„A világ évszázadok óta az emberek átveréséről szól”

Ha valakire azt mondjuk, hogy 65 éves, és írói munkássága is 35. esztendejébe lépett, az csak két számadat. Ha azonban a mögöttük lévő tartalmat is ismerjük, akkor az évfordulók sorába emelkedik. Györffy László író esetében mindenképp. Noha az idén kiadott Szabad a vásár című visszatekintő kötete ’60-as évekből származó írásokat is felelevenít, a szerző mégis csak az 1970 novemberében, a Kortársban megjelent Dobd föl magad, fiú! című, részben a hortobágyi kitelepítésekről szóló írástól számítja pályafutását. Ezt azzal magyarázza, hogy első ízben ezért tiltották el a publikálástól. Persze a folyóiratnál is sorra hullottak a fejek, hiszen a nyáron leadott novella a sorozatos csúszások miatt éppen az „ünnepi” novemberi számban kapott nyilvánosságot az ömlengő kommunista visszaemlékezések mellett.

Györffy korai írásainak stílusán a hagyományos, Kosztolányi Dezső-féle vonal érződik, nyoma sincs bennük a korabeli modernkedésnek. Ennek köszönhető, hogy nem váltak idejétmúlttá, ráadásul végigvonul rajtuk egyfajta jó értelemben vett szociális érzékenység.

– A napjainkban játszódó, címadó Szabad a vásár novella ugyanúgy a társadalom partvonalára szorult átlagemberekről, kínlódásukról szól, mint az 1989 előtti írásaimban ábrázolt jellemek. Az ő életlehetőségeikben semmi nyoma a rendszerfordulásnak – jellemzi központi vezérfonalát az író. – A 35 év alatt azt hiszem, emberközeli írói mondanivalóm és stílusom nem változott.

A „nincs új a nap alatt” szemlélete a borítóra került Hieronymus Bosch-festményrészleten is megjelenik, amely a XV. századi „itt a piros, hol a piros” jelenet ábrázolása. A játékos ördöngösségén elbambuló járókelőt éppen ekkor fosztják ki, a világ tehát már akkor is az emberek kijátszásáról, átveréséről szólt, és ez azóta sem változott.

A kérdés már csak az, hogy van-e még társadalmi igény a mélyebb értelmű okfejtésre, elmélkedésre felgyorsult világunkban, ahol elsősorban a képi üzeneteknek van keletje. Györffy László szerint egyértelmű nem a válasz, helyettük inkább a publicisztikának van még jövője. Ennek oka abban keresendő, hogy a magyar társadalom polgárosodása elakadt a múlt század harmincas éveinek a végén, a háborút követő szovjet megszállás következtében pedig nem is folytatódhatott. Ezeket a kiesett évtizedeket igyekszik most a kulturális fejlődés helyett csupán javai gyarapításával bepótolni, ám – hasonlattal élve – egyetlen kamaszkorú sem léphet megfelelő színvonalon a húszas éveibe, ha arra nem készült fel szellemileg. A jelenlegi álliberális kultúrpolitika igénytelen regényeket hirdet mindenütt, és ugyanazokat az írókat, előadókat mutogatja Moszkvától Londonig, mintha mások nem is léteznének rajtuk kívül. Terjesztőhálózatuk sem különb, mert át sem veszi a szemléletét nem tükröző könyveket. A nemzeti oldal központi támogatás hiányában csupán kis példányszámban megjelenő kiadványai drágák, sok kispénzű értelmiségi, például tanár számára megfizethetetlenek, számukra inkább elérhetőek a folyóiratok. Ez az állapot leszoktatta az embereket a könyvek olvasásáról, számuk a korábbi 30-ról 7 százalékra csökkent. Az áldatlan állapoton csak a nemzeti oldalon is megjelenő tehetősebb műpártolók segíthetnének, akik áldozni tudnának a zene, a könyv, a képzőművészet területén az álliberális oldal ellensúlyozására, amelyik napjainkra ráadásul olykor nemzeti köpenyt húz magára.

– Másfél évtized alatt sikerült elérni, hogy szellemi írástudatlanokká, proletárokká züllessze a 20-40 éves zenehallgatókat, olvasókat – fest képet a jelenlegi állapotokról Györffy László. – Ennek a rétegnek kár értékről beszélni, mert nem is érti, hogy mit mondunk neki. Csupán a pénzre hajt, Nyugatra megy dolgozni és nem érdekli, hogy abban az országban éljen, amelynek anyanyelvét beszéli. Időnként divatozó úrként, hölgyként majd hazalátogat abba az országba, amely az EU gyarmata lett.

A helyzetábrázoláshoz hozzáteszi, hogy amennyiben a szellemi érték elhagyja szülőföldjét, azzal megszűnik a nemzeti művészet, és tovább emelkedik az 1990 óta fiatalon elhunyt, vagy szenvedélybeteggé lett alkotók száma. Ők azok, akik képtelenek voltak átállni arra a tőlük idegen életmódra, amelyben nekik kell előteremteni könyveik, lemezeik kiadásának költségeit.

Szakács Gábor