Ki a konzervatív?

Míg a hazai ellenzék csak lohol az események után, addig a figyelem egyre inkább az európai politika színtere felé irányul.

Kép: demokrata.hu

Az utóbbi hetek meghatározó témája volt a konzervatív Európai Néppárt és a konzervatív Fidesz közötti konfliktus, amely viszály miatt hamar örömtüzek gyúltak az ellenzéki oldalon, kéjesen konstatálva, ezzel a Fidesz elvesztette a jogot, hogy saját magát konzervatív pártként definiálhassa.

A politikai manővereken és a kampányfogásokon túl érdemes a konfliktus ideológiai töltetével is foglalkozni, és körbejárni a kérdést: a jelenlegi zavaros helyzetben ki és milyen alapon nevezheti magát konzervatívnak?

A konzervativizmusnak vannak alapvető és megkerülhetetlen fundamentumai, amelyeket a mai napig a Fidesz–KDNP pártszövetség képvisel a legmarkánsabban Magyarországon, de bizonyos tekintetben talán egész Európában is. A teljesség igénye nélkül ilyenek a család, a nemzeti öntudat és a keresztény kultúra védelme.

Ezekkel kapcsolatban izgalmas belegondolni, hogyan teljesíthet a papíron szintén konzervatív Angela Merkel vagy Jean-Claude Juncker. A sokszor példaként felhozott angolszász, német és francia konzervatív pártok esetében napjainkban már szinte elképzelhetetlen, hogy politikusaik nyilvánosan kritizálják a migrációt, keményen felszólaljanak a hazaszeretet védelmében vagy a deviancia ellen.


Valódi és álkonzervatívok

Vegyünk a példa kedvéért egy alapvetően marginális, ám a közbeszédben erősen felülreprezentált csoportot, a nem heteroszexuálisok csoportját. Ha a Fidesz valóban nem konzervatív, akkor vajon miért nem engedélyezi a mai napig a melegházasságot? Miért írták bele az Alaptörvénybe, hogy a házasság egy férfi és egy nő természetes szövetsége, illetve azt, hogy Magyarország keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége? És úgy egyáltalán, miért támogatják ennyire a családokat? Miért nem támogatják a migránskvótát? Aztán miért nem tesznek kvóta szerint több nőt a kormányba? És miért hívják avítt módon még mindig a „téli vásárt” karácsonyi vásárnak? Mindez csupán a véletlen műve lenne? Aligha.

Ellenben érdemes megnézni, hogy a nyugati „bezzegkonzervatívok” hogyan is vizsgáztak hasonló területeken az utóbbi években. Igen figyelemreméltó volt például, amikor David Cameron, az egykori konzervatív brit miniszterelnök hivatalosan is elsőként gratulált a skótoknak a melegházasság bevezetéséhez. Ugyancsak érdekes volt végignézni azt a folyamatot, ahogy Angela Merkel az elmúlt években szorgalmasan asszisztált a keresztény Németország leépítéséhez. Vagy amikor amerikai „konzervatív” szenátorok lelkesen felvonultak egy-egy Pride-on. Folytathatnánk a sort, hiszen hosszú a lista, de a lényeg az, hogy ezen álkonzervatívok szeretnek a leginkább ítélkezni Magyarország és megválasztott kormánya felett. Mindezek után pedig érdemes elgondolkozni azon, hogy vajon Orbán Viktor és kormánya mit tett az elmúlt kilenc évben a tradicionális családmodell ellen? Mit tett a magyarországi kereszténység ellen? És mit tettek ők?

A fenti nyugati példák nem valamiért, hanem valami ellen cselekszenek. A liberális jogokat nem a konzervatív jogok mellé, hanem azok helyébe képzelik. Egyszerű behelyettesítéssel. 
 

A „rejtélyes” összetartó erő

Isten, Haza, Család. A Magyarországot kormányzó pártszövetség szavazótábora érti ezt, és érti a mögötte lévő világnézetet is. Még ha sokan nem is tudják pontosan megfogalmazni, a többségnek mégis van egyfajta világnézete, világképe. Ha más nem, a normalitáshoz fűződő igény.

Ha úgy vesszük, egy egyetemleges erkölcsi normarendszer, amihez a magyarok többsége makacsul ragaszkodik. Egy hiteles konzervatív politikus a XXI. században nemcsak meg tudja nevezni, hogy mi az a normalitás, és nemcsak hogy képes azt képviselni, de adott esetben akár síkra is száll annak megvédéséért. Akár azon az áron is, hogy az Atlanti-óceán felé haladva egyre inkább persona non grata lesz sokak szemében.

A Fidesznek az Európai Néppártból való esetleges kizárása minden bizonnyal impozáns helyet foglalna el a „Fidesz elképzelt 10 bukása” című politikai esszében. Annak esélye azonban, hogy ez megvalósul, elenyésző.

Ha azonban ez mégis megtörténne, a Fidesz mögött lévő társadalmi erőket még ez sem ingatná meg. Egyes vágyvezérelt elemzők ugyanis felülnek annak az ellenzéki közvélekedésnek, hogy a kormány mögött álló politikai közösség jelentős részénél az összetartozás alapja az érdek, a félelem, a kényszer vagy a pénz. Jó lehet ezt elhinni, mert ebből a gondolatkemencéből szép álmokat lehet kisütni.

Azonban a jobboldali politikai közösség összetartozásának valódi okát valószínűleg soha nem fogja megfejteni az ellenzék. Mert ennek dekódolásához hazafiként kellene gondolkodni. Legalább egy kis időre.