A rendkívül sivár, monomániás-rögeszmés, magát csupán néhány tucat állandóan ismételgetett jelzővel kifejezni képes balliberális univerzum leggyakrabban használt három szavában minden bizonnyal benne van a „fasizmus” és annak variánsai. (A dobogó tetején természetesen az örökös bajnok „antiszemita” trónol.)

Minap előbb a magyar középosztály megroppantásának SZDSZ-es programját bő húsz évvel ezelőtt kéjjel végrehajtó marginális pojáca, Bokros Lajos visította bele a nyári fülledtségbe a minden kiegyensúlyozott és ezért a világ valóságát helyesen érzékelő embert megmosolyogtató marxista tételt, miszerint „hazugságon alapuló nyílt antiszemita propaganda = fasizmus”. Ezért szerinte „ki kell mondani végre” (az elmúlt közel három évtizedben mindig „végre” mondják ki), hogy „Magyarország miniszterelnöke fasiszta.” A George Soros tőzsdespekuláns államok és nemzetek megsemmisítését célzó üzelmeit tudatosító kormányzati plakátkampány ugyanis a hazaáruló pufajkás, Horn Gyula vezette első MSZP-SZDSZ-kormány pénzügyminisztere szerint erre utaló sztereotip üzenetet közvetít: „a zsidó bankár, aki tönkretette Angliát, aki a népek zsírján hízik, aki aláássa a nemzetek szuverenitását, most a magyar nemzet életére tör.” A CEU-n makroökonómiát, költségvetési politikát és „a rendszerváltó országok gazdaságpolitikai alternatíváit” oktató (vagyis a leendő közgazdászok elméjét emberellenes, közösségpusztító neoliberális extrémizmussal mérgező) Bokros persze mélységesen igazságtalan, kenyéradó gazdája, Soros ugyanis nem bankár.

Hogy e héten se maradjunk érdemi fasizmus-vizionálás nélkül, a háborús pusztítással egyenértékű monetáris és fiskális politika őrültjére Ungváry Rudolf licitált rá. Az egyes körökben írónak tartott, valójában igen szerény szépirodalminak mondott életművel rendelkező SZDSZ-es propagandista a szélsőséges Klubrádióban arról értekezett, hogy „Magyarország immár nyolc éve fuldoklik egy politikai hazugságokra épülő pöcegödörben”, s hazánkban immár „demokrácia formájába álcázott fasiszta rendszer” alakult ki, minekutána „a dolognak éppen az a lényege, hogy ez a fasizmus újra föltámad a demokrácia álarcában.”

Az a gyanús tehát, ami nem gyanús. Ráadásul, amint azt minden felmérés és a 2010 óta megtartott minden országos választás bizonyítja, a polgárok elsöprő többsége támogatja ezt az „álarcos fasizmust”. Nem könnyű a Bokrosok, Ungváryk, pláne Sorosok dolga, már Rákosi is arról panaszkodott, hogy képtelenség tízmillió fasisztával kommunizmust építeni. Szó se róla, nekigyürkőzött, vér, halál, pusztulás kísérte próbálkozását.

Azóta sincs ennél vonzóbb ötletük. Bokros a magyar középosztályt igyekezett egzisztenciálisan megrendíteni, sajnos nem is sikertelenül. Soros a harmadik világ hordalékát zúdítja Európára. Ungváry és a hasonszőrűek pedig alantas, sunyi, áttételes erkölcsi zsarolással (üzenetük: „a miniszterelnök fasiszta, tehát szükségképpen az őt támogató milliók is azok”) próbálják megbénítani, alapvető életérdekeik felismerésétől elrettenteni a magyarságot. Utálnak minket, mert a normális többség egy jóízű ebédben talált csótányt illető fintorral tekint a szektás balliberálisokra, akiknek saját maguk által híresztelt intellektuális fölényük valójában silány, korlátolt rögeszmék megszállott kergetése.

Az hagyján, hogy szellemi igénytelenségükben képtelenek különbséget tenni fasizmus, nemzetiszocializmus és más ideológiák között. De az páratlan tünemény, hogy szemlátomást valóságos belső meggyőződéssel illetik e jelzőkkel a világ rajtuk kívül eső döntő hányadát.

Ezek az űzött, egzaltált, sikertelen lelkek valóban hiszik, hogy Orbán Viktor fasiszta, hogy Magyarországon fasiszta diktatúra honol, és ez csak azért nem tűnik fel mindenkinek, mert demokratikus álarc mögé bújik. Vagyis a szólás, a gyülekezés teljes szabadsága, a parlamentarizmus, a demokratikus választások intézménye csupán illúzió, valójában mindez nem létezik. A valóság nem számít, az ideológia mindenek fölött való, és ha a tények ellentmondanak neki, hát példásan meg kell büntetni utóbbiakat. Lehetnek puritánok, jakobinusok, bolsevikok, emberjogista balliberálisok, végső lényegük a dúlt lét. Ott az ő világuk, ott vannak honn, s ami ezen kívül esik, felzaklatja őket.

Jaj, de hol késnek az éji homályban a megnyugtató fehér köpenyes emberek?