Erdély ünnepe

Látszólag sporthír: a román labdarúgó-kupa nyolcaddöntőjében egy harmadosztályú csapat kiütötte a 18-szoros bajnok és 13-szoros kupagyőztes Dinamo Bukarest csapatát. Ám ez a harmadosztályú csapat a magyar állam által is támogatott Székely Labdarúgó Akadémiát üzemeltető FK Csíkszereda volt.

Fotó: facebook.com (FK Csíkszereda)

A székely gárda 2-0-s előnyt szerzett a második félidőben az őket kissé lekezelő román együttes ellen, ám a bukarestiek előbb egyenlítettek, majd a hosszabbításban megfordították az állást. A csíkiak azonban harmadszor is betaláltak, így 3-3 után következhettek a 11-esek. Az első ötös kör végén 4-4 volt az állás, a folytatásban mindkét kapus hárított két-két 11-est, és végül a tizedik körben dőlt el a továbbjutás, a csíkiak hálóőre, Bordás Dániel ugyanis védett – majd a bíró által a kapus sípszó előtti elmozdulása miatt megismételtetett lövést is megfogta. Így 6-5-ös végeredménnyel a Csíkszereda jutott a negyeddöntőbe.

A drámai mérkőzésen kivívott siker – különösen az átkos 1918. december 1. centenáriuma előtt – nemzetpolitikai dimenzióját aligha kell ecsetelni. A bukarestiek legyőzése nem egyszerű futballsiker. Csíkszeredában fényes magyar diadal született, az erdélyi szív és akarat legyőzte Romániát. 

A rendre felzúgó Ria-Ria-Hungária rigmus és találkozó végén méltóságteljesen zengő Székely Himnusz megtörhetetlen erővel mutatta fel a történelmi igazságot és valóságot.

És hogy az erdélyi, tehát európai ünnep teljes legyen, ugyanebben a kupafordulóban az első ligás Sepsiszentgyörgyi OSK 5-0-ra kiütötte a másodosztályú román CS Mioveni csapatát.