„A rágalom mindig talál fület, amely befogadja, meg nyelvet, amely továbbadja.” (George Sand)

Az a szoknya nagy titkokat rejtett magában. Ezek a titkok pedig akképp, attól voltak igazán titkok, hogy valójában nem is léteztek. Picike rágalom-titkocskákként mérgeztek csendben. És ami útjukba került, azt lerombolták, bemocskolták, ragyogó türkizről piszkos feketére színezték. Ám a rágalom szövete egy idő után saját magát fejti fel. S ami a szövet elfeslése után marad, az a pőre igazság. Az igazság, amire már senki sem kíváncsi.

Illusztráció: Kaspars Grinvals/shutterstock.com

A koncertterem zsúfolásig megtelt. A maguknak hírnevet szerezni kívánó fiatal művészek mai megmérettetésére rengetegen voltak kíváncsiak. Köztük azok a tanárok is, akik ellenlábasaik egykori vagy mostani tanítványait jöttek leszólni. Az egyik ilyen, leszólásra ítélt egykori tanítvány – ragyogó torkú fiatalember, igazi hősbariton – épp a Toscából énekelt. Csodálatosan erős, kissé érces hangja, amely nem nélkülözte a gyönyörű pianissimókat sem, úgy zengette meg a termet, s a termekben ülők szíveit, mint valami földöntúli csoda. A produkciót hatalmas ováció kísérte. A fiatalember alig tudott lejönni a színpad oldallépcsőjén, hogy a nézőtéren ülő kedveséhez siessen. Többen megállították, kezét szorongatták, dicsérték. Jólesett neki. Hogyne, hiszen hosszú évek munkája volt ebben az áriában. S nem mellesleg egykori mesterének szerető, féltő, ám annál gondosabb munkája. Egykori mesteréé, aki már nem tanít itt. Nem taníthat, hiszen megrágalmazták. Tanítványainak molesztálásával. Először csak a női hallgatókéval, majd, miután a rágalmak még nem voltak elég erősek, már nemektől független lett az a bizonyos #metoo vád. A tanár először védekezni próbált. Sikertelenül. Tanártársa s egyben felesége próbálta józan belátásra bírni azokat, akiknek tudniuk kellett volna, miért indult el ez az aljas pletykahadjárat. Pozícióharc, helyezkedés, ennyi volt, semmi több. A feleség csak azt érte el, hogy őt is molesztálással kezdték vádolni. Mondanom sem kell, teljesen alaptalanul. S a tetejébe az őt vádolónak oka sem volt a féltékenykedésre, mert igaz ugyan, hogy szoprán énekes, de Wagner-szoprán. Rágalmazottja pedig Verdi-szoprán. Tehát egymásnak soha, semmikor nem voltak riválisai.

Az „ügynek” nem lett túl jó vége. A tanár felmondott, s természetesen a vele együtt tanító felesége is azonnal követte őt. Nem azért, illetve nem csak azért, mert nem volt helyük ott többé, hanem mert ők is úgy érezték, hogy ilyen emberekkel, ilyen csapatban nem kívánnak többé dolgozni. Ők, akik jók voltak a Scalába, a Metropolitanbe, a Magyar Állami Operaházba, a Teatro di San Carlóba, vagy a Staatsoperbe, ehhez a vidéki városkához nem voltak megfelelők…

Ezekre gondolt a fiatalember, kissé szomorkásan, miközben azért a sikert élvezve igyekezett kedveséhez. Hogyne gondolt volna régi mesterére, amikor nem kis részben neki köszönhette azt, ahol most szakmailag tart? S amikor már majdnem odaért szerelméhez, egy hallgatótársa toppant elé. A lány két puszit adott neki, aztán igézően ránézett, s mindenki számára hallhatóan ezt mondta:

– Gratulálok, nagyon jó voltál! Az én szoknyám alá is benézhetnél!

Azzal a lány elsietett. Sem a fiatalembernek, sem hallótávon belül ülő kedvesének nem volt esélye reagálni.

Ez a lány volt az, aki először rágalmazta meg tanárát. Később őt követte a vádaskodásban barátnője és lakótársa.

***

Az egy-másfél éve elkezdődött #metoo botrányok mára lecsillapodni látszanak. Hogy véglegesen-e, avagy csupán időlegesen, azt még nem tudni. Néhány dolgot azonban már most tudunk. Nevesen, hogy ezek közül jó néhány botrány ki sem nőtte magát az országos ismertségig. Egyszerűen házon belül megoldották. Amolyan kis magyar zsarolósdival. Igen remek módszer volt ez azoknak a könyökléssel hatalmat szerezni akaróknak, akik saját tehetségükkel nem juthattak feljebb a ranglétrán. S ment a süllyesztőbe a zongoratanár, aki gyermek növendékét – szakmailag teljesen elfogadott módon – úgy tanította a helyes kéztartásra, hogy az ölébe ültette, majd kezét a kezére tette, és úgy játszotta a darabot. Vele ment az énektanár, aki megfogta növendéke derekát, hogy meggyőződjön róla, jó helyre veszi-e a levegőt a diák. S mentek még sokan sokféle más vádak miatt. Nem kétlem, hogy némely vád valóban megállta a helyét. De bármibe lefogadom, hogy a vádak többsége egyszerű rágalom volt.

A megrágalmazottak pedig örök bélyegként viselik magukon ezeket a nemtelen hazugságokat. További sorsuk senkit sem érdekel. Hiszen mindig addig érdekes egy híres ember, amíg vagy híresebbé nem tud válni, vagy amikor hírneve talapzatáról le lehet őt dönteni.