Jelenlegi hely

Kedves Veiszer Alinda!

Szentesi Zöldi László képe

Kedves Veiszer Alinda!

Olvasom, hogy ezt nyilatkoztad az Indexnek: „Én arra szocializálom a gyerekeimet, legalábbis a nagyobbat, hogy tanuljon nyelveket, mondom neki már most, hogy te nem itthon fogsz egyetemre járni, menni kell kifelé, olyan dolgokat kell tanulni, amik nemzetközileg is eladhatóak.”
Majd pedig így folytatódik az interjú: (kérdés) „Teljesen elképzelhetetlennek tartod, hogy Magyarország olyan hely lesz 25 év múlva, ahol érdemes lesz élni a gyerekeidnek? (válasz) „Nem tartom valószínűnek. 25 év alatt azért nagyon sok minden történhet, de a következő tíz évre nem fogadnék nagy összegben.”

Olvasom, ízlelgetem ezt a pár mondatot, és a végén mindig kiköpöm.
Nem savanyú, nem keserű, hanem egyszerűen ízetlen az egész – tudod?


Fotó: MTI, archív, illusztráció, szerk.

Olykor belekukkantok egyik-másik műsorodba. Nem tetszik, ahogyan beszélgetsz, nem tetszik, ahogyan kérdezel. Az sem tetszik, ahogyan független pózba merevedsz, pedig nagyon is kikandikál az ízlésed és a politikai elfogultságod. De ez most nem is fontos.
Soha nem írnám meg ezt a rövid kis cikket, ha nem élne bennem az illúzió, hogy te is a magyar kultúra, a magyar nyelv, a magyar nemzet pártján állsz.

Hadd pontosítsak máris. Ha egészen mostanáig nem élt volna bennem az illúzió.
Mert a fentieket olvasva ez bizony, már múlt idő.

Nem az a baj, hogy ha neked nem tetsző kurzus van hatalmon, akkor szerinted irány a nagyvilág. Még az sem, hogy ha neked tetsző kurzus van hatalmon, akkor pedig maradnál. Nem az a gond, hogy az előző két mondatot zsigerileg tagadnád, pedig ez a színtiszta igazság. És még az sem baj, hogy a hazában maradást valamilyen jókedv és elégedettség függvényének tartod, amint az a veled készült beszélgetésből kiderült.

Nem ismerem a családi körülményeidet, de gondold végig: ha a szüleid, nagyszüleid egy számukra kedvezőtlen közéleti-hangulati együttélés idején szedik a sátorfájukat, akkor te nem itt születsz meg. Nem ezt a nyelvet beszéled, nem itt szocializálódsz, nem olyan vagy, nem úgy gondolkodsz, amilyen lettél és ahogyan gondolkodsz. De még ez sem baj. Tényleg nem.

Megmondom, mi a baj.

Az, hogy te olyan dolgokra taníttatod a gyermekeidet, amelyek „nemzetközileg eladhatóak”.
Ez az eladható szó olyan különös, nem? Eladható volna, amiben jók vagyunk, amiben örömünket leljük? Eladhatóak volnánk mi magunk a vágyainkkal, az adottságainkkal? Felcserélhetjük a hazánkat egy másikra, ahol jobban eladhatjuk magunkat? Alinda, te erre neveled a gyermekeidet? Hogy kaparják ki a gesztenyét maguknak, ha kell a szülőföldjük, a hazájuk elhagyása árán is?

Ha így gondolod, azonnal hagyd abba, amivel foglalkozol! Ha így gondolod, ha ilyen kétségeid vannak, ha eladható, kiárusítható az eddigi magánéleted és szakmai léted, és úgy gondolod, hogy a gyerekeid versenyképessége fontosabb annál, aminek születtek, és főleg, hogy ezt te ellentétnek látod, mintha itthonról nem lehetne versenyképes a tehetség – szóval, ha így gondolod, nem értem, miért televíziózol még magyar nyelven, magyar embereknek.

Alinda, soha, senki nem rekeszthetne ki a nemzetből, hogyan is tehetné? Tartok azonban attól, hogy te magadat rekesztetted ki, és még be is jelented egy interjúban, hogy már nem tartozol közénk.

Most indulj. Ne holnap, már ma. Menj azonnal, annál gyorsabban eladhatóak lesznek a kicsik, minél hamarabb beletanulnak új szerepkörükbe. Hiszen szerepjáték ez az egész, ugye? Ma magyar vagyok, holnap amerikai. Ma a magyar kultúrát népszerűsítem, holnap a holland papucsot. Eladó az egész világ, benne mi magunk is.

És nem, te mégis maradni fogsz. Tudod, miért? Mert amiből élsz, amiben eladható vagy, abból kint nem tudnál megélni. Ennyire egyszerű az egész. Nem a balatoni naplemente, nem a hazai szó, nem a szomszéd, nem a szokások, hanem az egód hiányozna. Attól végérvényesen búcsút kéne venned, azt itthon kéne hagynod.

Ezért maradsz itthon, garantáltan.