Már nagyon vártuk május 31-ét, amely a civil szervezetek törvényes működése szempontjából kiemelten fontos határidő: eddig kell a szervezeteknek eleget tenniük a pénzügyi beszámoló letétbe helyezésére vonatkozó kötelezettségüknek a Civil törvény alapján.

Nem titok, hogy előre tudtuk azt is, kiknek a beszámolóit fogjuk egy finom kávé mellett végigbogarászni. A teljesség igénye nélkül – hiszen túl sok Soros finanszírozású, álcivil szervezet van kis hazánkban – tekintsük végig a leghírhedtebbeket.

Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)

A TASZ minden évben frissíti az átlátható gazdálkodásról szóló cikkét a honlapján. Meg kell jegyezni, hogy a többi vizsgált szervezethez képest transzparenciában előrébb járnak: saját maguk emelik ki az adatokat, amelyek minket érdekelnek, még grafikonokat és táblázatot is készítenek hozzá. Természetesen az egekig magasztalják magukat átláthatóságukért, másokkal szemben viszont alapvető elvárásként állítják be ezt a jogállami követelményt.

Hat különböző szervezettől kaptak pályázati támogatást 2016-ban, ezek közül az egyetlen, ahol nem egyértelmű a Soros-szál, az a Magnet Magyar Közösségi Bank Zrt. A többi pedig már majdnem kivétel nélkül, ismerősen cseng:

  • Nyílt Társadalom Alapítvány, összesen 78.739.309 Ft támogatás

  • Norvég Civil Alap, összesen 11.149.741 Ft támogatás

  • Magyar Helsinki Bizottság, 2.321.540 Ft partnerségből származó támogatás

  • Sigrid Rausing Trust (egyik tagja Chris Stone, a Nyílt Társadalom Alapítvány elnöke), 77.256.770 Ft támogatás

  • Eötvös Károly Közpolitikai Nonprofit Közhasznú Kft., a támogatás 2.771.096 Ft

Fontosnak érezték megjegyezni, hogy „a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítványtól kapott támogatást a külföldi források között tüntetjük fel, holott jó érvek szólnak amellett is, hogy ne tekintsük külföldi forrásnak, hiszen az alapítvány egy Magyarországon bejegyzett jótékony szervezet”. Így mossa saját, nagyon átlátszó kezeit a TASZ. Mi pedig megjegyeznénk, hogy nekünk nem a jótékony jelző jut először eszünkbe az alapítványról.

Ami a Soros támogatáson kívül közös a vizsgált szervezetekben (amint majd láthatják), az a TASZ-ra is igaz: éppen, forintra pontosan ugyanannyi aktívája, mint passzívája van a mérlege szerint. Bár spórolni ezek szerint nem tudnak, mégis példát vehet róluk minden ember, hogy nem nyújtóznak túl a takarójukon (érdekes módon a 2015-ös beszámolóra is igaz ez az állítás).

Magyar Helsinki Bizottság

A Helsinkinél már kevésbé átláthatóak, mint a TASZ-nál. Míg utóbbi a hírei között szerepelteti a beszámolót, addig a Helsinkinél kicsit jobban utána kell keresni a honlapon. Ezen kívül nem láthatjuk támogatónként lebontva a bevételeket, csupán százalékosan kifejezve. A legnagyobb, 34 százalékos támogatást nyújtó szervezet – nem meglepő módon – a Nyílt Társadalom Alapítvány.

Ha már „üvegzsebnek” nevezi a honlap eme fülét a szervezet, akkor szeretnénk egy átláthatóság szempontjából fontos kérdést feltenni. Lehetséges, hogy mi tévedünk, de a honlap szerinti összes bevétel összege 365.135.622 Ft, míg a pénzügyi beszámolóban összes bevételként 386.017.000 Ft szerepel. Azért tartjuk fontosnak a pontos adat tisztázását, mert nem tudjuk eldönteni, hogy 40 vagy 60 millió forinttal kaptak-e többet 2015-höz képest. Ennek megállapításához szükségünk lenne a helyes összegre. (Megnyugtatásképpen mondjuk a Helsinkinek, hogy a kiadásoknál mind a honlapon, mind a beszámolóban megegyezik az összeg, ne aggódjanak.)

Ők is nagyon óvatosan költekeztek, éppen annyi aktívájuk volt, mint passzívájuk, 2015-ben és 2016-ban is. Vajon ki nyerné a Gazdálkodj okosan! játékot, ha ennyi tehetség együtt játszaná?

Eötvös Károly Intézet (EKINT)

Egy kis késedelemmel ugyan, de ők is feltöltötték a 2016-ra vonatkozó közhasznúsági jelentést (pénzügyi beszámolót azonban nem). A hírek között nem szerepel, de meg lehet találni a honlapon, ha valaki kitartóan keresi, és nem kerüli el a „működés” alcímet.

Mellékesen említjük meg, 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban is éppen annyi aktívájuk volt, mint passzívájuk, a közzétett mérleg szerint.

A bevételeket összehasonlítva 2014-ben 11.038.000 Ft volt, 2015-ben több mint a duplája, pontosan 24.154.000 Ft. Ha azt gondolná a kedves olvasó, hogy ezt már nem lehet überelni, téved! 2016-ban ugyanis az összes bevétele az intézetnek 52.300.000 Ft volt. Ez azt jelenti, hogy az előző éves bevételnek több mint duplája, a 2014-es bevételhez képest pedig több mint négyszerese. Gratulálunk, szép teljesítmény!

Támogatóik között szerepel a Nyílt Társadalom Intézet Budapesti Alapítványa, a Rockefeller Testvérek Alapítvány, a Friedrich Ebert Alapítvány (a német szociáldemokrata párt alapítványa, a közérthetőség kedvéért Martin Schulz bandája) és a Civil Kezdeményezések Fóruma (Forum for Civic Initiatives, egészen pénzmosásra hajazó módon, de ide is juthat pénz a Nyílt Társadalom Alapítványoktól, de ez már más téma).

Transparency International Magyarország

Feltételezzük, hogy egymással megoszthatják a pénzügyi tudásukat, hiszen nem meglepő módon a Transparency is nullára gazdálkodta ki magát 2015-ben és 2016-ban is.

Valamit bizonyára jól csinálhattak – legalábbis egyesek szerint – hiszen egy év alatt 50 millió forinttal nagyobb bevételt értek el, méghozzá úgy, hogy nem folytattak vállalkozási tevékenységet! Ezt tanítani kéne! Sőt, a Freedom House is úgy ítélte meg, hogy 2011 után először 2016-ban ismét megérdemli a támogatásukat.

2015-ben az összes bevételük 139.441.000 Ft volt, míg 2016-ban 189.584.000 Ft.

Az eredeti bejegyzés ide kattintva, a Tűzfalcsoport blogoldalán olvasható