Egyetlen épeszű és jóérzésű ember sem kínozza öncélúan az állatokat, nem pusztítja értelmetlenül a teremtett világot. Ezen kár vitatkozni. Manapság azonban magukat állatvédőknek nevező csoportok erős lobbitevékenységének köszönhetően folyamatosan szigorodnak az állatokkal szembeni „bűnök” büntetési tételei. Szinte már-már az emberi élet, az emberi érdek elébe helyezve kutyát, zsiráfot, majmot.

A megvezetett hasznos idióták mögött (akik olyanokat mondanak, hogy „az állatok sokkal tisztességesebbek, jobbak az embernél”, „emberben már csalódtam, kutyában még soha”; „a kutyám sokkal hűségesebb hozzám, mint a férjem”, stb.) ugyanaz az erő sejlik fel, amelyik a melegházasságok, a szingli létforma, az abortusz pártolásával gyilkolja az élet kialakulását és megmaradását, amelyik más kultúrájúak tömegeit szabadítja Európára. A cél a keresztény, fehér ember visszaszorítása.

Ha a fiatalok, a családok inkább cuki kutyát tartanak, ha a szállodákban szívesebben látnak kutyás vendéget, mint gyerekest, az visszahat a gondolkodásra, és előbb-utóbb az állat valóban helyettesítheti az embert. Többször leírtam, de nem lehet eleget ismételni, hogy szembesüljünk a kifordított világgal: Magyarországon évente 30 ezer körüli, Európában milliós nagyságrendű abortuszt végeznek. Vagyis érzéstelenítés nélkül, a menekülésre esélyt sem hagyva mészárolnak le ennyi embert. A tényt, a számadatot leírjuk, meghallgatjuk, és nem történik semmi. Most képzeljünk el egy ilyen hírt: „Magyarországon évente harmincezer kiskutyát darabolnak fel.” Lenne-e felzúdulás? Ma olyan törvények vannak, hogy a gyermekemet megölhetem büntetlenül, a kutyámat nem.

Néhány nappal ezelőtt mínuszos hírként olvastam, hogy egy 83 éves idős asszonyt a saját telkén széttépő kutya gazdáját felfüggesztett börtönre ítélték. Évekkel ezelőtt egy idős, vidéki fafaragó bácsit a saját telkén megtámadott egy oda beugró nagytestű kutya. A férfi – más eszköze nem lévén – a nála lévő gyufával meggyújtott valami száraz növényt, amit a kutya felé dobott. A kutya szenvedett némi égési sérülést és elmenekült, maradandó baja nem lett. A bácsit hosszas huzavonát és fellebbezéseket követően letöltendő (!) börtönre ítélték állatkínzásért, és csak azért szabadulhatott ki, mert neves közéleti személyiségek kijárták számára az elnöki kegyelmet. A 83 éves asszony esetét látva azt mondhatjuk: ha a bácsi nem védekezik a saját (!) kertjében, hanem hagyja, hogy a kutya széttépje, az állat gazdája megússza felfüggesztettel?

Most ismét egy kutyatámadásról olvastam: Budapesten egy kertből kiszabaduló harci kutya életveszélyesen megsebesített egy nőt (és a segítségére siető férfit), mert a kaput nem zárták be rendesen. Borítékolom, hogy a gazdát nem fogják súlyosan megbüntetni, és nem lesz társadalmi felzúdulás, nem indul a harci (vagy veszélyes) kutyák tartásának korlátozására vagy betiltására irányuló mozgalom. Bezzeg, ha a megtámadott nő belerúgott volna az állatba, már seregnyi állatvédő állna sorban a kereskedelmi tévék reggeli műsorában az embertelenségre (illetve, bocsánat, állattalanságra) hivatkozva.

Remélem, ezt a cikket nem minősítik felbujtásnak, és nem citálnak bíróság elé, ha legközelebb valaki egy jámbor kutyát („nem bánt…”) megelőző csapással távolít el a kertjéből.