Amikor az angol bajnoki szünetében hozzájutottam a távkapcsolóhoz, és belekukkanthattam néhány csatorna politikai műsorába, mindenünnen a sajtószabadság véres megcsúfolása ömlött.

Az RTL Klub híradójában először Mészáros Lőrincről és arról volt egy összeállítás, hogy ő voltaképpen a miniszterelnök strómanja és ketten együtt szétlopják az országot. Utána Simicska újabb grafitizése kapcsán mondta el, hogy Orbán maffiaállamot és diktatúrát épít. Csak emiatt azonban nem írtam volna, mert ezt mindennap megtehetném. A Hír TV-n is régről ismert gondolatokkal találkoztam: az egyik nagyon balliberális lap főszerkesztője kioktatta a keresztényeket, mit cselekedjenek a menekültekkel és szégyelljék magukat, amiért nem fogadnak szót Ferenc pápának. Mindig érdeklődve hallgatom, amikor az egyébként ateista, az egyház befolyása ellen hevesen harcoló értelmiségiek elmagyarázzák a keresztényeknek, hogyan is kell helyesen megélniük a hitüket.

Először is az engedelmesség: a katolikusok körében a mindenkori pápa tekintélye megkérdőjelezhetetlen (még akkor is, ha olyan furcsa előzmények után választják meg, mint ezúttal, a betegségére hivatkozva öt évvel ezelőtt lemondó, ma is élő XVI. Benedek helyett). Ferenc pápa beiktatásáig a katolikusoknak a vasárnapi misék mellett összesen három kötelező ünnepe volt: a január 1-je (Mária istenanyasága), az augusztus 15. (Nagyboldogasszony) és a karácsony; a húsvét egyébként is vasárnapra esik. Ferenc pápa kötelezővé tette a Vízkeresztet és a Mindenszenteket is, aminek hatására a hívők (akiknek többsége az addig csak tanácsolt ünnepen nem nagyon ment misére) azóta magától értetődően mennek el január 6-án és november 1-jén is, egyetlen zokszó nélkül, mert a pápa így rendelte. Ha úgy rendelné, hogy minden nap kötelező, akkor minden nap mennénk. Az azonban, hogy egy aktuálpolitikai kérdésben (migránsok) milyen ajánlást fogalmaz meg, éppen annyira irreleváns, mintha azt mondaná, hogy ezentúl mindenki a szomszéd lányát vegye feleségül.

Az ateista megmondóemberek a kereszténységet egyfajta baloldali pártként, a szegények és elesettek védelmezőjeként, a fizetésemelésért és munkás érdekvédelemért harcoló kozmopolita mozgalomként képzelik el. Csakhogy nem az. Jézus világosan megmondta Pilátusnak: „Az én országom nem ebből a világból való” (Jn. 18,36). Ha számára az lenne a legfontosabb, hogy a földi életben a lehető legideálisabb körülményeket, fűtött szobát, napi három étkezést és szakszervezeti üdülőket biztosítson, megtehetné. Ha éhínség volna, kenyeret szaporítana, ha betegség támad, meggyógyít mindenkit, aki mégis meghal, azt feltámasztja, mint Lázárt. Kikergeti a rómaiakat, mindenki boldogan él a három szoba összkomfortban, és nézi a kábeltévét.

Ez azonban zsákutca. Átmeneti állapot, az anyagi javak birtoklása nem hoz üdvöt; mindig többre vágyunk vagy megcsömörlünk. Amiképpen a szamáriai asszonynak mondta: „aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg” (Jn. 4,14). A földi javak (víz, bor, autó, ház, okostelefon, tengerparti nyaralás) sosem hoznak végleges megnyugvást, újra és újra „megszomjazunk”.

A gazdasági jólét tehát nem keresztény program, még ha egy jól működő keresztény közösség meg is teremti a normális létfeltételeket. Ha azonban nem maradnak keresztények (és a jelenlegi állapotok e felé mutatnak), akkor nem lesz, aki a krisztusi tanítást hirdesse és megadja az esélyt az üdvösségre, vagyis a jézusi víz megízlelésére, ami után már többé nem szomjazunk meg. Ezért a mohamedán (és a még ennél is veszélyesebb ateista) előretöréssel szemben nem a csendes belenyugvás, a behódolás vagy a tolerancia a keresztény üzenet, hanem az evangelizáció. („Tegyetek tanítvánnyá minden népet” (Mt. 28,19), szólt Jézus. Olyat nem mondott, hogy „Fogyjatok el gyorsan” vagy „Ha egy másik vallás erőszakosabb nálatok, akkor térjetek át”.)

„Aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is” (Mt. 5,39), tanította Jézus. Az evangéliumok szerint el is csattan egy pofon Jézus arcán, a főtanács előtt. Ekkor azonban az ember-Jézusban felhorgad az igazságérzet. És hiába tudja az isteni lényege, hogy fel fog támadni, és felette áll ennek az egész procedúrának, mégsem tartja a másik arcát, hanem önérzetesen azt mondja: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha pedig jól, miért ütsz engem?” (Jn. 18,23)

Az evangelizáció tehát harc is, amit természetesen nem fegyverekkel kell megvívni, de az belefér, hogy új mecsetek építése helyett megakadályozzuk a mohamedánokat, hogy a mi földünkön gyakorolni tudják a vallásukat, és közben felmutatjuk számukra a vonzóbb alternatívát. Ehhez persze először nekünk magunknak kell megtérnünk. Mert sajnos a fő probléma mégiscsak a mi hitetlenségünk.