Szomorúan vesszük tudomásul, hogy megint vegzálja Magyarországot az Európai Parlament. Őszintén szólva, fáradtak vagyunk már attól a sok marhaságtól, ami a hazánk elleni támadások során elhangzik, de a hétfői esetnek megvan a maga komolyan vehető tapasztalata.

Meghallgatta hazánkat a LIBE, vagyis az EP állampolgári jogi, bel- és igazságügyi szakbizottsága. A LIBE migránspolitikájáról csak annyit, ebben a bizottságban hangzott el korábban, hogy „a terrorizmus veszélyével nem kell törődni, az nem érdekes, illetve fogjuk fel úgy, hogy jó teszt a rendészeti szervek számára. ”

A meghallgatásra természetesen azért került sor, mert Magyarország kitart szigorú migránspolitikája mellett, sőt, újabb elemekkel bővíti azt. Elég, ha csak a most épülő és igencsak hatékony második védelmi vonalra, az „okos kerítésre”, illetve az idegenrendészeti őrizet újbóli bevezetésére utalunk. A meghallgatás bosszú volt mindezekért, s általában a magyar migránspolitikáért, mondta a Magyar Rádió 180 perc című műsorában Gál Kinga EP-képviselő, az Európai Néppárt alelnöke.


Tegyük hozzá, a magyar migránspolitikának egyre több követője akad Európában, ez szintén igen idegesítő lehet az uniós baloldal számára. Sokszor és sokféleképpen elemeztük már, miért hívogatja idegen kultúrájú, szakképzetlen emberek tömegét Európába ez a baloldal, miért költ rájuk hatalmas összegeket szociális és menekültellátás címén, s miért tagadja le azt a terrorveszélyt és súlyos közbiztonsági kockázatot, amit e tömegek beáramlása okoz már eddig is.

Arról viszont csak elvétve esik szó, hogy az európai baloldal úgy érzi, kicsúszik a lába alól a talaj, már nem tud újabb szavazókat magához édesgetni, márpedig választókra lenne szüksége, hogy megszerezhesse és meg is tarthassa a kormányzati hatalmat. Régi baloldali gondolat a nép leváltása.

A magyar szocialisták például arról beszéltek egy széleskörű demográfiai vitában az 1990-es években, hogy Magyarországnak rövid távon kétmillió, hosszabb távon pedig akár négymillió bevándorlóra lenne szüksége. Úgy spekuláltak, hogy ezek az emberek nyilván hálásak lesznek annak a politikai erőnek, amely behozza és pártfogolja, támogatja őket, akár a racionalitás és gazdasági lehetőségek határain túl is.

A 2004-es népszavazás baloldali ellenkampánya is erről szólt: megakadályozni, hogy a határainkon túli magyarok kettős állampolgársághoz, s ezzel majd szavazati joghoz is jussanak, mert ők biztosan nem fognak az egyébként internacionalista, illetve kozmopolita baloldalra voksolni.

Megdöbbentette az átlagembert a hír, mely szerint Spanyolországban 150 ezres tömeg követelte nemrég a migránsok támogatását, a spanyol migránspolitika liberalizálását. Sokan feltételezik, számos demonstráló napidíjat kapott, de a többség vendégmunkás, illetve olyan migráns lehetett, aki félti már eddig elért jogait, illetve még több jogot és pénzt követel.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója is beszélt a meghallgatásról a rádióban. Tudtuk, hogy az ülésen hazai civilszervezetek is képviseltetik magukat. Mint kiderült azonban, nem csak a migránsok védelmében szólaltak fel, de sérelmezték a magyarországi civilszervezetek tervezett átvilágítást is. Volt olyan civil aktivista, aki egyenesen azt javasolta, hogy az EU a 7-es cikkely alkalmazásával fegyelmezze meg Magyarországot, illetve a magyar kormányt. Ami hazánk szavazati jogának felfüggesztését jelentené.

Ez tényleg több már a soknál! A Helsinki Bizottság, a TASZ, az Amnesty International azt kockáztatják, hogy maradék hitelüket is elveszítik a magyar táradalom szemében. De ami még rosszabb, általában is lejáratják a valódi civil mozgalmakat.