Nem mondhatni, hogy unalmas az uborkaszezon. Heller Ágnes zsarnoknak nevezte Orbán Viktort, Kovács Zoltán kormányszóvivő erre reagálva öreg, bigott kommunistának minősítette nevezett személyt, akit viszont a szélsőségesen balliberális 24.hu portál filozófusnak titulált, és nemzetközileg is jegyzett gondolkodóként magasztalt.

Fotó: MTI, archív

E mulatságos fordulatnál harsányan felkacagtam. Ne tévesszen meg minket, hogy Heller úgy ki van dekorálva kitüntetések tömkelegével, mint Brezsnyev fénykorában. E plecsniket a nemzetközi balliberális-bolsevik szubkultúra jelentéktelenjei aggatják egymásra, hogy azonmód megírhassák lapjaikban, híresztelhessék tévéikben, rádióikban, manapság internetes felületeiken egymás olümposzi nagyságát. Holott csak érdektelen, unalmas, ámde féktelen becsvágy által fűtött lihegő-buzgó kis futrinkák ők, akiknek az állandó nyüzsgés ad létértelmet.

Szögezzük le tehát: a kormányszóvivő által lakonikus tömörséggel és pontossággal azonosított nőszemély – akit az áprilisban látványosan széteső Demszky Gábor meghívott legutóbbi nászútjára tán gyertyát tartani – az égegyadta világon semmit nem tett hozzá az egyetemes szellemtörténethez. Platón, Seneca, Aquinói Szent Tamás, Schopenhauer, Spengler, Nietzsche, Heidegger, és hosszan lehetne sorolni a ragyogó neveket – ők valóban filozófusok, világszerte elismert és magasan jegyzett nagy gondolkodók voltak, akárcsak a Heller-félék és mentoruk, a filozófusnak ugyancsak jelentéktelen gyilkos, Lukács György által üldözött és kiszorított Hamvas Béla vagy épp Molnár Tamás. Teljesen nyilvánvaló, hogy a 2006-os szemkilövetéseket rikácsolva tagadó történelemhamisító Heller e nagyságoknak vizet sem vihetne.

Mármost az, hogy e perszóna a Magyar Tudományos Akadémia tagja – amint a 24.hu lelkesen csaholva megjegyzi –, nem Heller Ágnes javára szól, hanem a tudós testületet minősíti, mely mindmáig nem hajlandó tudomást venni jogsértően kizárt és meghurcolt nagyjairól: a katyni vérengzés valós történeté feltáró Orsós Ferenc patológus professzorról, a jeles történészről és kultúrpolitikusról, Hóman Bálintról vagy épp saját egykori elnökéről, József főhercegről. E szégyenteljes kontraszelekció – Heller igen, Hóman nem – annak bizonyítéka, hogy nem halogatható tovább a gondos, alapos nagytakarítás a magyar tudományos és kulturális életben, a tudatformálás őrhelyein.

Ideje végre, hogy örökre levessük magunkról a ballib-bolsi narratíva gúzsát, sutba hajítsuk a kirekesztő nyelvi terrort, és a valóságnak megfelelően írjuk le, nevezzük meg, azonosítsuk be a jelenségeket. Tisztítsuk meg gondolkodásunkat, szabadítsuk fel és foglaljuk vissza történelmi emlékezetünket, bátran méltassuk valódi nagyságainkat, ne féljünk kultuszuk megteremtésétől. A jelentéktelen, semmirevaló kis nyüzsgőket – legyenek bármily hangoskodók – pedig könnyed szánalommal pöcköljük a helyükre, a hátsó sarokba a pókok és a porcicák közé. Ott egy ideig még visonganak az öreg, bigott komcsik. Aztán elfogy a levegőjük.