„Mikor pedig bőjtöltök, ne legyen komor a nézéstek, mint a képmutatóké, a kik eltorzítják arczukat, hogy lássák az emberek, hogy ők bőjtölnek.” (Mt.6.16.)

Bár a katolikus naptár szerint csak március hatodikán veszi kezdetét a nagyböjt, az ebben az időszakban gyakori böjti szelek már most reánk köszöntöttek, figyelmeztetve minket arra, hogy új idők közelednek. Új, és embert próbáló idők. Európa és hazánk legújabb időszámításának kezdetét jelző idők. A tét nem kevesebb, mint kultúránk, társadalmi berendezkedésünk megőrzése és tovább hagyományozása az utódokra, avagy a lassú, de biztos beolvadás általi totális megsemmisülés.

A helyes irány

Annak idején a böjtöt olyan sajátos hagyományok jellemezték, melyek már a kereszténység előtt is megtalálhatóak voltak számos hitgyakorlatban, a zsidó vallásban éppúgy, ahogyan például az esszénusoknál is. A böjt célja egyszerű volt. A test megtisztítása által elérni a lélek egyensúlyát. A húsmentes, valamint dőzsölésmentes étkezés tehát nem egyfajta önsanyargatás volt, hanem éppen ellenkezőleg. A helyes irány felvétele. 

Ezzel az analógiával élve a nemzetállam kormányának intézkedései is egyfajta iránykövetést hajtanak végre. A nemzet tartópilléreinek erősítése, a családvédelmi csomag megalkotása, a munkaalapú társadalom megteremtése, az innovatív vállalkozásfejlesztés mind-mind azt a célt kívánják szolgálni, hogy hazánk megfeleljen a legújabb kor követelményeinek. Tudnunk kell azonban, hogy ezek az intézkedések egyfajta vértezetet is alkotnak azok ellen a támadások ellen, amik kívülről és belülről érik e princípiumokat.    

Se hús, se hal

E támadások olykor teljesen nyíltak, máskor pedig a látszólagos egyetértés sztaniolpapírjába csomagolt kimódolt rombolások. Pontosan úgy, ahogyan régen is voltak a böjtöt komolyan vevők és azt mindenáron megkerülni akarók. Némely szerzetesi közösségekben ilyenkor is rogyásig terítették az asztalt – sültekkel, levesekkel, borokkal, sörökkel megpakolva –, majd az apát elmondta az imát: „Áldd meg uram ezt a kenyeret, halat és vizet!”. Ezzel pedig minden, ami az asztalon volt, kenyérré, hallá és vízzé minősült. Pontosan ahogyan az illegális migráció támogatói migránsozzák le azokat a venezuelai magyarokat, akik nálunk találtak menedékre. 

Ennél is álságosabb a „se hús, se hal” metodika. Ez a langymatag, teszetosza emberekre használatos mondás szintén a nagyböjthöz köthető. Mint tudott, a böjti étek teljesen húsmentes volt egykoron. Tehát nemcsak a szigorú böjti napokat (a hamvazószerdát és a nagypénteket), de még csak nem is csupán a böjti péntekeket, hanem minden áldott napot megtiszteltek azzal, hogy húsmentesen étkeztek. Igen ám, de halat enni szabad volt. S adódott egy kiskapu. Egy olyan állat képében, ami csak és kizárólag hallal táplálkozik, tehát se hús, se hal. Ez volt a kormorán, vagy más néven kárókatona. Ezt a madarat fogyaszthatták böjtben is (igaz, a húsa iszonyatosan rossz ízű és rágós).

Hasonlatosan azokhoz a szóban és kiállásban hangzatosan családvédőkhöz, akik fenenagy családszeretetükben azért egy kósza fillérrel se támogatnák a nagycsaládosokat. S családszeretetük kimerül annyiban, hogy ádázul harcolnak az azonos neműek házasságáért, valamint örökbefogadási törekvéseinek eléréséért. 

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt, archív

Megváltásra várva

A böjt kicsúcsosodása a nagypéntek, Krisztus kereszthalála. Itt azonban nem valami csúfos és dicstelen végnek, hanem ellenkezőleg, valami új, valami csodálatos kezdetének vagyunk a tanúi. Nagypéntek ugyanis nem más, mint húsvéthétfő előszobája, a megváltás kezdete. Annak a fajta megváltásnak az ígérete, ami magában hordozza egy egész, egyetemes kultúra szárba szökkenését és kivirágzását. Olyan kohéziót teremtve a hit által, amely erő a kezdetekkor a művelt világ nagyobbik részét magába olvasztotta, s valamiféle egységesen követhető irányt szabott meg a máskülönben teljesen különálló társadalmi csoportoknak.  

Ezt a bizonyos kultúrát most egyes, magukat felvilágosultnak tartó erők keresztre akarják szegezni, hogy új messiásukat, a globalizációt emeljék a világ trónusára. S ezek nem csupán populista képzelgések. Valóban ez történik. Amivel viszont e bizonyos erők nem számolnak, az pontosan ennek a cselekedetnek a kontraproduktív volta. Ahogyan ugyanis fentebb írtam, a nagypéntek nem valaminek a vége, hanem valami újnak a kezdete. Éppen ezért a támadás erejével egyenesen arányosan fog megnövekedni a védekezőerő is. Ahogyan a szétszóródott tanítványok sem gondolták legmerészebb álmaikban sem, hogy Krisztusba vetett hitüknek mekkora követőtábora lesz nem is olyan sokára.  

***

A böjti szelek ilyentájt kifújják a vidékről a rosszat, hogy helyet teremtsenek a jónak. S bár a kabátunkon átfújó hideg a csontunkig hatol, ez már mindenképpen a tavasz, a megújhodás előszele. Közös erővel Magyarország és egész Európa megújhodásáé.