„Nem vagyunk kommunisták, nem vagyunk fasiszták, nem vagyunk nemzetiszocialisták, de demokraták sem vagyunk” – szónokolt Vona Gábor 2012-ben, kinyilatkoztatva, hogy a materialista, ultraliberális eszmeiséggel szemben tűzzel-vassal fogja tiltani az elhajlást és az „ellenségeinkkel való megalkuvást.” Ennek érdekében „saját sorainkat is tisztítani és rendezni kell (…), a politikusainknak is meg kell érteniük, hogy nem kompromisszumok keresése a dolguk, hanem harc, harc és harc, és ezzel a nemzet-, ember- és istenellenes rendszerrel kompromisszumot nem fogunk kötni.”

Öt év alatt azonban a Jobbik a nemzeti oldalról nyíltan a balliberális térfélre riszálta át magát. A gyomorforgató dezertálást Vona Gábor legutóbb a Die Presse című osztrák lapban azzal magyarázta, hogy korábban félrenézett, nem volt elég erős, hogy szembeszálljon a pártja nemzeti radikális alapelveit meggyőződésből képviselőkkel. Nyilván ő maga erőtlenségéből fakadóan viselt éveken keresztül palesztin kendőt nyakában, és gyöngesége miatt írta azt Izrael budapesti nagykövetének, hogy soha nem lesz Izrael kutyája…

Szerencsére azonban mára Vona Gábor több hektó spenótot evett, megerősödött, és így korábbi kijelentései érvényüket vesztették. Ma már nagy örömmel lenne a Spinoza-ház szövetségese. Vagy bárkinek bármije. Ennek érdekében eminensen felmondta a belpesti ballib leckét – diktatúra van, oda a fékek és egyensúlyok rendszere, szegény kedves kis NGO-k, satöbbi, satöbbi, satöbbi. Továbbá – fejtegette a Simicska-párt miniszterelnök-jelöltje az osztrák 168 Órában – a jövő áprilisi választásokat követően kész lenne koalíciós tárgyalásokat folytatni az LMP-vel és a homoszexuálisok „házasságát” alapnak tartó Momentummal.

Merthogy „én vagyok a magyar demokrácia utolsó bástyája”, világosította fel az ausztriai balliberális lap esetlegesen kétkedő olvasóit a Jobbik elnöke. Hogy is mondta Bástya elvtárs A tanú című filmben? „Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység.”

Ennek megfelelően Vona Gábor azt is kijelentette, hogy ha valakinek, hát neki van esélye megverni Orbán Viktort jövő áprilisban. Az Utolsó Bástya szemlátomást tényleg hiszi, hogy pártja választást nyer, ő maga pedig miniszterelnök lesz. A látomás beleégett, és nem engedi szabadulni. Így olvadt semmivé számára a valóság, így és ezért vált nemzeti radikális pártelnökből hiteltelen, tizenöt perces népszerűségű celebbé, akinek neve említésekor – e sorok írójának személyes tapasztalata – nemzeti-konzervatív értékrendet komolyan vevő körökben már csak harsány nevetés a reakció.

A bástya ugyanis létező erődítményt és rettenthetetlen harcosokat feltételez. Várnak azonban nyoma sincs, csupán holt törmeléket látunk, melynek tetején csak egy szélkakas forog.