Úgy tűnik, a Gyurcsány-kormánynak semmi nem volt drága – még gyermekeink eladósítása sem. Csak az idei év költségvetését 74 milliárd forint terheli az M5 és M6 autópályák PPP-szerződéseiben vállalt, úgynevezett „rendelkezésre állási díj” fizetése miatt. Jövőre pedig a fizetendő szakaszokhoz csatlakoznak az M6 idén átadott részei is, amivel 100 milliárdra nő a fizetendő összeg – és ez így is marad 30 évig. S persze nem csak autópályák épültek PPP-konstrukcióban. Kórházak, egyetemi bővítések, kulturális intézmények, sportpályák, sőt még a tiszalöki börtön is, amik mind-mind tovább srófolják az összeget. Az összes PPP-beruházás 2038-ig 1500-2000 milliárd forint közötti kiadást jelent majd a költségvetésnek.

Zavarosban halászni

A legnagyobb tételt természetesen az autópályák jelentik. Különösen az M6, ami a legnagyobb ilyen jellegű befektetés, az előző kormány presztízsberuházása volt. Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium illetékes államtitkára az építkezés kapcsán súlyos számokat emleget: csak az idei évben fizetendő rendelkezésre állási díj 400 millió forintnak felel meg az autópályák minden egyes kilométerére. Kiszámolható: mivel az elmúlt évek sztrádaépítései 1,7-3 milliárd forint közötti kilométerköltséget hoztak, a beruházó négy-nyolc év alatt visszaszedi a befektetett összeget, s a maradék 22-26 év jókora profitot biztosít számára.

Pedig 2005-ben, amikor a költségvetési hiányt csökkenteni kényszerülő Gyurcsány-kormány elindította a PPP-beruházásokat, még azt mondták, hogy az állam számára kedvező az új konstrukció. A Public-Privat Partnership, lefordítva Köz- és Magánszektor Együttműködés ugyanis azt takarta, hogy az egyes beruházások magánbefektetők pénzéből épülnek, majd az elkészült létesítményeket 20-30 évre visszabéreli az állam, miközben továbbra is a beruházót terhelik a fenntartási költségek. Az állam számára, ígérték, emiatt kétszeresen is kedvező a konstrukció: az építkezés nem terheli egyszeri nagy tétellel a költségvetést, másrészt az állam megspórolhatja a létesítmény-fenntartási díjak egy részét.

Valójában azonban a PPP-beruházásokkal olyan bonyolult konstrukciót teremtettek, ami szinte lehetetlenné tette a tisztánlátást, s különösen kedvezett a zavarosban halászóknak. Hisz például az M6 autópályánál már az alapadatok is nehezen követhetők az átlagemberek számára. Az még közérthető, hogy a szűk 200 kilométeres sztráda 386 milliárd forintért épült. Az viszont már jóval zavarosabb, hogy az idén megépült 146 kilométeres szakasznak – a 30 évre szóló szolgáltatási díjat is magában foglaló – „diszkontált jelenértéke” 119,6 milliárd forint. De még akinek elmagyarázzák, hogy ez a harminc év alatt kifizetett állami díjak várható inflációval korrigált összegét jelenti, az sem tud mit kezdeni a számmal. Hisz az együttesen tartalmazza az út építésének, valamint a harminc év fenntartásainak és felújításainak költségét – utóbbit pedig igen nehéz meghatározni. S hogy még tovább bonyolítsuk a dolgot: a beruházó haszna mellett az összegben benne kell lennie a finanszírozó bankok költségének-nyereségének is, hisz a PPP-beruházásokban megjelenő magánszektor döntően nem saját pénzét fektette az építkezésekbe, hanem ugyanúgy hitelből finanszírozott, mint a hagyományos beruházásoknál. S a dolgot végképp áttekinthetetlenné teszi, hogy e hitelek döntő részét ugyanúgy devizában vették fel, mint ahogy az elmúlt években a gazdaság más területein is történt. Ezek árfolyammozgását, a törlesztés összegét harminc évre előre még hozzávetőlegesen is nehéz felbecsülni.

– A PPP-megbízásokat sok esetben szabálytalanul, a közbeszerzési szabályok megkerülésével kötötték – nyilatkozta az elmúlt hetekben többször is a fejlesztési tárca államtitkára. Hozzátéve: a kockázatokat pedig a magánbefektetők helyett az állam vállalta magára.

Ezért is vizsgálják legelsőként az M6 autópálya szerződését. Mint köztudott, a méregdrága sztráda burkolata két hónappal az átadás után a heves esőzések miatt beszakadt. S kiderült, hogy helyreállítania a beruházó helyett az államnak kell majd. Ahogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleménye fogalmaz: „az állam számára előnytelen szerződésben szerepel a vismajor lehetősége is”.

Kényszerpályán

Pedig az uniós elvárások szerint épp ez, a kockázatvállalás foka dönti el, hogy az adott beruházás valóban PPP-beruházásnak minősül, avagy csupán burkolt állami hitelfelvételt takar. A PPP-beruházásokat a gyakorlati megvalósítás előtt a KSH szakemberei minősítik, s csak akkor indíthatók el, ha a statisztikusok úgy látják, a magánbefektetők kellő kockázatot vállalnak. Legalábbis ezt várja el tőlünk az unió statisztikai hivatala, ám a Gyurcsány-kabinetnek ezen a téren is sikerült eljátszania szokásos zsiványkodását. 2008-ban Brüsszelben feltűnt, hogy Magyarországon minden PPP-projektnek sikerült megkapnia a KSH áldását, miközben például Nagy-Britanniában a tervek 50 százalékát elmeszelték a statisztikusok. A probléma észlelését vizsgálat követte, aminek eredményeként az unió pontosította és szigorította a PPP-beruházások vizsgálati elveit. Innentől a magyar kormány lényegében nem írt ki újabb PPP-tendereket – 2009 októberétől pedig megszüntették az ilyen beruházások elbírálására felállított tárcaközi bizottságot.

Az önkormányzati szektor azonban továbbra is aktív maradt. Egyre szűkülő bevételeik miatt ugyanis egyfajta menekülő utat láttak a PPP-beruházások beindításában. Épültek tehát így iskolák, tornatermek, uszodák, sporttelepek. S megtetszett a konstrukció a szintén kiéheztetett, állami kezelésű intézményi szektorban is. PPP-beruházásban hajtottak végre számos egyetembővítést, kollégiumépítést, így épült a Magyar Televízió új székháza is, s így tervezték felújítani az Erkel Színházat is – ezt azonban már megtorpedózta az új kormány. A sajátos magyar PPP-módszer következményeit jól mutatja, hogy a Magyar Televízió éves költségvetésének 15 százalékát elviszi a székház beruházójának (az MSZP-közeli Wallisnak) fizetett díj. Vagy Rudas Imre, a Magyar Rektori Konferencia elnökének még a Bajnai-kormány idejében elhangzott panasza: „a forint gyengülése nyomán nagyon megnőttek a PPP-programokban részt vevő egyetemek és főiskolák adósságtörlesztési terhei”. Ez egyébként arra is utal, hogy a magánbefektetők ezúttal is sikeresen hárították a közszférára a legnagyobb kockázatot jelentő elemet, az árfolyam mozgását. Részben egyébként ez is az állam terheit növeli: a PPP-konstrukcióban végzett egyetem-korszerűsítések díjának felét ugyanis a költségvetés állja.

A Közép-Kelet-Európai Bankfigyelő Hálózat még 2009-es jelentésében megállapítja: a térség országai közül Magyarországon valósult meg a legtöbb PPP-program. Pedig mindez veszélyes azokban az államokban, ahol közismerten rossz a folyamatok átláthatósága, és hiányzik a társadalmi ellenőrzés. Nem meglepő, hogy az idén tavasszal csődbe ment Szigetvár városának is volt PPP-beruházása. Az önkormányzat egy tanuszoda építésére vállalt fel évi 80 millió forintos kiadást.

Off shore győztesek

A PPP-beruházásoknál elharapódzó balkáni módi egyik kirívó példája az Erkel Színház felújítására kiírt eljárás. A projektet Hiller István kultuszminiszter arra való hivatkozással hirdette meg, hogy az épület már nem bírja a közönség forgalmával kapcsolatos terhelést. Csakhogy ezt az állítást később két független mérnöki jegyzőkönyv, valamint a statikai vizsgálatok is cáfolták. A felújításra kiírt közbeszerzési eljáráson mindössze egyetlen jelentkezőt hagytak állva a bíráló bizottságok – az is egy off shore hátterű cég volt. Ráadásul menet közben az eredetileg 19 milliárd forintra becsült költség 80 milliárdra kúszott (Demokrata, 2009/42.).

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium eddigi vizsgálatai kimutatták: a PPP-eljárások győztesei között egyébként is rendkívül sok az off shore beágyazottságú vállalkozás. Amelyek amellett, hogy nem vállaltak kockázatot, rendkívül drágán is dolgoztak. Míg Nyugat-Európában, az uniós ajánlásoknak megfelelően, a PPP-projektekre 20 százalékkal számláznak többet, mintha egy hagyományos állami beruházásról lenne szó, nálunk 3-4-szeres árazás sem ritka.

„A PPP-projektekben nem érvényesül a hatékonyság és a költségtakarékosság” – figyelmeztetett még 2007-ben egy számvevőszéki jelentés, amely akkor még csak arra hívta fel a figyelmet: valójában az állam csak az adósságmutatók javítása céljából folyamodik a magánszféra bevonásához (Demokrata, 2007/32.).

A Közép-Kelet Európai Bankfigyelő két évvel későbbi vizsgálata már a visszásságokat is meglátta: „a PPP-programok gyakran vezetnek túlköltekezéshez, ami kedvező a magánbefektetőknek, azonban tovább növelik a közszféra várható pénzügyi terheit”.

A polgári kormány a még csak előkészület alatt álló PPP-projekteket el sem indítja, a már megkezdett beruházásoknál pedig megpróbálja a szerződéseket az állam számára előnyösebbre cserélni. Utóbbira azért is szükség van, mert finanszírozási nehézségek, valamint a devizaárfolyamok elszállása miatt több egyetemi beruházás is elakadt félkész állapotban. A leállítás pedig – az Erkel Színház mellett – érinti a Nemzeti Múzeum alá tervezett mélygarázst, valamint a Nemzeti Kiválóságok Kollégiumát. Egyébként PPP-beruházásban épült volna az új kormányzati negyed is, ezt a beruházást azonban már nem merte elindítani a Gyurcsány-kabinet.

A minisztériumban ígérik: a szerződések szeptemberben induló átvilágítása során felülvizsgálják a PPP-projektek pénzügyi, jogi és műszaki feltételeit. Ha valahol, itt aztán indokolt a felelősségre vonás.

Kárász Andor