„Minden ember szívében van egy Isten-alakú vákuum, melyet sohasem lehet betölteni semmilyen teremtett dologgal. Csak Isten töltheti be azt, Jézus Krisztus által kinyilatkoztatva.” (Blaise Pascal)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Ez a mi világunk csodálatosan elfogadó, mérhetetlenül toleráns. Keblére öleli a buddhizmust, a zsidó vallást és a hinduizmust, óvatosan és lokálisan, ámde támogatja az iszlámot, s még az olyan szektákkal szemben is hiperszenzitíven jóságos, melyeknek egykori vezetőiről már réges-rég kiderült, hogy loptak, csaltak, hazudtak, esetenként nőkkel és/vagy gyermekekkel fajtalankodtak. Minden hit, minden izmus szabad utat nyer tehát a megengedő liberalizmus által. Egyedül… a kereszténység nem.

„Valójában” és „nyilvánvalóan”
Nézem a Viasat Historyt. Már egy órája nyilatkoznak különféle szaktekintélyek Jézus Krisztus személyéről. Néhányuk szerint nem létezett, s a kereszténységet valójában Szent Pál, vagy egy hozzá hasonló látnok-személyiség alkotta. Mások véleménye az, hogy József fia, Jesua nagyon is valós személy volt, csakhogy nyilvánvalóan nem Isten fia. Várnám, hogy az ügyben más is megnyilatkozzon. Mondjuk egy hívő történész. De nem. Csak a szkeptikusok, az istentagadók. Ők nyilatkozzák végig a „riportfilmet”. Jézusról, aki szerintük nem létezett. A kereszténységről, ami szerintük gyermekmese. 

Néhány nappal ezelőtt ugyanezen a csatornán mutattak egy érdekes összeállítást a frigyládáról. Etiópiába is elutaztak, ahol egy ősi kolostorban találkoztak egy szerzetessel. A szerzetes egy sziklatalapzathoz vezette őket a kolostor egy távoli sarkában, s ott mutatott nekik négy bemélyedést a kőben. Azt mondta, Krisztus előtt 800-ban ide hozták a frigyládát, és ezen a helyen állt, ahogyan a négy lyuk is mutatja a kőben. A műsorvezető pedig ájultan nézte a sziklahorpaszokat. 

Teljesen véletlen, hogy pont ezt az adót pécéztem ki magamnak, mert az igazsághoz tartozik, hogy minden tematikus történelmi csatornán ez a módi dívik. Ahogyan Fábry Sándor egy kabaréjában oly találóan megjegyezte: „Amikor hazamegyek, leülök a tévé elé, és bekapcsolom valamelyik történelmi adót, hogy meglegyen a napi Adolf Hitler adagom.” S valóban. Ezek az adók a harmadik birodalom rémtetteiből élnek. Néha némi Sztálin-ostorozással vegyítve. S ha ez is kifogy a tarsolyukból, akkor jönnek az oknyomozó műsorok. Volt-e, élt-e, megtette-e, etc. Ezeknek a vége általában az, hogy fogalmuk sincs. Aztán mindenek kvintesszenciájaként leadnak egy olyan műsort, amely vagy a kereszténységet szapulja, vagy Jézus Krisztust, vagy mindkettőt.

Természetesen Hitler és Sztálin sokszori mutogatása sem véletlen. S nemhogy ellene megy az ateista propagandának, hanem azzal szorosan kooperálva megtámogatja azt. Itt muszáj beiktatnom egy kis kitérőt. A „művelt” nyugati liberális ugyanis ateista. A más vallásokkal szembeni megengedése is csak amolyan Woodstock-féle hobbi, mondhatni úri huncutság. Ezek az emberek nagyjából ugyanannyira hisznek Ganésában, mint Oshóban, Allahban, Jahvéban vagy bárkiben. Személyes hitük nagyjából a fengsujig terjed ki, s inkább aggódnak azon, hogy a bejárati ajtóhoz képest rossz helyen van-e a hálószobaablak, mint hogy milyen értékrendek alapján cselekszik meg mindennapi dolgaikat. 

Az isteni ajándékok
Hitler és Sztálin bulvár celebbé emelése tehát egész egyszerűen annak az ördögi tervnek a része, miszerint ha létezne Isten, nem hagyná, hogy ilyen gonosztevők szülessenek a Földre. Mivel pedig az elemi katekizmussal sincsenek tisztában, nyilván nem fogják műsoraikban elővenni a két isteni ajándék ide vonatkozó értelmezését. Isten az embernek a saját lelkét adta, s adott mellé két ajándékot: az értelmet és a szabad akaratot. Könnyen kikövetkeztethető, hogy Isten nem a földi létünkkel törődik, hanem azzal, hogy földi létünk után egy magasabb létezési síkba (v.ö. mennyország) kerülhessünk. Isten ezért annyit tesz, hogy segítségül iránymutatással szolgál számunkra. Azonban értelmünknél és szabad akaratunknál fogva a végső döntés mindig a mi kezünkben van. Ahogyan élete számos szakaszában Hitlernek és Sztálinnak is lett volna lehetősége máshogyan dönteni.

Isten tehát se nem büntet, se nem jutalmaz. Sokszor nehéz megérteni és elfogadni, hogy minden, ami velünk történik, az a mi és a körülöttünk lévő többi ember döntéseinek az eredménye. Isten, mint a legfőbb jó, ránk bízza földi boldogulásunkat, mivel neki az örök életre való meghívásunk az egyedüli fontos. 

Egy nem túlságosan pontos hasonlattal úgy tudnám érzékeltetni a kétfajta létezés közti különbséget, mint a hernyó és a pillangó esetét. A hernyó tökéletes megelégedettséggel araszol az ágon és eszi a leveleket. Látszólagosan, a maga szemszögéből teljes életet él. Sem a repülés, sem a nektárivás nem hiányzik neki, mivel tudatában sincs ezeknek. Hite pedig nincsen, hiszen ösztönlény.

Krisztus második keresztre feszítése
De vajon miért fontos annyira a kereszténység elpusztítása? Erre egyenes és tökéletes választ lehet adni. Azért, mert a kereszténység pontos és logikus választ tud adni a hívő ember minden kérdésére anélkül, hogy a válaszok újabb kérdéseket szülnének. Márpedig a globalista nyugati világnak egyáltalán nincs szüksége erre. Ez a fajta eszme ugyan az élethosszig való tanulást hirdeti, valójában azonban az élethosszig tartó butítást valósítja meg. Példának okáért ezeknek a tematikus adóknak a segítségével. Legyen az történelmi, természetrajzi vagy más típusú adó, az eredmény ugyanaz. Nagy dózisban juttatják fejünkbe a féligazságokat, a dezinformációkat, illetve a teljesen nyílt hazugságot. Elérni igyekezve azt az állapotot, ahol már gond nélkül, bábként használhatnak minket önös céljaikra. A tudatlanságnál ugyanis létezik rosszabb. A mindentudás, a jól értesültség illúziója. 

A Viasat History Jézus csodatételeinek abszurditásával is foglalkozik, ezzel is bizonyítandó, hogy a Megváltó élete és tettei puszta kitalációk csupán. De vajon mit nevezünk csodának? Évekkel ezelőtt a kutatók elkezdték vizsgálni az ősi népi gyógymódokat. Többek között annak okát is, hogy vajon a kitisztított, nyílt sebre miért tettek pókhálót. Azt tapasztalták, hogy a pókháló természetes penicillint tartalmaz. De hogy a hitnél maradjunk, az is bizonyosságot nyert, hogy a nagy tömegben elmondott közös ima vérnyomás-normalizáló, az immunrendszert erősítő hatással bír. A tudomány jelen állása tehát sokkal inkább abba enged betekintést nyernünk, hogy mennyi mindent nem tudunk még, mintsem hogy azt higgyük, minden titkot megfejtettünk. 

***
A hívő ember számára Krisztus igazsága az egyetlen és örök igazság. Az igazság pedig szabaddá teszi a hívő embert. S pontosan az effajta szabadság a globalizmus legnagyobb ellensége. A kollektív tudat felett uralkodni kívánóknak ostoba vazallusokra van szükségük. De akár hívők vagyunk, akár nem, muszáj megakadályoznunk, hogy így legyen. Értelmünknél és szabad akaratunknál fogva.