Dacára annak, hogy a DK-s Molnár Csaba már tavaly megmondta, hogy „Orbán jelentéktelen figura, az európai C ligában focizik”, azért egyre gyakrabban szembesülünk vele, hogy miniszterelnökünk az európai politika egyik legtöbbet emlegetett, hivatkozott, megkerülhetetlennek tűnő figurája.

Fotó: MTI (archív)

Fotó: MTI, archív

Rengeteg támadást kap (nem akárkiktől: az Európai Bizottság elnökétől az EPP csúcsjelöltjéig sok „C ligás” foglalkozik vele), amiért a fősodortól radikálisan eltérő politikát folytat, és a jövőt gyökeresen másképpen képzeli, mint a jelenlegi mainstream. A hazai ellenzék kéjjel idézi ezeket a nyugati véleményeket, úgy igyekezvén bemutatni, hogy Orbán „Európa-ellenes”, „szélsőséges”, „komolytalan”, „szégyellnivaló”, stb.

Számunkra nem ismeretlenek az ilyen szituációk, átéltünk egy hasonló történelmi pillanatot, amikor az aktuális „mainstreammel” (kommunizmus, egypártrendszer, Varsói Szerződés, KGST, Szovjetunió, munkásőrség, Népszabadság, Ipper Pál) szembefordulók ellenségnek, szélsőségesnek, bűnözőnek számítottak. Két világ határán voltunk. És amikor az új győzött (kapitalizmus, demokrácia, magyarság, szuverenitás, Európa), hirtelen az addigi mainstream vált retrográddá, szélsőségessé, szégyellni valóvá, zsákutcává.

Aki 1985-ben azt állította idehaza, hogy a szocializmus rossz, bukásra ítélt, igazságtalan, antidemokratikus rendszer, a Szovjetunió pedig egy megszálló agresszor, az megbélyegzett, reakciós idiótának számított. Az ilyen alak a munkahelyén elzárta magát az előmeneteltől, megalázták, sértegették, jó ha szabadlábon maradhatott. A hivatalos közvélemény (média, iskola, politika) nem tűrte az efféle gondolkodást. Öt évvel később viszont az számított reakciósnak, ostobának, retrográdnak, aki nem így beszélt.

Európa hasonló válaszút előtt áll. Ami ma még jogállam-ellenesnek, a fontos pozíciókat elfoglaló többség szemében üldözendőnek, hetescikkelyesnek látszik, az talán rövidesen a mérce lesz, és a Junckerek, Sargentinik, Timmermansok és Weberek válnak kitaszítottá, túlhaladottá. A nemzetállamok vagy Egyesült Európa, kereszténység vagy iszlám (esetleg totális nihilizmus) ellentétpárok ugyanúgy a győztesek szemszögéből lesznek minősítve, mint a rendszerváltáskor a szocialista-kapitalista, népi demokrácia-többpárti parlamenti demokrácia, szovjetbarát-szuverenista ellentétpárok.

Mi, akik a nemzetállamok, a kereszténység, a hagyományos világkép oldalán állunk, annak drukkolunk, hogy ez az irány győzzön. Orbán Viktor is erre tette fel a saját politikai karrierjét (ahogy egyszer már meglépte ugyanígy, amikor hazaküldte az oroszokat – akik haza is mentek). Szerencsére, különben kánya világ jött volna rá is, meg ránk is.

Most ugyanígy állunk. Az újvilág-ellenes (és távolról sem Európa-ellenes) Orbán győzelme esetén mindannyian győzünk, és mi leszünk a mainstream. Ha veszít (és vele mi is), akkor viszont szomorú jövő vár mindannyiunkra.