Mit nekem grádicsok!

Az európai politikai elit színes palettáján nem Sargentini asszony az első és minden bizonnyal nem is az utolsó politikus, aki esetében joggal merülhet föl a kérdés, vajon a felsőfokú iskolai végzettség hiánya mennyiben akadályozza őt munkaköri feladatainak maradéktalan ellátásában? Vagy fordítva – szükséges-e egyáltalán diplomát szerezni ahhoz, hogy bárki felelős pozíciót tölthessen be az Európai Unióban?

Fotó: MTI/EPA

Judith Sargentini, aki a minap jelentette be, hogy távozik az Európai Parlamentből – a mór megtette a kötelességét – a szebb napokat is látott HVG-nek adott interjújában egy, a magyarokkal kapcsolatos kérdésre így válaszolt: „Szeretem az országot, számos alkalommal jártam ott nyaralni is, és imádom a helyi borokat. Történészként foglalkoztam is ezzel a térséggel.”

A riportot készítő független újságíró ezt a nagyszerű választ a biztonság kedvéért még megfejelte egy könnyed alákérdezéssel: „Az 1990-es demokratikus átalakulás volt a szakterülete az egyetemen. Nem érzi úgy, hogy most ellenforradalom zajlik?”

Nos, magam is történelemből diplomáztam, sőt, tudományos publikációval is rendelkezem, mégsem tartom magam történésznek. Épp ezért jövök minden alkalommal zavarba, ha olyan nevezi magát „szakterülettel” rendelkezőnek, pláne történésznek, aki alig egy-két szemesztert töltött egy felsőoktatási intézményben, de diplomát nem szerzett, nem kutatott, nem doktorált, és azóta nem publikál évente néhány tanulmányt valamely tudományos folyóiratban. Ezeket a vérverítékes grádicsokat kell végigjárnia ugyanis mindenkinek, aki egy tudományterületen szakterülettel rendelkezőnek, illetve a tudományág felkent papjának kívánja nevezni magát.

De mint fentebb említettem, nem Judith Sargentini az egyetlen, aki idejekorán került az uniós politika mainstream sodrába, majd nőtt nagyra, szürreálisan és abszurd módon emelkedett egyre magasabbra a politika szamárlétráján. Pont, mint a kommunizmusban, ahol a legjobb káderből lett a legjobb… káder.

Mindannyian emlékezhetünk még a roppant megnyerő Martin Schulzra, aki az SPD éléről mára szimpla Bundestag „ülnökké” avanzsált, ám nem is olyan rég még az Európai Parlament elnöki székéből szórt dörgedelmes villámokat a behódolni nem kívánó, renitens tagállamokra. Vagy itt a svéd miniszterelnök, Stefan Löfven példája, aki szintén nem rendelkezik említésre méltó iskolai végzettséggel, szakmai életútját hegesztőként kezdte, s politikai pályafutását szakszervezeti funkcionáriusként alapozta meg. Nem csoda, hogy ma ott tart a svéd vezető elit, ahol…

Visszatérve Sargentini asszonyra – akinek jelentése kedden délután került az EP nagyra becsült grémiuma elé – vajon mennyire komolyan vehető, szakmai szempontok szerint egyáltalán értékelhető-e a munkája? Úgy értem, ha kivonjuk belőle a politikát. Na és a súlya?