Az internet nem felejt, na meg a becsapott választó sem. Így került elő a Facebookon a Jobbik szinte napra pontosan két esztendővel ezelőtt született bejegyzése.

„Egyszer és mindenkorra szeretnénk megválaszolni ezt a kérdést, bármilyen formában merüljön is fel: Összefog-e a Jobbik a jövőben bármelyik baloldali párttal?” – írták a kép mellé, amin egy nagy piros NEM szerepelt.

Azóta persze sok mindent történt, számtalanszor kerültek egy platformra a jobbikosok különböző balliberális szervezetekkel, már a választások előtt is, de főleg a Fidesz újabb kétharmados győzelme után, tartott már bakot Nyakó István is jobbikos politikusnak MTVA-s kerítésmászásnál, de annyira nyílt és bizonyos tekintetben tabudöntő összeborulásra, mint ma, január harmadikán, talán még nem volt példa.

Amikor ugyanis az általuk kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülés után az ellenzéki politikusok kivonultak az Országház lépcsőjére, hogy közösen hívják tüntetni híveiket egy rendhagyó sajtótájékoztató keretében, az első sor így nézett ki: Gurmai Zita, Bangóné Borbély Ildikó, GYURCSÁNY FERENC, Tóth Bertalan, Kunhalmi Ágnes, Szabó Tímea, Hadházy Ákos (egy időre Szél Bernadett), Keresztes László Lóránt, JAKAB PÉTER.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Vagyis nem elég, hogy már szó sincs arról a PR-szövegről, amit az azóta internetes celebnek álló Vona Gábor ismételgetett, hogy ők legfeljebb a „XXI. századi pártokkal” fognának össze, vagyis az LMP-vel és a Momentummal, az MSZP ugyanakkor „szóba sem jöhet”. Ami ennél lényegesebb fejlemény: a Gyurcsány Ferenccel való közös szereplés sem tabu többé. Hiszen a jobbikosok verbális verőembere, a Vona-árvák Tordai Bencéje, Jakab Péter lelkesen játszik ugyanabban a színdarabban, amiben a DK elnöke is. 

2018 végére, 2019 elejére tehát minden túlzás nélkül eljutottunk oda, hogy teljesen mindegy, Jobbik vagy DK, LMP vagy MSZP, Momentum vagy Párbeszéd: pontosan ugyanazt és együtt mondják, pontosan ugyanazt és együtt csinálják, vagyis ma már teljesen egyformák, ráadásul ezt nem is titkolják.

Az internet egyébként nem csupán nem felejt, de hamar büntet is. Az Országház előtti performanszból máris vicces videó született: a káoszkoalíciós vegyes kar közösen adja elő a munkásőrindulót… 

2019-ben is újra zeng Gyuri bácsi korúsa. Totális kudarc.

2019-ben is újra zeng Gyuri bácsi korúsa. Totális kudarc.

Gepostet von Kimondjuk am Donnerstag, 3. Januar 2019