Erdély és Románia egyesülésének centenáriuma nemcsak román, hanem európai ünnep is. Minden, ami román, egyben európai is, ezért december elsején Európa közösen ünnepli meg a Romániának és Európának is fontos pillanatot – böffent ki a nagy mennyiségben elfogyasztott isiász Jean-Claude Juncker áporodott szájszervéből.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd, archív, szerk.

Az Eurokolhoz politbürójának alkoholista párfőtitkára rogyadozó lábbal járná a hórát közismerten száz percentesen európai bukaresti barátaival cujkától és nyilvánvaló magyargyűlölettől hevítve.

Ez óvatlanul egyenes beszéd. A beszámíthatatlan luxemburgi emberroncs teátrálisan leborult a balkáni bocskor elé, és nyíltan kirekesztett Európából tizenötmillió magyart. Mi ugyanis soha nem fogjuk megünnepelni hazánk szétszaggatását. 1918. december 1-jén Erdély nem egyesült Romániával. Románia megszállta és gyarmatosította Erdélyt, mohón rávetette magát és száz éve szívja a vért gyomorforgató hersegéssel. Erdély ezt nem akarta, még az erdélyi románok sem mind. De Erdélyt erről senki nem kérdezte meg. 

Románia története a feneketlen balkáni korrupció, a becstelen árulások, a szemforgató magyarellenesség története. Bukarest száz éve eltüntetendő, felszámolandó problémaként tekint az erdélyi magyarságra, és e vágyott államcél érdekében semmilyen eszköztől nem riad vissza. Románia folyamatosan és módszeresen elnyomja és megfélemlíti az erdélyi magyarságot, alapvető és Európában bevett közösségi jogaitól megfosztja, önazonossága kifejezésében diktatórikusan akadályozza, lábbal tiporva akár saját jogszabályait, alkotmányát. Románia a kleptokratikus etnikai elnyomás banán-, de inkább miccs-köztársasága. Mégis, ahogy néhány évtizeddel ezelőtt az eszelős Nicolae Ceaușescu hátát lapogatták Washingtonban, most az asszimilált díszszász Klaus Iohannist csókolgatja Brüsszelben egy önkontrollt vesztett szenvedélybeteg.

Mindez jól megmutatja, milyen mélységekbe süllyedt a valódi európaiságot megtagadó kontraszelektált nyugat-európai liberális „elit”. Tudatlanság és rosszindulat ül nászt kisszerűséggel és jellemtelenséggel. Nekünk mindehhez nem lehet közünk. Magyarország magasan e lápvilág fölött áll. Mi vagyunk a megmaradás, az örök győztes újrakezdés nemzete. A pillanatnyi délibábból ki nem látó tartás nélküli méltatlanokkal ellentétben mi az örök időben élünk, több mint ezer esztendő tanított meg minket túlélni minden rabló szándékot, minden pusztító gonoszságot. Magyarország volt, amikor Románia még nem létezett, és Eurokolhoz sem létezett. Magyarország lesz, amikor Románia és az Eurokolhoz egy valódi európai ünnepi pillanatban egyaránt a rövid időre kisiklott történelem ködébe vész.