Az utóbbi években egyértelműen Madrid lett az európai futball fővárosa. A királyi gárda, a Real az elmúlt öt évben négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját, a másik fővárosi csapat, az Atletico pedig nyolc év alatt háromszor hódította el az Európa-ligát és kétszer döntőt játszott a BL-ben – éppen a Real ellen.

Most kiderült, ki is vigyázza, támogatja és menedzseli Madrid csapatait: mindkét idei győztes klub felajánlotta a sikert Madrid Almudena katedrálisában a Szűzanyának. 

Lám, ilyen egyszerű. Megfelelő pártfogót kell találni. Orbán Viktor, a foci nagy szerelmese, évek óta próbálkozik vele, hogy a magyar labdarúgás helyzetén javítson, sokszor indokolatlan támadásoknak is kitéve ezzel magát és kormányát. Pedig igazán nem rajta múlik, de a számtalan területen imponálóan sikeres miniszterelnöknek ebbe valahogy minduntalan beletörik a bicskája.

A hugenotta Bourbon Henriknek Párizs megért egy misét, lehet, hogy ez vezetne a magyar foci felemelkedéséhez is?