváncsiak, akiknek a mai napig rendezetlen számláik vannak… Közeleg a június 30-a, amikor el kell számolni. Az azonban ma is látható, ha az eddig nyilvánosságra hozott kiadásokat összeadjuk, hogy egy olyan beruházásra, amely értelmetlensége, átgondolatlansága és előkészítetlensége folytán nem valósulhatott meg, a reformok és a takarékoskodás kormánya legalább tizenkétmilliárd forintot költött el az adófizetők pénzéből. A semmire. És az idei tételek még nem ismertek. Persze a háromezer-milliárdnak ez csak a töredéke. De mi valósult meg belőle? És ki a felelős? Tizenkétmilliárd forint… Kissé drágán bontották le az akkumulátorüzemet és azt a néhány sínpárt a Nyugatinál.

Hernádi Zsuzsa


A KORMÁNYZATI NEGYED PROJEKT EDDIG ISMERT KONKRÉT KÖLTSÉGEI (forint)

Előkészítés 632 millió

Tervezési díj 2400 millió

Terület megvásárlása 8520 millió

Egyéb költségek 211 millió

(Demokrata-összeállítás)