Rövid tanakodás után az ellenzék összegyűlt képviselői megszavazták, hogy Kunhalmi Ágnes olvassa fel a jogállásukról szóló passzusokat, mivel ő igazán értelmiséginek számított a csapatban, elvégre neki csak négy évig tartott, amíg az abszolutórium után le tudta tenni a nyelvvizsgát, és így diplomát kaphatott.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

– Joga van bemenni bármelyik középületbe. Halljátok, gyerekek? – Vihogott egy sort. – Bármelyikbe. A tévében már voltunk. Legközelebb hová menjünk?

– A Nemzeti Bank középület? – kérdezte Bangóné bátortalanul.

– Hát hogy a viharba ne! – lengette meg Gyurcsány a végtagjait. – Az ám a böhönye nagy középület, lárifári a tengelicének, ha bele akar mászni!

– Megmondta a Fletó! – süvített Vadai Ágnes. – Lárifárit a Nemzeti Bankba!

A portás kérdően nézett rájuk, amikor tizenheten megálltak a fülkéje előtt. Hadházy fölhúzta az ingét, amitől a Szabadság téren kutyáját sétáltató kisfiú hirtelen megállt a növésben. A portás rémülten eltakarta a szemét, de addigra már Tordai Bence harcképtelenné tette a riasztóberendezést.

– Mi a népet képviseljük – kiáltotta Varju, megmutatta az igazolványát, a véraláfutásait és a mobiltelefonját.

– Nono – nyugtatgatta a portás, és kihívta a biztonságiakat. – Láttam én már karón varjút… – dünnyögte csak úgy magának. Erre a DK-s képviselő megfogta a portást hajánál fogva, a fejét kétszer beleverte az üvegbe, ami ettől betört.

– Tőlem kapja a fizetését, úgy vigyázzon!

– Laci – súgta a fülébe ijedten Vadai –, te még életedben nem adtál senkinek egy fillért.

Ezalatt Bangóné megragadta a tehetetlen portás kezét, és azzal kezdte magát pofozni.

– Látják? Így vernek egy anyát Martonyi pribékjei! Vetted, Andikám?

– Matolcsy – javította ki Szabó Tímea. – Ő az MNB elnöke.

– A micsodának? – csodálkozott Kunhalmi.

– Nemzeti Bank. Ahol vagyunk.

– Magyarul beszélj nekem, Timi, ha értenék külföldiül, nem kellett volna négy évet várnom a diplomámra.

Közben a többségnek már sikerült behatolnia a páncélteremhez vezető folyosóra. 

– Hol vannak az aranyrudak, amiket a tévében láttunk? – kiabálta Hadházy.

– Eldugták a korrupt fideszesek – siránkozott Szél Bernadett.

– Kérem, távozzanak! – esdekelt a biztonsági őr, és papírrepülőt hajított Varju László felé. Erre Tordai azonnal beleeresztett egy tárat.

– Jogos önvédelem – magyarázta Szél telefonjának.

– Ide nem érvényes a képviselői igazolványuk – szólt megrettenten egy másik őr, és testével fenyegetően elállta az ajtót.

– Mindenhova érvényes – felelte Kunhalmi, és vágyakozva megnyalta a száját, ahogy az ajtóval szemezett.

– Kénytelenek leszünk felrobbantani a bejáratot – közölte tárgyilagosan Hadházy.

– Kedves képviselő úr, ne robbantsa fel a bankot – könyörgött a biztonsági őr, és szúrós szemmel nézett, ahogyan a kiképzésen tanulta.

– Mindig az volt az álmom, hogy bankot robbantsak – szólt ábrándosan Hadházy, és megnyomta a detonátort.

– Ez a mi pénzünk is! – kiabálták, ahogy beszabadultak a páncélterembe, és elkezdték összeszedegetni az aranytartalékot. A biztonságiak halvány kísérletet tettek a visszaszerzésére, de Szél Bernadett olyan frekvencián sikoltott fel, hogy a földre vetették magukat kínjukban.

– Jaj, istenem – sipákolta a korábbi lehet más politikus. – Kicsavarják a képviselő kezéből az aranyrudat! Eressze el Hadházy Ákost, maga tolvaj briganti! Az az ő képviselői fizetése. Látja ezt a kártyát? Ha felmutatom, elvihetjük az összes aranyat a Nemzeti Bankból. Surányinak is van egy ilyen, ő már használta is.

Ugrándozva, nevetgélve szaladtak ki a bankból. Csodálkozva forgatták a kezükben a téglaformájú tömböket.

– Olyan, mint egy utcakő – örökítette meg Tordai a videonaplója számára. Hirtelen pompás gondolata támadt. Odaadta egy CEU-s diáknak. – Tessék, mama kedvence, ezzel dobáld a Parlament ablakát.