Amíg rendszeresen olvasgattam hozzászólásokat a cikkeim alatt, gyakran felbukkant ez a szó. Most, hogy évek óta nem követem írásaim sorsát, sőt, már Facebookon sem vagyok, csak odapislantok riadtan egy-egy percre mások írásai alá különféle portálokon. Szomorúan tapasztalom, hogy a bértollnok szó nem kopott ki a szótárból. Látom itt-ott felvillanni a kifejezést, felbukkan, aztán alámerül, végül ismét felszínre tör, mint vizenyős réten a dudva. Olyanok használják, akiknek lövésük sincs, hogyan működik a sajtó, és nagyjából-egészében azt hiszik, hogy a klaviatúrán politikai komisszárok kopogtatják a cikkeiket egész álló nap.

Vagy a fene tudja, mit hisznek. A lényeg a bértollnokság. Azt oda kell írni, mert ha nincs ott, apró cserepekre törik a belső tükör. Az elgondolás lényege, hogy a kedves olvasóval ellentétes nézetet valló újságíró bértollnok. Magyarul valaki hátulról fogja, vezeti a tollát, bérli, pénzt ad azért, hogy az érdekeit képviselje. Az újságíró voltaképpen kiárusítja önmagát, szemben a talpig tisztességes névtelen kommentelőkkel, őket persze, soha senki nem bérli semmire, pusztán emberbarátságból szerelik meg más autóját, tanítják mások gyerekeit, viszik ki a sört vadidegen embereknek.

Az újságíró viszont más. Bértollnok.

Őszintén megvallom, ha ezt a szót látom leírva, felhorgad bennem a szakmai szolidaritás, pedig általában nem foglalkozom a bandaszellemmel, semmi közöm más újságírók dolgaihoz. A bértollnokozás mégis megmocorogtat valamit bennem. Annak a kimondását, hogy a bértollnokozó jobboldali olvasó és a bértollnokozó baloldali olvasó egyaránt téved. Bértollnokozni egyszerűen azért nem kéne, mert az adott írás megszületési körülményeit csak annak írója ismeri, következésképpen merész képzettársítás minden bosszantó írás mögé prostituálódást feltételezni. Gondolom én, de hát nem látok bele a bértollnokozó fejébe.

De hogy is gondolják ezt az egészet?

Talán úgy, hogy reggel felkel az újságíró, felveszi a mamuszát, kiengedi a fáradt gőzt, majd elmegy fogat mosni. Nyolc órakor megcsörren a telefon, ahogyan máskor is szokott, hiszen a bértollnok éppen az állandóságtól bértollnok. A PÁRT egyik politikusa jelentkezik, és lassan, méltóságteljesen elmondja a napi tennivalókat. Közben az újságíró szorgalmasan jegyzetel, majd amikor fitten és vidáman beér a szerkesztőségbe, bent már várja a friss e-mail. A PÁRT sajtóosztályáról érkezett, pontos tennivalókkal, például hogy mit és hogyan kell megkérdezni a tizenegy órás sajtótájékoztatón. És látná a kedves olvasó a bértollnokot fizetésnapon! Fülig ér a szája, hiszen ismét kézhez kapja a tekintélyes summát, amely közpénzből származik, ha pedig nem, akkor is a kedves anyukáját a tetves bértollnokának, becsületesen dolgozó munkások, velük szövetséges parasztok és értelmiségiek elől szívta el a pénzt.

Létezik egy másik eshetőség is, belátom, nem olyan izgalmas, de azért leírom. Az újságíró egyszerűen végzi a munkáját, ahogyan más is. Mármost az újságírók között akadnak tökfilkók és géniuszok is, a nagy átlag meg olyan, amilyen, a saját műfajaiban és szakterületén egészen ügyes. És még önálló véleménye is van, senki nem vezeti a tollát.

Vagyis az újságíró egyszerűen újságíró. Nem bértollnok. Ahogyan nem minden színész ripacs és nem minden futballista falábú.

Címkézés helyett némi eleganciára és nagyvonalúságra volna szükség – nos, igen, a kérés luxus, de nem teljesíthetetlen.