„A nagyjából 20 perces intézkedést követően a rendőrség végül ingóságaival együtt elvitte a láthatóan rossz fizikai-egészségügyi állapotban lévő Zoltánt, akivel egyébként több lakó is jó kapcsolatot ápol…” – szörnyülködik az Index.A koldusportál tehát azt tartaná helyesnek, ha a láthatóan rossz fizikai-egészségügyi állapotban lévő Zoltán továbbra is abban a kapualjban „élne”, ahol eddig. Hogy ez miért és kinek jó, arra persze nincs válasz. (Dehogy nincs: a ballib szubkultúra zihálva imádja a rendetlenséget, a rendellenességet, a devianciát, mert az a normálisan élő többségnek rossz.)

A közismert fakenews-gyár cikke amúgy akaratán kívül a hajléktalan férfi mellett „kiálló” állítólagos lakók lelkiismeretlen farizeusságáról is lerántja a leplet. Ők ugyanis véletlenül sem fogadták be lakásukba a szerencsétlen sorsú embert, csak éppen „jóban voltak” vele. És ezek az áldott jó lelkek nyilván együttérzéssel csordultig telt szívvel lépték át kifelé és befelé menet, és szenvtelenül végignézték volna, ahogy emberhez nem méltó módon elpusztul a kapualjban. A „vegzáló” rendőrök azonban – botrány! – megakadályozták a ballib paradicsom beteljesülését…

Nos, ennek a cinikus szemforgatásnak kell véget vetni. A rászorulókon segíteni kell, márpedig az nem segítség, hogy szabadon maguk alá vizelhetnek félig vagy tán egészen öntudatlan állapotban. A valódi segítség a szakszerű ellátás.

A normális többség számára pedig az a segítség, ha közterületeinket rendeltetésüknek megfelelően használhatjuk. Ezért az épeszű, tisztességes emberek nagyra értékelik az utcán fetrengést felszámolni igyekvő szabályozást. Annál inkább, mert nemcsak önhibájukon kívül rossz helyzetbe került rászorulókról van szó, hanem agresszív, gyakran bódult aljanépről, bűnözőkről is, akik elsősorban közbiztonsági, másodsorban közegészségügyi kockázatot jelentenek. Őket ártalmatlanítani kell.

Sajnos a rend helyreállítása lassan halad, e sorok szerzője pénteken – véletlenszerűen, dolga után járva – a népligeti aluljáróban a járókelőket zaklató, fenyegető, drogos fiatalokba botlott, a Határ úti aluljáróban büdös emberek hevertek a metró bejáratánál, és a Móricz Zsigmond körtéri aluljáróban is koszos alakok fetrengtek. Úgy tűnik tehát, hogy az eddiginél is nagyobb erőt kell fordítani a rend helyreállítására. Minden jogszabály annyit ér ugyanis, amennyit betartatunk belőle.