Szenzáció! A liberálisok szerint a miniszter okos!

Mindenkinek megvan a maga perverziója. Van, aki az orrát túrja, akadnak, akik a körmüket rágják. Én Klubrádiót hallgatok. Így történt ezt pünkösdhétfő este fél tizenegy tájban is. Amikor odakapcsoltam, éppen Para-Kovács Imre beszélgetett Dr. Szlávik János infektológus főorvossal, a fertőző és trópusi betegségek nemzetközileg elismert szakértőjével.

Beszélgetésük egy pontján szóba került a sertéspestis, valamint az ellene való védekezés lehetősége. A főorvos úr rendkívül plasztikusan, közérthetően elmondta, hogy a kór ellen védekezni nemigen lehet, a legbiztonságosabb az, ha országhatáron kívül tartjuk.

S itt vált számomra a beszélgetés különösen érdekessé. Mégpedig azért, mert Nagy István agrárminiszter – még jelölti státusza alatt – azt a kijelentést tette az afrikai sertéspestissel kapcsolatban (idézem az MTI beszámolóját), hogy „a fertőzés csak ragályhordozó tárggyal juthatott Heves megyébe. Mivel a vaddisznó kerüli az embert, ezért valószínű, hogy eldobott élelmiszerrel jutott oda”. A liberális média – élükön a 444-gyel – természetesen nem magát a hatalmas, főleg a távol-keleti piacok kieséséből eredő gazdasági veszteséget tartotta fontosnak a miniszter mondandójából, hanem a „migránsozást”, mely szerintük a kormány legfontosabb programja.

Szakmai életútját tekintve Nagy István kompetenciájához nem férhet kétség. Ismert és elismert agrárszakember. Így valóban csak akkor mondhatta, amit mondott, ha annak valóságalapjáról ő maga is meg van győződve, vagy ha netán a „Habony-média” által személyesen Orbán Viktor utasította őt arra, hogy mindenbe, de tényleg mindenbe keverje bele a migránsokat.

Nos, hát ezért volt számomra fontos, hogy mi a véleménye a szakembernek egy liberális pénzekből működtetett liberális rádió liberális műsorvezetőjének műsorában. A csoda ezúttal nem maradt el. Dr. Szlávik véleménye szerint a sertéspestist okozó vírus az egyik legagresszívebb kórokozó. Amikor a környező országokban felüti a fejét, a magyar határrendészek kifejezett ukázt kapnak bizonyos intézkedések foganatosítására. Ilyen a feldolgozott és feldolgozatlan sertéshús külföldről való behozatalának megakadályozása, s nem ritkán ennél drasztikusabb intézkedések is. Ezen intézkedések között szerepel többek között a határt átlépők cipőtalpainak fertőtlenítése, valamint a beutazók fertőtlenítő kézmosásra kötelezése a határátkelőhelyeken. Para-Kovács Imre kérdésére, miszerint feldolgozott formában át lehet-e hozni élelmiszert, az infektológus egyértelműen válaszol: még egy szendvicset sem, hiszen a fertőzés ezen az úton is átvihető.

Vigyük tovább a főorvos úr gondolatait. Vajon a zöldhatáron illegálisan országunkba érkező migránsok betartanak-e bármiféle közegészségügyi előírást? Nehezen elképzelhető, hiszen eleve az államközi szerződések által a határok sérthetetlenségét garantáló elemi szabályokat sem tartják be. S amint a fotókon, videókon is jól láthatjuk, ahol csapatosan végigvonulnak, ott valóságos sáskajárást folytatnak. Nemcsak élelmiszereket, de ruhaneműket, egészségügyi betéteket, babapelenkákat, s más efféléket is elszórnak útjaikon.

Adódhat a teljesen jogos kérdés, hogy amennyiben ezek a migránsok javarészt muszlimok, hogyan ehetnek sertéshúst. A válasz egyszerű. Egyrészt a közhiedelemmel ellentétben a muszlimok igen nagy százalékban fogyasztanak disznóhúst, például feldolgozott formában (pástétomok, felvágottak, stb.). Másrészt a baromfifelvágottnak vagy szárnyas felvágottnak hirdetett élelmiszerekben is van sertés alapanyag, leggyakrabban sertésszalonna formájában, tehát ez akár véletlenül is előfordulhat. Arról nem is beszélve, hogy kritikus, életfenntartó helyzetben a saját hitük is feloldást ad az étkezési tilalmak alól.

Dr. Szlávik János főorvos az interjú során még egyszer elmondta, hogy magától a sertéspestis kórokozójától nem kell tartani, mert az emberre nem jelent veszélyt. Bennem viszont azonnal megfogalmazódott a kérdés, hogy vajon más fertőző kórokozók behozatala ilyen módon nem ugyanennyire lehetséges-e? Az ellenőrizetlen határátlépésnek ugyanis nem kifejezetten a nemzetközi terrorizmushoz kapcsolódó veszélyei lehetnek. Hanem egy esetleges pandémia, azaz világjárvány kialakulása is.

Az mindenesetre megnyugtató, hogy ebben a késő éjszaka az éterbe sugárzott műsorban a liberálisok egyik szellemi zászlóshajója igazat adott Nagy István agrárminiszter úr feltevésének. Az ellenzéki sajtónak amúgy is szokása megcáfolnia saját magát. Csak éppen a nagyhangú nappali ostobázással és dilettánsozással ellentétben, ezek az öncáfolatok valahogyan mindig kisebb plénum elé sikerednek. Arra pedig egyikük sem veszi a fáradságot, hogy elgondolkodjon, visszautaljon, bocsánatot kérjen.