„Minden háborúban az első lépés fedi fel a zsenialitást.” (Joseph de Maistre)

Fotó: MTI/AP

Az első indoka: Ferenc Ferdinánd lelövése Szarajevóban. A második indoka: a gleiwitzi rádióadó megtámadása. A pesszimisták szerint lehet, hogy a harmadik indoka három hajó lesz. Három hadihajó a Kercsi-szorosnál. Hacsak… nem pont az történik, ami az egyik legvalószínűbb – bár igen veszélyes és kockázatos – forgatókönyv: egyszerű időhúzás.

Mi lesz veled, Kárpátalja?

Nekünk, magyaroknak szinte teljesen mindegy lenne, miért tör ki háború a szomszédunkban. Mármint egy olyan háború, amely a 2014-es orosz–ukrán viszálykodással ellentétben nem csupán Kelet-Ukrajnára korlátozódik, hanem az egész ország érintetté válik benne. Egy ilyen háborúnak mi így vagy úgy, de mindenképpen vesztesei lennénk. Hiszen a nyugat egyértelműen Ukrajnát támogatja, mi pedig éppenséggel Oroszországgal vagyunk igen jó kapcsolatban. Így kerülünk – a történelem során nem először, s vélhetőleg nem is utoljára – két tűz közé.

Csakhogy nekünk itt az anyaországban mindenképpen a kárpátaljai magyarok sorsát kell elsődlegesen szem előtt tartanunk. És sok választásunk nincs. Ukrajna jelenleg nemcsak hogy Kárpátalja jogát vitatja el az autonómiára, hanem a kettős állampolgárságot sem ismeri el, sőt annak meglétét büntetőjogilag sem riad vissza szankcionálni. Jól példázza ezt a néhány héttel ezelőtt a beregszászi magyar konzulátusról kiszivárogtatott állampolgári eskü videója, amely óriási felháborodást váltott ki ukrán nacionalista körökben. S amikor ukrán nacionalizmust emlegetünk, majd minden politikai erőt ebbe a kategóriába sorolhatunk, kiváltképp a Porosenko-adminisztrációt.

A videó nyilvánosságra kerülése után a konzult kiutasították, s alig egy hónapon belül magyargyalázó óriásplakátok lepték el egész Kárpátalját, olyasfajta gyűlölethullámot generálva honfitársaink iránt, amely már-már a sztálini időket idézi. Dacára annak, hogy külhoni magyarjaink is harcolnak mellettük az oroszok ellen, s jó néhányuk bizony életét is adta Ukrajnáért. Vagy hát inkább Kárpátaljáért.

2019 márciusa

Ám, amint már fentebb írtam, könnyen lehetséges, hogy ez az egész nem más, mint egyszerű provokáció (s engedtessék meg nekem, hogy az ukránok ellenében az oroszoknak higgyek), ilyenformán pediglen – végső célját tekintve – igen veszélyes, igen kockázatos időhúzás. Ukrajna ugyanis 2019 márciusában, tehát alig négy hónap múlva választ. Azaz hogy választana. Mert amennyiben életbe lép a Porosenko által javasolt hadiállapot, nem kizárt, hogy ez a választás bizonytalan időre elmaradhat. Ahogyan a demokratikus állampolgári jogok számos más formája is szüneteltetik.

Hogy csak egy példát mondjak, amennyiben az ukrán kormány úgy dönt, hogy az egész országra kiterjesztett hadiállapot okán hazaárulás az ukrán mellett más állampolgárságot is felvenni, akkor könnyen megtörténhet, hogy az ezzel élőket egyszerűen táborokba gyűjtik (hivatalos megfogalmazás szerint elkülönítik), vagy statáriális bíróság elé állítják. S bármibe lefogadom, hogy sem az ENSZ, sem a NATO nem fog beavatkozni, amennyiben ez ne adj’ Isten megtörténik. Ahogyan a magyarellenes óriásplakátokat sem sérelmezte egyetlen nemzetközi szervezet sem. Pedig e plakátok esetében végső soron egy őshonos kisebbség ellen, származási alapon történő uszításról, egyszóval emberiesség elleni bűntettről volt szó.

De mit várhatunk a migrációbarát ENSZ-től, ha rólunk, magyarokról van szó? És mi várhatunk a NATO-tól, amelynek főtitkára idén májusban, Varsóban úgy nyilatkozott, hogy az ukrán–magyar konfliktust nekünk kell házon belül megoldanunk. Az ilyesfajta kijelentések megtétele, illetve a semlegesség látszatának kínos megtartani akarása egyértelműen a gyengeséget igyekszik palástolni. Mert bizony a nagy, globális szervezetek – akár az ENSZ, akár a NATO, akár az EU – erősen gyengélkednek. A három közül egyik sem tud néha már alapvető kérdésekben sem konstans véleményt alkotni. Ezt kihasználandó pedig a Porosenko-féle kívülről vezérelt bábkormányok szinte bármit megtehetnek.

Optimális jövőkép

Ne legyünk pesszimisták, nézzük a lehető legoptimálisabb jövőképet. Miután az ukrán pocok felborzolt szőrrel nekifeszül a hatalmas orosz medvének, mindkét ország várakozó álláspontra helyezkedik, és megkezdődnek a külső országok békítő akciói. Ettől persze Ukrajna kihirdeti a hadiállapotot, ami adott esetben a választások szüneteltetésével jár. Oroszország pedig nagymértékben megemeli hadi kiadásait. E kettő hatására természetesen a NATO is berendezkedik egy esetleges harckészültségre, és kötelezi a tagállamokat (köztük minket is) a rendkívüli költségvetési átcsoportosításra a hadi kiadások megemelése végett. Aztán ennek az egésznek a végén mindenki szépen visszavonul, Porosenko pedig újra megszerzi a hatalmat.

Ennél már csak pesszimálisabb variációk tételezhetőek fel az eset végkimenetét illetően. De akár így, akár úgy – akkor is, ha ennek hajtogatását egyesek már unják – nekünk, magyaroknak csak és csakis a kárpátaljai magyarság megmaradása, gyarapodása és jóléte kell hogy prioritást élvezzen. Már persze amellett, hogy minden épeszű ember azt kívánja, soha ne történjen meg még egy világégés.

***

Szarajevó, Gleiwitz, Kercsi-szoros. Adja Isten, hogy ezt a hármat soha ne kelljen egyazon kontextusban emlegetnünk. Ám van abban valami ördögien tragikomikus, hogy ez a fegyveres incidens pont november 25-én, a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján történt.